A hét Bárka-kérdése

 

 

Mai kérdésünk egy probléma két oldalát kívánja megvilágítani: Hogyan alakul egy irodalmi alkotás filmmé? Mi marad / lesz az irodalmi műből, ha megfilmesítik?Lakatos Róbert és Nagy Koppány Zsolt válasza.

 

Hogyan alakul egy irodalmi alkotás filmmé? Vannak-e olyan, állandónak nevezhető feltételek, ismérvek, amelyektől egy mű megfilmesíthetősége függ? Vannak-e olyan alkotások, amelyeket mindenképp visszautasítana?

 

 

Lakatos Róbert,

filmrendező

 

Szerintem az a szerencsés, ha nem a történet ragadja meg a rendező figyelmét, hanem vizuálisan megjelenik előtte egy sajátságos világ. Az irodalmi műben felvázolt történetet le kell fordítani cselekményre. Sok esetben el kell távolodni az irodalmi műben megjelenő konkrétumoktól, és valami mással kell őket helyettesíteni, ugyanis a filmes forgatókönyvben csak jelen idő van – vagyis a múltat is jelen időben kell megjeleníteni, és ami „nem látható” avagy „nincs”, azt könnyű kimondani, de nehéz megmutatni – ugyanis, ha valami „nincs”, azt azáltal kell tudatosítani a nézőben, ami „van”. Illetve sokkal nehezebb megjeleníteni a szereplők gondolatait, mint az irodalomban. Minél kevesebb az ilyen nehezítő tényező az irodalmi műben, annál könnyebb megfilmesíteni, de a lényeg mégis csak a sajátságos vizuális világban rejlik, melyet a mű a rendező fejéből képes előhívni. Személy szerint minden olyan irodalmi alkotás megfilmesítését visszautasítanám, mely olvasásakor nem látom a film vizuális koncepcióját. Ha ez nem következik be, a film kevesebb lesz, mint az irodalmi mű – és akkor meg minek kínlódni?

 

 

Mi marad / lesz az irodalmi műből, ha megfilmesítik? A nemrég bemutatott filmnek[1] mi köze az eredeti irodalmi alkotáshoz?

 

Nagy Koppány Zsolt,

író

 

Az első kérdésre a válasz egyszerű, és mégis világokat, más dimenziókat sejtetően bonyolult: egy másik műalkotás. Amelyik szervesen kapcsolódik az eredetihez, de az „elképzelhető sokféleséghez” képest „láthatóan egyféle” – ez persze nem minőségi szempont vagy kritizálási alap, hanem tény. Ugyanakkor az elképzelhető sokféleség itt is megvalósul, csak éppen egy másik művészeti ágban, más eszközökkel és más megvalósulási formulákkal: nem az a feladat – mondjuk –, hogy arcot képzeljünk egy szereplőnek, vagy ívet egy késdöfésnek, hanem hogy a film által jelzések szintjén is a szövegbélinél karakteresebben megjeleníteni tudott mágikus és szürreális világ valóságosnak és teljesnek vélt képét megpróbáljuk magunk elé vetíteni. Ha sikerül – és hála a film remek képi világának és derűsen nyomasztó atmoszférájának, könnyedén sikerülhet –, a néző teljes élménnyel gazdagodik: ami a működő adaptációk sajátja.

 

És hogy mi köze a filmnek a novellához? A kettő szerves egészet alkot, még akkor is, ha a film minden bizonnyal több emberhez eljut majd, mint a szöveg. Egymás sarjadékai ők, egymás törzsének élnek, érette, általa. Azért is merem ezt mondani, mert volt szerencsém a forgatókönyvírás munkálataiban is részt venni, és így aktívan hozzájárulni az új mű megteremtéséhez. Persze, ez a hozzájárulás csupán másodlagos a képi világhoz és a rendezői, operatőri látásmódhoz, sőt vízióhoz képest (amelyek talán szavak nélkül is nagyon erős impressziókat volnának képesek közvetíteni) – viszont éppen eléggé érintetté tesz az ügyben ahhoz, hogy ne tudjak objektíven viszonyulni hozzá. Mégis, ha azt mondom, hogy az eredeti novellát szerző szerző nem csupán elégedett a közös erővel létrehozott filmmel, hanem lelkes propagálója is annak, akkor talán sikerül az elfogultság vádjától is mentnek maradni, és az igazságot is elmondani.

 

 

 

---

 

Főoldal