Hajóhíd

Új rovatot indít a Bárkaonline Hajóhíd címmel. Elsősorban fiatal, rendszeresen még nem publikáló szerzők színvonalas prózaműveit fogjuk közzétenni, hogy az azt megelőző közös munka tapasztalatai által lehetőséget kínáljunk nekik a továbbfejlődésre, a szerkesztés folyamatának megismerésére. Ezáltal bekapcsoljuk őket folyóiratunk műhelymunkájába is, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legjobbakat később rendszeresen publikáló szerzőink között tudhassuk.

A rövidprózákat, novellákat, ritkábban elbeszéléseket kéthetente olvashatják az érdeklődők.

 

B__rka__k__p_2__1_.jpg

 

Miterkó Pál 

A kislány világa

 

A kislány egy délután elmélyülten nézte a tenyerét. Miközben vizsgálta, észrevette, hogy a vonalak benne olyanok, mint az utcák. Ugyanúgy kanyarognak, keresztezik egymást. Ahogy jobban szemügyre vette a tenyerét, már nemcsak az utcákat látta benne, hanem a házakat, autókat és embereket is. A kislány nagyon megörült. Úgy érezte magát, mint egy csillag, aki egyszerre lát mindent, és egy időben van jelen mindenhol. Egy egész város volt a tenyerében. Egy pontosan olyan, amilyenben ő is lakott.

Az ő házuk a gyűrűsujja alatti anyajegyben volt a napdombon. A tenyeréből nézve látta, ahogy az anyukája a konyhában éppen az ebédet főzi. A nővérét, aki a kislány babáival játszott a nappaliban, bár nem kérdezte meg tőle, hogy szabad-e. Úgy döntött, nem fog szólni érte. És saját magát is, amint elmélyülten vizsgálja a tenyerét. Megtalálta az apukája biciklijét is a markában lévő négyszög egyik falához támasztva. Itt volt a műterem, ahová festeni járt. A négyszög fentről nézve olyan volt, mint egy nagy bőrönd, ami szebbnél szebb képekkel van tele. A kislányt nagyon megnyugtatta, hogy innentől mindig tudni fogja, hogy hol van az apukája, ha ránéz a kezében lévő városra.

Kedves barátnője, M. a holddombon lakott. A lánynak rózsaszín haja és zöld háza volt. Gyakran játszottak előkelő hölgyeset a fürdőszobában, és ezt a kislány nagyon élvezete. Az út hozzá rettenetesen hosszúnak tűnt, amikor az Apukájával elmentek hozzá, pedig csak másfél centiméterre laktak egymástól.

A kedvenc része a városban a Vénusz gyűrűje és a napvonal volt. Délutánonként gyakran sétáltak az anyukájával erre, ha jó volt az idő. Szép parkok voltak itt sok fával, valamint fagyizók és cukrászdák. A legfinomabb islert is a tenyerének ezen a pontján lehetett kapni. Erre volt az iskola is. Látta a nagy sárga épületet, benne az osztályát. A tanító néni a padok között sétált, míg az osztálytársai dolgozatot írtak. Ezt a kis tintapacából tudta, ami mutatóujja alatt megjelent. Ha nem lenne beteg, most ő is ott lenne, gondolta. De nem bánta, hogy most inkább kedvére nézegetheti a kezét.

A tenyere közepén futó vonal egy nagy, kétszer két sávos út volt, ahol mindig sok autó járt. Veszélyes része volt a városnak, a sorsvonalon az autók nem figyeltek a gyalogosokra, nehezen lehetett átjutni a zebrán. Egyszer egy nénit el is ütöttek ott. Krétával rajzolt alakmása sokáig látszódott az aszfalton. Ha tehette, inkább kerülő úton ment át a túloldalra, ahol az életvonal kezdődött. Itt aznap délután is sok ember sétált. Volt, aki egyedül ment, volt, aki kézen fogva. Egyesek lehorgasztott fejjel bandukoltak, mások az orrukat fenn hordva. Úgy járj, hogy egyszerre lásd az eget és a földet, jutottak eszébe nagypapája szavai, ha erről az útról beszélgettek. Ebben az utcában az volt az érdekes, hogy olyan hosszú volt, hogy nem lehetett látni a végét. Hiába tűnt aprócskának a tenyerében, a végéig ő sem látott el.

Lent a csuklójánál volt a tó a faházzal, ahová nyaralni jártak. Szeretett ott lenni. Homokozójuk, hintájuk, de még trambulinjuk és szalonnasütőjük is volt. Ha közel hajolt a tenyeréhez, érezte a jázminok illatát a kertben.

Ekkor már esteledett. A nap utolsó sugaraival még vöröses narancssárgára színezte a tenyerét, mielőtt nyugovóra tért kisujjának párnácskája mögött. A várost csak a csuklójáig látta, nem tudta, hogy alatta mi lehet. Csak amikor nagylány lett, jött rá, hogy nem csak a tenyerében vannak vonalak, az arcától a talpáig végigfutnak rajta.

Az egész világmindenség ott volt a testén.

 

Miterkó Pál 1988-ban született Nyíregyházán, Biriben él.


 Főoldal

2022. január 25.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png