Balázs Imre József
Klikk az agyban
A hat számjegyű hölgy. Ez volt a címe annak a történetnek, amelyiket A bolygófalók című sci-fiben olvastam, amikor egyszer csak úgy éreztem, nem hiszek a szememnek. Néhány sorral feljebb még azt olvastam: „Azután feküdtünk az ágyon, félig-meddig kitakarózva. Én a hátamon hevertem, ő törökülésben ült, s leplezetlen csodálattal nézett rám.”. Most meg azt, hogy: „Azért egy idő után végül mind a ketten ott feküdtünk az ágyon, meztelenül, és én vártam, hogy hogyan tovább. Semmi nem történt. (…) Később megsajnáltam ezt az öregedő, festett hajú és festett arcú bohócot, és megsimogattam.” Most akkor mi van?? De hát mind a két mondat ugyanarról a helyzetről szól. Csak az egyiket a jelenet egyik szereplője mondja, a másikat a másik írja a naplójába.
Az olvasott művek sokféleképp lehetnek meghatározóak. Megráznak, kifordítanak önmagadból, újrarendezik benned a puzzle-darabokat – vagy annyira szórakoztatnak, hogy ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy újra- és újraolvass valamit. Vagy hozzákapcsolódnak egy helyszínhez és helyzethez, ahol jó volt lenni – és miközben újraolvasod ugyanazt a könyvet, az eredeti olvasási helyzetet is újraéled.
A hat számjegyű hölgyben valami más történt: egy klikk az agyban, és onnantól minden kicsit megváltozott – nem az életemben, hanem abban, ahogyan olvasok. Találkoztam az első megbízhatatlan elbeszélővel. Vagy pontosabban azzal, hogy minden énről mondott elbeszélés kicsit relatív – másvalaki ugyanazt a történetet, helyzetet egészen másképp is láthatja.
Később sok-sok könyvben találkoztam még ezzel a trükkel (ami nem trükk, hanem magának az emberek együtt-létezésének egyik lényege). Olyanokban is, amelyeket A bolygófalók előtt írtak, és olyanokban is, amelyeket A bolygófalók után. Még filmekben is. Megtudtam, hogy ezt a narrátori pozíciók relativizálásának, megbízhatatlan narrátori pozíciónak és efféléknek nevezik. Még később azt is megtudtam, hogy A bolygófalók szerzője, Jeremy Taylor valójában magyar író, D. Németh István, csak a könyv kolofonjában jobbnak látták fordítóként feltüntetni 1988-ban. Még később azt is megtudtam, hogy nem ő volt az egyetlen angolosított nevű szerző a magyar sci-fi irodalomban.
De most mindezek az utólagos megtudások nem fontosak, csak a klikk az agyban. És talán az is fontos, hogy a tantusz nem mindig az úgynevezett „Nagy” könyvektől esik le. A meghatározó könyv egyszerűen az, amelyik jókor, jó helyen talál el. Csak kell hozzá valamiféle készenlét, szórt figyelem, ami egyszer csak összesűrűsödik egyetlen fókuszpontban. Na, ennek a pillanatnak a megtalálása, felismerése az, ami miatt érdemes.
