A Horváth Viktor szövegével megjelent Möbion katalógusregény, illetve regénykatalógus: szobor, kép és regény. Valahol az ifjúsági irodalom határán? Kelemen Attila írt róla a Papírhajónak.
Kelemen Attila
Könyv arról, mi minden fér bele
egy tangába
A Möbion két dolog. Egyrészt egy művészeti album szobrok fotóival és képek repróival – másrészt egy regény. A Villa Negra 15. születésnapjának ünnepi kötete (a fülszöveg önmeghatározása szerint) és Horváth Viktor meséje az odaátról (szintén fülszöveg). Szöveg és kép, kép és szöveg egymás mellett. A Villa Negra egy érzékeny, a technológiai determináltságot elutasító művészekből álló inspirációs közösség. Alkotói bírják azt, hogy egyféle felfedhető rend van a dolgok mögött. Egyesek keresik, másik fejlesztik ennek a rendnek a szimbólumait.
Nem így Horváth Viktor szövege, ami csak tematikájában „mesél az odaátról”. Sokkal inkább egyféle nagystílű kísérlet arra, hogy elkerüljön minden a léthez kapcsolódó veretes kérdést. A rend motívumai érdeklik, nem a rend. Regénye a besorolhatatlanhoz sorolandó: filozófiai regény, steampunk regény, fantasy, kaland stb. És két okom is volt arra, hogy megküzdjek a kötet nem különösebben felhasználóbarát tipográfiájával. Az egyik a regény világának anyaga, a másik a szerző fogalomalkotó tehetsége.
Az alaphelyzet: két pompázatos és nagyon erős világ feszül egymásnak, de köztük, középen ott a minderről nem sokat sejtő nyeszlett harmadik. Egymást csak a harmadikon keresztül tudják megközelíteni (de lehet, hogy nem – itt a szerző kicsit ködösít). Ez a harmadik tranzit világ a biók világa (itt élünk mi, de vannak közöttünk infiltrálódott protagonisták és antagonisták is). A tranzit világ bizonyos szöveghelyeken nem is pusztán a front, hanem egyenesen a háború tétje. Hogy kik az egymással harcban álló protagonisták és antagonisták, valószínűleg nem illik leleplezni. Azért gondolom, hogy nem illik, mert a szerző maga is némileg késlelteti a nyilvánvaló felismertetését. Maradjunk annyiban, hogy miként a Möbionban, úgy az Isteni színjátékában is. A jelzett világok közötti közlekedés bonyolult és veszélyes, mert durva anyagkonverziós folyamattal jár, és nemcsak az átlépés nehézkes, de abban sem lehetsz biztos, hogy melyik tudatállapotban lévő konverzió milyen síkon vált ki eseményláncolatot. Ez bonyolultan hangzik, és hát kusza is eléggé. Ennek az univerzumnak az anyaga, vagy inkább részecske- és hullámszettje annyira instabil és képlékeny, mindeközben mégis annyira merev és karnális, hogy sejtésem szerint a szerző vagy a tudatmódosító szerek terén, vagy azok hatásmechanizmusának tanulmányozása terén halmozhatott fel elévülhetetlen tudást. Így számomra a Möbion elsősorban egy, a szükségesnél több iróniával leplezett első osztályú drogregény.
Mint jeleztem, a második ok, ami miatt megküzdöttem a kötet konceptuális tipográfiájával az a szerző fogalomalkotása. Semmi kétségem nincs afelől, hogy egy párhuzamos világban pont ezeket a poszt-posztgörög szavakat használják a strandon. (Ezt nem bonmot-nak szánom.) A többnyire tangában ténykedő antagonista vallási vezető egy olyan szótárt használ, amelyik némi klasszikás alapműveltséggel teljesen érthető – igaz, így még soha nem hallhattuk őket. A tárgyak, az anyagok, a színek, a rítusok, a főszereplő akarata és ezek a jellemzően ógörög fogalmak nagyszerű összhangban vannak. Ez a világ áll. Annyira, hogy egészen kidomborítja azt, ami a regény két fontosabb hibája. Az egyik, hogy a karaktereknek csak látszólagos a pompázatossága, amúgy inkább csak díszletek. A másik a kisebb-nagyobb logikátlanságok tobzódása. Példákat nem írok, mert fel kellene fednem az egy napos, ám csöppet sem eseménytelen Odüsszea egyes részleteit.
Mégis a szerző groteszk humora, többszörös kifordítottsága, fanyar angeológiája, az az irónia, amellyel elbánik a biókkal, és nem utolsósorban az a mód, ahogy tapintatosan kikerüli a szöveg köré szerkesztett képeket, jól elszórakoztathatja azokat, akik általában kedvelik a mindenféle fúziókat.
(Villa Negra/Horváth Viktor: Möbion – Szobor, kép és regény, Villa Negra/Magvető, 166 oldal, 4990 Ft)
