A tanácskozás résztvevői
Farkas Wellmann Éva
Kosztolányi-Csáth szimpózium, túlélőkkel
Több felvonásban és műfajban is megnyitották A túlélők című, Kosztolányiról és Csáth Gézáról szóló szimpóziumot, melyet január 14-én, reggel 10 órától kezdődően tartottak a palicsi könyvtárban. A mostani, Kollár Árpád, Bednanics Gábor és Tolnai Ottó hármas felvezetésével induló tanácskozás a Fiatal Írók Szövetségének immár negyedik alkalommal szervezett rendezvénye a témában.
Az előadók érdeklődésének központjában - az előzetesen kiadott sajtótájékoztató szerint - ezúttal „a Kosztolányi- és Csáth-opusok szépirodalmi <<továbbélése>>, az általuk megteremtett hagyomány kortárs átírása, azaz az utókor szerzőinek mémként való megfertőzése" állt. Ugyancsak az elöljáróban közölt információk szerint Szabadka két neves, huszadik század eleji szülöttének szépirodalmi szövegeihez, alakjához kötődő, búvópatakként elő-előbukkanó utalásrendszer feltérképezése is a célok közé tartozott.
Kollár Árpád köszöntője és Bednanics Gábor felvezetője után Tolnai Ottót kérték fel verses „vitaindításra". Tolnai hosszúverse (Avagy a pápa pápaszeme) - a szerző rendkívül kifejező, érzékletes előadásában - azonban nem pusztán bevezetőjévé vált a szimpózium előadásainak, hanem fontos pillanatképét is adta az irodalomban ma élő Kosztolányi-recepciónak. Tolnai megosztotta a hallgatókkal, hogy a költemény Esterházy Péternek készült meglepetésül, és a benne foglalt pápa-élménynek némi valós alapja is van: megadatott ugyanis a lehetőség, hogy személyesen is találkozzon II. János Pállal. A Tolnai-életmű szempontjából szintén figyelemre méltó a vers: saját megítélése szerint (is) egész életművében, a legutóbbi időkig jelentős szerepet játszik a Kosztolányival való foglalkozás.
Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke nyitja meg
a szimpóziumot; a háttérben Tolnai Ottó és Mikola Gyöngyi
Mikola Gyöngyi előadása szervesen kapcsolódott a Tolnai-műhöz, annak néhány részletét ismételten ki is emelte. De nem csupán emiatt volt rendkívül izgalmas az okfejtés: például személyes Kosztolányi-képének történetébe is beavatta az érdeklődőket. A középiskolában számára közvetített, megcsonkított, lukácsista Kosztolányi-kép után igazi Kosztolányi-értése már a Vajdasághoz kötődik; épp ezért elválasztaná a szerző magyarországi és vajdasági recepcióját. Kosztolányit Tolnain keresztül vizsgálva - akinek szövegeiben átpoetizálódik a kép, egy eleve sokkal személyesebb, érzelmi-egzisztenciális kötődés által - joggal érzi hangsúlyozandónak a szépirodalmi befogadástörténetet. Thomka Beáta és Bori Imre „nyitott irodalomtörténeteinek" olvasatát is bevonta, Csáth Géza kapcsán Fenyvesi Ottó traumatikus szemléletéről beszélt, akinél az újraolvasott „halott" vajdasági irodalom éppen Csáthtal kezdődik - a halálra ítéltség előhírnökével.
Lapis József egyetlen szöveg két mai újraírásának részletes elemzését adta. A bolgár kalauz című Kosztolányi-novella (Esti Kornél-történet) motívumainak átöröklődését Borbély Szilárd prózájában, valamint Németh Zoltán versében követte nyomon. Komplex feladat, hiszen Borbély két részből álló szövege (A bolgár kalauz - a magyarok lágy, furcsa nyelven beszéltek) Kafka (fiktív) Naplóját, illetve Walter Benjamin vélekedését is bevonja a diskurzusba, Németh Zoltán Az ismeretlen nyelv című, a bolgár kalauznőt egyenrangú szereplőként megjelenítő, ironikus verse pedig Esti kiszolgáltatottságát erősíti fel. A nyelvi és a nem nyelvi megértés problémái kerültek felszínre ekképp, a kultúra és nyelviség legkülönbözőbb és legtágabb kérdéseivel együtt.
A kerekasztal-beszélgetéssé alakuló vitába többen beszálltak, nem egyszer hosszabb fejtegetéssel. Mészáros Márton például freudi terminológiával közelítette meg Tolnai Ottó elhangzott szövegét, elfojtás-nyomokat is jelezve benne, de Mikola Gyöngyi előadására is több ponton reagált. Korpa Tamás Láng Zsolt bolgár kalauznőjét is bevonta a Lapis által megteremtett párbeszédhelyzetbe, sőt, ízelítőt is adott a prózából - Bednanics Gábor szerint ezzel Felvidék mellett Erdély is bekapcsolódott a narratívába.
Tolnai Ottó
Szépirodalmi hozadéka lehet még a beszélgetésnek, hiszen Tolnai Ottó felvetette: akár ő maga is írhatna egy bolgár kalauz-változatot. Bengi László az irodalomtörténeti és szépirodalmi recepció kérdéséhez szólt hozzá, maga is utalva Thomka Beáta elemzéseire, és idézve Gergely Ágnes Hajnali részegség-újraírásából.
Virág Zoltán a „ki mit ért meg?" kérdését tovább tágította, s véleménye szerint A bolgár kalauzon kívül még számos más Kosztolányi-szöveget érdemes lenne vizsgálni ebből a szempontból.
Az estet egy meglehetősen váratlan hozzászólás zárta. A közönség soraiból egy horvát nő állt fel, és magyarul köszönte meg a színvonalas előadás-sorozatot a jelenlevőknek. Meghatottan üdvözölte a Magyarországról érkezett irodalomtörténészeket, de egyúttal azt is elmondta: büszke, hogy saját térségéből is ilyen nagy tehetségű magyar fiatalok származnak.
