A hét Bárka-kérdése

E heti kérdésünk:

A Nemzeti Könyvtár elnevezésű könyvsorozat (www.nemzetikonyvtar.hu) ismét a kormány egy olyan „kulturális innovációja” (lásd Kerényi Imre nyilatkozatát a Heti Válasz október 11-ei számában!), amely megosztja a közvéleményt.

Ön szerint van-e szükség egy ilyen könyvsorozatra (Kerényi Imre: „a kormány hívei nem fogadják el a balliberális kánont”), ha nincs, miért nincs, ha igen, egyetért-e a megvalósítás formájával (300 milliós állami támogatás 14 címre, három válogató személy, egy állami kiadó, jórészt internetes terjesztés stb.)?

Erdész Ádám,

történész, levéltáros, a Békés Megyei Levéltár igazgatója

Meglepetést okozott számomra a Nemzeti Könyvtár című sorozat megjelenése, még inkább a válogatási elvek, de legjobban az, hogy a szerkesztő ettől a könyvsorozattól az általa „balliberálisnak” minősített kánon megváltoztatását reméli. Ha irodalmi, művészeti értékrendek átírásához elég lenne néhányszáz millió forint közpénz, három-négy évente, de lehet, hogy sűrűbben átalakulna az a bizonyos kánon, amelynek jellemző jegyeiről, különös működéséről oly sok szó esett az elmúlt években.

Bizony nem ilyen egyszerű, csekély szellemi befektetéssel végrehajtható vállalkozás a kialakult értékrendek befolyásolása. Nem az ingyen adott könyv fog hatást gyakorolni az olvasókra, hanem azok a kiváló művek, amelyek megjelenésük pillanatában – esetleg később – megragadják az embereket. Amelyek az olvasók, a tollforgatók között élénk diskurzust indítanak el. Amelyek elevenek maradnak, s újabb és újabb értelmezési rétegekkel gazdagodnak. Van, ami idővel kihullik a kánonból, van, ami előrébb sorolódik. Természetesen a könyvkiadás üzlet, sokféle marketingeszközt bevetnek, de éppen az a néhány ezer érzékeny és művelt olvasó, akik a kánont leginkább befolyásolják, jól ismerik ezeket a mechanizmusokat és meglehetős biztonsággal elválasztják a világítót a csupán fénylőtől.

Ráadásul a kiválasztott 24 kötet oly esetlegesen került egymás mellé, hogy a sorozat darabjai alig-alig erősítik az együttes hatást. Nem az egyes kötetekkel van baj, majdnem mindegyik kiváló, legalábbis érdekes könyv, de nem rajzolják ki a sorozatszerkesztők gondolati íveit, szándékait. Aki kánont akar átírni, az ne csupán fragmentumokkal jöjjön elő és lehetőleg ne hagyja figyelmen kívül a mai olvasói szokásokat. Benyovszky, Jelky András élettörténete nekem gyerekkoromban maradandó olvasmányélményem volt, de kétlem, hogy ma különösebben nagy hatást tesznek. Örömteli dolog, hogy Romsics Ignác Bethlen István életrajza újra megjelenik – ám nagyon kíváncsi lennék, hogy az első kiadásban több mint 350 oldalas, szakmai szempontból kimondottan érdekes történeti monográfia 10 000 példányából hányat olvasnak végig. A könyvnek van olyan fejezete, amelyhez 569 lábjegyzet kapcsolódik – ahogy az az ilyen, többnyire alacsony példányszámban megjelenő szakkönyveknél követelmény. Valódi hatásra törekvő szerkesztő ugyanezt nagy példányszámban aligha adná ki, hanem a szerzővel megíratná az emelt példányszámhoz illeszkedő változatot. Sok ilyen kérdést lehetne a megjelent könyvlistához illeszteni, azokon túl, amit a könyvkiadók már feltettek.

Summa summarum: úgy gondolom, ez a magyar könyvkiadás finanszírozását tekintve igen magas összeg – finoman szólva – szerény hatásfokkal fog hasznosulni. Az mindenesetre érdekelne, hogy a szerkesztők az első 300 millió után mérleget vonnak-e? Na, 25%-ban átírtuk-e már a kánont? S ha úgy látják, nem, módosítanak-e a direkción, vagy arra jutnak, még magasabb példányszám és még több szobor kell.

Kukorelly Endre,

költő, író

kantinmélyi vad és gőzös zűrzavar

(Radnóti Miklós: Második ecloga)

Hogy szerintem van-e szükség ilyen könyvekre, „a könyvespolc kitüntetett szereplőire”svéd papíron, mármint a Kerényi Imre-féle könyvsorozatra, ez volna a kérdés.

Meg hogy mi miákol és mi vonít, micsoda rakja az ikrát, és megosztja-e a közvéleményt mindez.

            Hát, Kerényi szerint a miákolóknak/vonítóknak nincs, plusz petézők, viszont szerintem minimum Kerényinek szüksége van rá.

            És Szigethynek. A közvélemény meg eleve van megosztva.

            Kerényi szerint „minden politikai rendszer törekszik és törekedjen is arra, hogy filozófiáját megjelenítse épületekben, szobrokban, könyvsorozatokban”. Szerintem pedig nem minden politikai rendszer törekszik erre, hanem a diktatúrák törekszenek erre, és ne is törekedjen, a törekvőket zavard el a francba, vagy hagyd ott, és heló. Kormányzatnak semmi köze hozzá, ki miben hisz, egyszerűen ne üsse az orrát szellemi-lelki ügyekbe, abba, hogy hogy’ gondolkozol/érzel, mert – lásd följebb – elzavarod vagy otthagyod, és heló. „Ennek a kormányzatnak sok híve van, és még több lesz”, írja Kerényi, nos, ez baj.

            Itt van a lovon való fordítva ülés, mivel épphogy a kormány a nép híve! Vagy ki lesz rúgva. Ez akkor is így van, ha nem így van, értsd, ha még nem igazán tudnak róla elegen: és akkor az a nemes értelmiségi feladat, hogy valamimód elmeséld annak, aki rosszul tudja. Ha nem ezen dolgozol, hanem a nemzeti kultúrát fölhasználva csupasz hatalmi célok érdekében a rezsim ideológiáját gyártod, tönkreteszel mindent. Ami még nincs tönkretéve. „Ezek a hívek nem fogadják el a kialakult balliberális kánont az irodalomban, a művészetben”, de hát miért is kéne bárki hívének bármit elfogadnia?! Ha „nem elégíti ki őket” a ballib kánon, javasoljanak egyebet. Bárki – pl. a Bárka – előállhat a maga kánonjavaslatával, ezekből alakul, ami alakul, ám ahol közpénzből megy a végrehajtó hatalom ideológiai tákolgatása, ott rohadt az államgépben valami.

            Something is rotten in the state of Denmark, mondja Marcellus Horatiónak Shakespeare szerint.

            Ezer miau és ikra!

            „A békemenet hatalmas sokaság, ráadásul, úgy látom, fizetőképes kereslet”, így Kerényi, igen, és ehhez képest nyomnak bele 300 milliót, ami a jobbmódúakat finanszírozó egykulcsos adórendszerhez hasonló durva cinizmus. „Nincs szükség hatalmas grémiumra, mert akkor csak fogy a pénz, és lassul a cselekvés”, magyarán francba a szakmaisággal. „Évtizedeken keresztül Szamuely utcákon jártunk, ugyanakkor a kitűnő Tormay Cécile nem lehetett a magyar irodalom része”, szóval Tormaynak Szamuely az alternatívája. Amúgy interneten menne a dolog, így kiesik a terjesztői jutalék, ez „az Alaptörvény díszkiadásánál bevált.” Elválik majd, beválik-e.

Szentmártoni János,

költő, a Magyar Írószövetség elnöke

Maga az ötlet jó. Igenis legyen egy nemzeti könyvtársorozatunk. Ebbe akkor érdemes jelentős pénzeket fektetni, ha nem raktárak mélyén fog porosodni, hanem valóban eléri a szélesebb közönséget is. Egy magára valamit is adó család korábbi időkben is tartott ilyen jellegű, impozáns sorozatokat otthonában. Kérdés, hogy napjainkban, amikor számtalan lakásban már egyetlen könyv sem található, lakóik különböző technikai eszközök segítségével tájékozódnak, művelődnek, dolgoznak – mennyire lesz életképes, s épül be a köztudatba ez a sorozat. Ha például e-book-ok és egyéb ketyerék gyári alapmemóriájában is megtalálható lesz, akkor jelentősen kitágul a horizont. Mondom én, aki könyvek közt élek, és fogok majd meghalni is.

Anélkül, hogy a sorozat szerkesztőit bántani akarnám, hiszen Szigethy Gáborral jó kapcsolatban vagyok, a Magyar Írószövetség választmányi tagja, egy sokoldalú, nagy műveltségű embernek tartom – de egy ilyen súlyú sorozat szakértői testületet igényelne, s nem pusztán három szerkesztőt. Talán ebből is adódnak a kivetnivalók a sorozat indulásában.

A tematika egy átgondoltabb struktúrát feltételez, de rovatai közé személy szerint mindenképp beemeltem volna a Magyar művészek és a Magyar tudósok rovatot, hiszen nem csupán hadvezéreinknek köszönhetjük, hogy létezik még Magyarország, magyar kultúra, magyar nyelv. Művészeink és tudósaink nélkül azt sem tudnák szerte e nagyvilágon, hogy vagyunk. Ők is hősök.

Hogy a Magyar írók külön rovatot kaptak, annak természetesen csak örülni tudok. Azonban egy jelentős sorozat nem kezdődhet majdnem a végén. Teljesen esetlegesnek érzem Jókai Mór Benyovszky-életrajzával és Tormay Cécile A régi ház című regényével indítani. Még ha az olvasmányosság elsődleges kritériumát tartjuk is szem előtt, Jókaitól akkor sem ezt a művet kellett volna választani. Nem beszélve arról, hogy Jókait akkor is Az arany ember szintű regényeiért fogjuk becsülni az idők végezetéig, még ha az első ötven-száz oldalnál el is alszanak a diákok. Számomra a modern magyar regény ezzel a művel kezdődik. Én Balassival indítottam volna, aki hős és költő volt egy személyben, nem is akármilyen.    

Összes kérdés

Főoldal