Melyik vers, novella vagy regény elolvasása játszott megkerülhetetlenül fontos szerepet kortárs íróink, költőink életében, esetleg abban, hogy a költői-írói pályát választották? 2015 őszétől új rovatot indítottunk, Tündérkert címmel. Biztosak vagyunk benne, hogy középiskolás diák olvasóinkat, de talán az idősebbeket is érdekli, hogy a Bárkához is kötődő alkotók milyen irodalmi alkotást ajánlanának a mai fiatalok számára. Kemény István ajánlata.
Kemény István
Csillagfény, holdfény, lidércfény
Az apánk nemcsak meséket olvasott föl esténként a kishúgomnak meg nekem, hanem például a Jelky András kalandjait vagy A kőbaltás embert is, amik valódi regények. Így aztán az átlépés az Olvasók Táborába számomra csak logisztikai kérdés volt: mindig tudtam, hogy mihelyt megtanulom majd a nyomtatott kisbetűket, már egyedül fogok regényeket olvasni. Ez az idő az első általános téli szünetében jött el. De így is el voltam késve, mert az anyukám azt az infót kapta az osztálytársnőm anyukájától, hogy a Kati már másodszor olvassa az Egri csillagokat. Így aztán szó se lehetett másik regényről, de amúgy is ez érdekelt a legjobban. Végeztem is vele pár hét alatt, és jött egyre gyorsuló tempóban A Pál utcai fiúk, a Robinson, a Máttyás király lantosa (így van leírva az olvasónaplómban, amit szülői unszolásra, ímmel-ámmal vezettem), az első Rejtőm: A szőke ciklon, az első Fekete Istvánom: talán a Tüskevár. Durva könyvek is voltak: például A.J. Cronintól Az élet elébe (a főhős végignézi, hogy a vonat elgázolja a legjobb barátját, akinek a cipője beszorul a váltóba). Vagy Walter Scott A talizmánja (a templomos lovagok nagymestere Accipe hoc! /Fogadd be ezt!/ kiáltással szíven szúr egy fekvő sebesültet). Elég sokat féltem. Közben jöttek a hírek, hogy a Kati már hatszor olvasta az Egri csillagokat, de nekem nem volt szabad újraolvasnom semmit. Csak egy-két évvel később engedték meg a szüleim, amikor már rutinos olvasónak számítottam, hogy végre megint elővegyem az Egri csillagokat. Meg is tettem jó párszor. Hatodikos koromra, amikor kötelező olvasmány lett, majdnem tudtam kívülről. Szóval nem mondhatok mást, mint nemrég Kollár Árpád itt a Tündérkert rovatban: bizony nekem is az Egri csillagok volt az Első.
Hogy mi ebben a regényben annyira erős? Az alapsztori sémája ugyanaz, mint minden második népmesében, vagy akár A Gyűrűk Urában (vagy az utóbbin alapuló Star Warsban): Bornemissza Gergőt gyerekként ismerjük meg egy világvégi helyen, amikor éppen török rabságba esik: esély nincs rá, hogy ebből a közrendű kissrácból várvédő nemes vitéz legyen, és technikai zseni, a Gonosz Seregek megállítója! És mégis így lesz! Szóval azt mondja ez a regény, hogy semmi sem lehetetlen. A másik korai Gárdonyimat, A láthatatlan embert is rengetegszer olvastam, de annak a hősét, Zétát inkább csak sajnáltam, mert az ő számára létezett a lehetetlen. Egyébként mind a két regény remekmű. Nemrég olvastam őket újra, hogy ellenőrizzem az emlékeimet, és nem találtam bennük hibát.
Szóval az első olvasói évem ezekkel a könyvekkel telt (és még vagy húsz másikkal). És hét-nyolc év vad olvasás kezdődött a felhőtlen kamaszkor végéig. Aztán jött a felhős kamaszkor. A gimnáziumban is sokat olvastam, de már nem minden szabad percemben. És egyszer csak beütöttek a versek. De nagyon! 16-17 éves voltam, és ekkor tettem fel magamnak a kérdést: hogy a fenébe lehet egy vers pont olyan jó és fontos, mint egy regény, pedig rövid, és nincs benne sztori?! Magyarán: mi az a líra? Őszintén szólva erre ma se tudom a helyes választ. Úgyhogy inkább idemásolom azt a két verset, ami a legbűvösebb erővel hatott rám.
Paul Verlaine
Holdfény
Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.
Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.
Szabó Lőrinc fordítása
Ady Endre
Sem utódja, sem boldog őse…
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
