A hét Bárka-kérdése

E heti kérdésünk:

A Bárka szerkesztősége karácsony előtt eldöntötte, kik lesznek a 2012. év Bárka-díjasai.  A díjátadásra a január 25-ei hagyományos Ünnepi Bárka-esten kerül sor, a díjazottak sora nem titok azonban már addig sem, így az évforduló kapcsán mi is megkérdezhetjük Bedecs Lászlót, Fecske Csabát, Géczi Jánost: hogyan zárja az évet, milyen irodalmi eredményekkel, élményekkel, tanulságokkal, és milyen tervekkel, reményekkel kezdi az újat?

Bedecs László,

kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő

Igazán jól zárult az év a hírrel, hogy a díj kapcsán rám gondoltatok - nem is zárulhatott volna jobban. Köszönöm. És köszönöm a kérdést is. Negyedik évemet töltöm Szófiában, lektorként, és idén az ünnepekre sem utaztunk haza, így irodalmi rendezvényeken, sajnos, nem tudok részt venni, a barátaimmal nem tudok találkozni, azaz kimaradok a legújabb irodalmi hírekből és pletykákból is. Itt tanultam meg, milyen fontos egy-egy kávé vagy sör mellett odadobott megjegyzés, mennyire befolyásolta a tájékozódásomat egy elejtett "Képzeld, most ezt olvasom.", "Láttad-e valamelyik új lapot?", "Szerinted is rossz X új regénye, Y új kötete?"-típusú mondat, és ezeket még a skype sem tudja visszaadni, nemhogy a hivatalosan megjelenő kritikák. Ez is egy élmény, még ha negatív előjelű is.

Egyszóval: a bulik és a találkozók helyett próbálom behozni a lemaradásaimat, azaz olvasok és írok ezekben a hetekben is. A legfrissebb élményeim: Barnás Ferenc fájdalmas, de mégis reményekkel teli regénye, Erdős  Virág régi és újabb versei, ezek társadalmi érzékenysége, mély szolidaritása, Györe Balázs barátság-temető besúgókönyve, Kemény István új kötetéből pl. a Remény című vers és még egy-két könyv. December elején volt a Szófiai Könyvvásár, magyar díszvendégséggel, sok vendéggel, sok szép és értékes pillanattal - ezekre is szívesen emlékszem ma is. 

Tervek? Szeretnék jövőre kismonográfiát írni egy kortárs költőnkről, és közben újra elolvasni minél több olyan klasszikust, akiket 15-20 éve olvastam. Idén megérintett az az egyébként magától értetődő tapasztalat, hogy egészen másként olvasom és értem ezeket az elsőre is nagyhatású könyveket ma: Tolsztoj, Kosztolányi, Thomas Mann, Kafka, Bulgakov és a többiek - mindnyájunknak ismerős tájak. Tudjuk, a művek befogadásakor nem megfigyelők vagyunk, hanem beszélgetőtársak, csakhogy ezeket a regényeket olvasva önmagunkkal is beszélgethetünk, úgy értem, az egykori önmagunkkal is. De van még egy motivációm: a gyerekeim lassan elérnek ezekhez a könyvekhez - szeretnék majd velük is beszélgetni róluk. 

Fecske Csaba,

költő, író

Évek jönnek, mennek. Ez a dolguk és lehetőségük. De kérdem én, mire mennének nélkülünk? A tavalyi év, mint általában a többi év, változatos volt, hozott örömet, bánatot, sikert, kudarcot és tragédiát. Volt már jobb évem, és gyanítom, lesz rosszabb is. Nyáron meghalt költőtársam, jóbarátom, Szenti Ernő. Ez nagyon megviselt. Eggyel megint kevesebb vagyok. Másik költő barátomnál rákos daganatot diagnosztizáltak. Szívós, kemény ember. De azért lelki támaszra szorul. Ebben talán a segítségére lehetek, hiszen vannak halálközeli tapasztalataim, ahogy mondani szoktam, már megszagoltam az Isten lábát. A leghatásosabb gyógyszer a hit a gyógyulásban.

   Elég sok versem született, bár olykor teljesen kétségbeestem, hogy soha többé nem fogok tudni írni. Néhány napos ihletszünet esetén szokott rám törni ez az érzés. Azt hiszem, termékeny költő vagyok. Ennek következménye, hogy az Alföldtől a Vigiliáig nagyon sok folyóiratban, köztük természetesen a Bárkában is, számos versem jelent meg. Úgy egy kötetnyi. Ha az ocsút is számolom. Tudom én, csak a jó verseket kéne megírni. Úgy kéne verset írni, ahogy a cseppkő növekszik. Vannak, voltak kevés szavú, csak jót író, vagy a kezükből csak azt kiadó költők, például Pilinszky, Baka István, Lator László, Várady Szabolcs.

   Szoktak hívni, idén is hívtak iskolákba - szinte bejártam már az egész országot -, ahol nagyszerű, felemelő élményekben részesülök. Azt tapasztalom, hogy az alsósok még szeretik a verseket, közöttük megtapasztalhatom, hogy van értelme annak, hogy verset írok. Gyönyörűség az, amikor egy-egy ilyen találkozó után odasomfordál hozzám egy kis lurkó és megsúgja nekem: Költő bácsi, gyere el máskor is. Szárnyaim nőnek olyankor.

   A Gulliver Kiadó több könyvének létrejöttében közreműködtem. Külföldről adaptált könyvek – versek, mesék – szövegét magyarítottam, a Simogatós és Dolgos pöttömök sorozat darabjait, összesen hat kötetet. Ezek most jelentek meg karácsonyra. Korábban az Aksjomat Kiadónak végeztem hasonló munkát. Lengyelből adaptált gyerekkönyvek szövegét tettem át magyarra, szám szerint tízet. Számos versemet megzenésítették: A Kolompos, Hangraforgó együttes, Kocsis Csaba és mások.

   A miskolci Csodamalom Bábszínház idén ünnepelte húsz éves évfordulóját, ebből az alkalomból készült kiadványukba egy hosszú mesét kértek tőlem, amiből diafilmet készítettek, és amit a jubileumi előadáson le is vetítettek. A bábszínháznál számítanak rám, szeretnék majd a szerzőjük lenni. Talán már az új esztendőben. Vannak ötleteim, terveim. Szeretném, ha ebben az évben megjelenhetne az Árnyas kertben című verseskötetem a Felsőmagyarország Kiadónál. A kötetet Elek Tibi barátom szerkesztette már vagy két-három éve. Ezúton is köszönöm segítségét. Elkezdtem válogatott kötetem összeállítását. 2013-ban szeretném megszerkeszteni. Több irodalmár barátomnak gondoltam véleményezésre elküldeni. Két-három éven belül szeretném, ha elkészülne..

   Régi-régi tervem, hogy könyvet írjak szülőfalumról, Szögligetről. Már belekezdtem, de egyelőre nem adja magát az anyag. Megígértem a falumbelieknek, tehát kutyakötelességem megírni. Több kötetnyi kéziratom van: gyerekversek és mesék, szeretnék az új esztendőben kiadót találni rájuk. És írni, írni, írni – főleg verseket – és főleg jókat. Hajlandó vagyok megküzdeni, megszenvedni értük „Gyerekek, itt nem babra megy a játék!” Egy falumbeli férfi írta ezt családjának a frontról. A számból vette ki.

Géczi János, 

költő, író, egyetemi oktató, szerkesztő

Természetesen – felemás módon, mint eddig minden évben. A legfontosabb dolgomat, az írást ugyancsak elhanyagoltam ebben az évben. Nem állt módomban hosszabb időre elvonulni a világtól, lelassulni, szöszmötölni, egyéb feladataim miatt még a kertemet sem úgy műveltem, ahogyan illő lett volna. Fél tucat új vers sincs most, a tavaly elkezdett regényemen a napokban kezdtem el ismét dolgozni. S még tavaly összeállítottam egy esszékötetet, kizárólag Jeruzsálemről, idén többnyire ezt javítgattam, úgyhogy néhány hete adtam át, olvasásra, a kiszemelt kiadónak, döntsön ízlése szerint felőle. Utazni sem úgy utaztam, olvasni sem úgy olvastam, ahogyan érdeklődéseim mentén elvárható lenne. Másrészt megjelent két kötetem: a hét évvel korábban összeállt, s egyszer már kéziratosan megjelent aprócska versgyűjtemény a Napkútnál, és a fél évtizede kiadómmá vált Gondolatnál a rövid esszékötet. A haikuösszeállításnak ősz vagy júlia, az öt esszéből összeállt könyvnek Lassú árnyék a címe; a címekkel elégedett is vagyok. A rózsamonográfia újabb – a 17-18. század szimbólum-eseményeit feldolgozó - kötetéhez, amelyet még tavaly befejeztem, nem nyúlt a kiadóm, talán januárban elkezdődhet a szerkesztése. Úgy tűnik, évtizede rosszul gazdálkodok az időmmel, a tanítás, a szaktudományos feladatok, az Iskolakultúra című havonta megjelenő folyóirat fenntartásáért folytatott harc, a munkahelyi tevékenykedés sok időmet elvesz az irodalom elől. Azt nem mondhatom, hogy a világ rosszul gazdálkodik velem, mert gazdálkodásról szó sincs.

            Ez önmagában is elég tanulság lehet. A másikat a hallgatóim szolgáltatták.

            Egyik év átfolyik a másikba, s remélem, hogy jövőre be tudom majd fejezni azt a regényt, amely most, hogy végre vizsgaidőszak van, napról napra tovább szövegesül. A versek megérkeztében pedig továbbra is reménykedem, amint sok olvasmányélményben is, amelyet pályatársaim művei nyújthatnak. A kertem ki fog tavasszal zöldülni, és ha számba veszem a kiszáradt, kifagyott növényeket, tudom, melyiket kell újratelepítenem, s melyekkel való életközösségről ideje lemondanom.

Eddigi kérdéseink

Főoldal