Tündérkert

 

 Babiczky_Tibor_m__ret.jpg

 

Babiczky Tibor

 

Négy kezdet

 

Négy kezdetre emlékszem. Van az egészben persze valami folyamatosság, de mégis mindegyik egyfajta újrakezdés is. A nulláról. A nulla felé.

            Az első: a Micimackó. Hatéves voltam, a könyvhét pavilonjai között bolyongtunk anyámmal, és akkor vette meg nekem. Csúnya, kék kiadás; megvan ma is, lányaimnak olvasok belőle. A Micimackó volt az első könyv, amit már nemcsak felolvastak nekem, hanem amiből már én is olvastam egyedül fejezeteket.

            A második: a Winnetou. Karl May könyvét olvasván tapasztaltam meg először, hogy lehet élni, komolyan és valóságosan, egy regény világában. „Minden tengerpart örökutca / és minden örökutca nyár” – áll az egyik favorit Kántor Péter-versemben. És ez az örökutca, és ez a nyár volt nekem a Winnetou. Old Deathet természetesen ’old deat’-nak hívtuk, Old Firehandet pedig ’firehandnak’, fonetikusan, ahogyan le van írva (meg csillag megy az égen).

            A harmadik: Camus és Conan Doyle, párhuzamosan. Tizenhárom éves voltam. A címek bűvölete, mindegyik tiltott gyümölcsöt sejttetett. A Sátán kutyája. A pestis. Utóbbitól ráadásul anyám óvott: „Túl korai az még neked.” Hát akkor – üdvözlégy, kamaszkor – csakazértis! Olyan érzelmekkel találkoztam (először A pestisben, aztán saját magamban), amelyeket nem ismertem, és amelyeket – abban a helyzetben legalábbis – nem tartottam megismerhetőnek. Titok. És én is titok vagyok. És minden, ami van – a megismerhetetlenség –, végérvényes. Ez a végérvényesség elsőre elég ijesztőnek tűnt. Később már inkább megnyugtatónak.

            A negyedik: a költészet. Emlékszem, gyerekkoromban egyetlen érzés futott át rajtam a költészet szó hallatán: a félelem. Anyámnak ugyanis megvolt a József Attila összes, mégpedig az 1980-as kiadás, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Ennek borítóján a híres, 1936 késő őszén rögzített portré szerepelt. A hernyóbajusz még hagyján volt. A megfoghatatlan, dacos tekintet – az is hagyján. Csakhogy mindez öblítőkék színben pompázott. József Attila ragaszkodását a bajusz viseléséhez Vágó Márta így idézi föl: „Úgy szeretnék kinézni, mint Derkovits fametszetén Dózsa, azért is hagyom meg a bajuszt.” Én – három-négyéves gyerekfejjel – rettentően féltem ettől a morcos, kék embertől. Emiatt pedig en bloc a költészettől is, mert a fejemben mindez – anyám szavai alapján – úgy raktározódott el, hogy költészet egyenlő József Attila. József Attila pedig egyenlő rettegés. A világ azonban így vagy úgy, de törekszik az egyensúlyra. Később – tizennégy-tizenöt évesen – József Attila költészete volt az első nagy feleszmélés. Meg Tandori. Meg Parti Nagy. És akkor most sorolhatnám pár napig a neveket. A lényeg, hogy úgy maradtam. Hogy maradtam.


 Főoldal

2016. március 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Bárka tanulmány- és esszépályázata Elhunyt Kallós Zoltán25 éves a BárkaÚjra lehet pályázni a fiatal művészeket támogató ösztöndíjakra
Versek
Szabó T. Anna versei Háy János: Vers életértNagy Attila verseiKállay Kotász Zoltán versei
Prózák
Hálára kötelezett emberekBéres Tamás: AmnéziaJuhász Tibor novellái Tamás Dénes: A gyilkos fény
Kritikák
Stand up-Hrabal - Bödőcs Tibor könyvéről Annus aureus, avagy nem mind Arany… Háború vanSzó, kép, írás
Esszék, tanulmányok
Elek Tibor: 25 évesek vagyunkA fellázadt Bethlen MiklósTengerre, magyar? II.Egymás hiányai - Szabó Magda Für Elise című regényéről
Drámák
Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓ
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA