Tündérkert

 

H__cs__harcsa_II..jpg 

 

Hartay Csaba

 

Kacagó Nyúlzug

 

Először idegenkedtem a horgászattól. Tizenegy évesen kigyalogoltunk Ákosék nyúlzugi telkére, lelógattuk a lábunkat a mólóról, majd Ákosék belógatták a műanyag létráról áttekert zsebpecát. Ha jól emlékszem, először át kellett tekerni ahhoz, hogy horgászni lehessen vele. Mert nem a horgos végével lehetett lefejteni róla a vékony damilt, hanem a hurkos végével. Mindegy. Nem szerettem a horgászatot akkor még. Pótcselekvésnek tartottam, helyette lehetett volna köveket dobálni a vízbe, nádakat tépkedni, átkiabálni a túloldalra, meg ilyenek. Kenyérgyurma az apró horogra, és belógatták közvetlen a lábuk elé az úszós szerelést. És jött a dévér, a bodorka. Valahogy rákaptam a horog helyett a horgászatra. Megtetszett. Nekem is gyorsabban vert a szívem, amikor megmozdult az úszó. És a negatív következmények nélküli izgalom már gyerekként is vonzott. Ez idő tájt került kezembe Zabos Géza A kacagó harcsa című könyve. Nem voltam egy kimondottan olvasós gyerek. Csak a baromság érdekelt mindig. Bandázás a haverokkal a lakótelepen. A saját szabályainkkal megalkotott játék, a szatírozás, valamint a kövekből, féltéglákból, deszkákból és eldobált paladarabokból épített kis házikóink hoztak lázba. De ott volt A kacagó harcsa. Szüleimtől kaptam karácsonyra, mert gondolták, majd így bírnak rá az olvasásra, ha már mindig csak a „peca meg a Ceca”. (Volt egy Ceca nevű barátom akkoriban, vele jártam kárászozni a kacsatóra, meg is írtam az epizódot a Lerepül a hülye fejetek című regényemben – anyu viccelődött mindig ezzel, téged csak a peca meg a Ceca érdekel, kisfiam.) És bejött nekik. Elkezdtem olvasni. Berántott, behúzott a könyv, mint gyenge horgászt egy izmos harcsa a partról.

 

H__cs__harcsa_I..jpg

 

Horgászat a háború idején. Horgászat a kommunizmus idején. „Osztályidegen lettem” – mondja a hang a könyv egyik novellájában. Ezt úgy éltem meg gyerekként, mintha kiközösítenének az iskolai osztályomból, borzalom – gondoltam. Fogalmam nem volt akkoriban a XX. századi magyar történelemről. Horgászatok a Tiszán, a Dunán. Pontos, aprólékos és hangulatos leírásai kapásoknak, fárasztásoknak, szákolásoknak. Közben ott hömpölyög országunk történelme, egy ember magántörténelme. Borbála, a zsörtölődő feleség, aki legszívesebben összetörné a horgászbotokat. A szivárványos öklék ragyogása. A nagy, öreg ponty mohos háta, az óriás harcsával való kimerítő küzdelem, a táj rajongásig történő imádata. A saját, etetett horgászhelyek varázsa. A kudarcok, a horogról lefordult halak. Az eltávozott horgásztársak, az elszalasztott lehetőségek, elrontott bevágások. És mégis a tisztán csillogó vízfelszín mindig sokat sejtető lehetősége és élménye. Az maradt. És a vizek szeretete. A halak szeretete. Végül az olvasás, írás szeretete. Ez volt az én igazi kötelező olvasmányom.


 Főoldal

2016. január 11.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Győri László verseiVári Fábián László: AdventEgressy Zoltán verseiSzabó T. Anna: Alkalmi és rögtönzött versek
Grecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: Eltűnők
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png