Demeter Szilárd
Büdös szivar
Nagyapámmal azután kezdtem összemelegedni, miután meghalt nagyanyám. Nagyanyám a világ legjobb nagymamája volt, és nem azért, mert a kedvenc unokájaként a csillagot is lehozta volna nekem az égről, bár amikor disznóvágáskor dzsemes kenyeret kértem tőle, enyhén szólva is ideges lett, az anyád valaga, dzsemes kenyér, villant a szeme a trancsírozó asztal mellől, egyél húst, én pedig megszeppenve rágcsáltam a disznófület, mert nagyanyám mind az összes másfél métere erélyes volt, ha a sarkára állt, és egy dologban nagyon a sarkára tudott állni, a büdös szivar kérdésében, így mondta a cigarettának, szivar.
Nem tiltotta a dohányzást, sőt, ritkán, de megesett, hogy míg a férfiakat a bányabejárat melletti bótban ette a fene késő estig, ott szidták nekikeseredve a rendszert, addig a telepi nagymamák keménymagja is borozgatott egy kicsit a kertünkben, spiccesen dalolgattak, rágyújtottak, látod, Csircsiri, így becézett engem a nagymamám, ennek a büdös szivarnak csak a fele ég, mutatta, a szűrőnélküli Carpaţi tényleg furán égett, a közhiedelem szerint mindenféle szemetet is beleőröltek a dohányba, hát ilyen a mi életünk is, ilyen félig égő, az asszonyok szipogva bólogattak mellette, sok komor nagymama nézett rám, ott álltam aligsrácként a rokolyás öregasszonyok gyűrűjében, és abban reménykedtem, hogy a nagy világfájdalom közepette azért a nagymamám elkever nekem egy tojássárgát cukorral, ám arra várhattam, nagymamám ilyenkor alighanem valóban belegondolt a sorsába, ekkor volt rá ideje, mert egyébként állandóan tüsténkedett.
Nagymamám a pénz miatt haragudott a büdös szivarra, nem drágállta, inkább amiatt volt dühös, hogy egyszerre kellett nagyobb összeget kiadni rá, ráadásul kiszámíthatatlan időközönként, még a trafikos sem tudta, hogy mikor kap újabb szállítmányt, így amikor például szentgyörgyi Carpaţi érkezett a városba, legalább akkora sor alakult ki, mint amikor szökőévente narancsot hoztak az Alimentárába. Szentgyörgyi Carpaţi, Bucegi, más városokban gyártott Carpaţi, Naţional, Snagov, nagyjából így nézett ki a nagyapám toplistája, ezek közül csak a Snagov volt szűrős, nagyapám a szűrőjét akkora megvetéssel törte le, hogy sokáig nem is értettem, férfiember hogy tud szűrős cigarettát szívni, például az az orvos, akinek édesanyámék BT-t vittek, hát gyanús is volt nekem az összes ilyen köpenyes, tanár, mérnök, orvos.
A szentgyörgyi Carpaţiért meg kellett harcolni, végtelen sorban gyúródtunk, mindenki igyekezett minél többet bespájzolni, ezt utálta a nagyanyám, egyszerre egy kisebb vagyont kiadni a büdös szivarra, zsolozsmázott, lamentált, mintha itt lenne a világvége, mindenkiben felébredt a bűntudat, pedig nagyapám aránylag jól keresett, bányász volt, pontosabban lőmester, ami édesapám szerint azt jelentette, hogy életében nem dolgozott, apám és az apja vagy nem szóltak egymáshoz, vagy veszekedtek, beszélgetni nem tudtak, nagymamám pedig kiosztotta mindkettőjüket, ne a gyerekek előtt istenfaszázzatok, mondta, mire a két férfi kétfelé vonult el kifújni a mérgét, nagyapám dühösen rágyújtott, a szivar kérdésében a családi háború ellenére sem hagyta magát, apám pedig elment valamit dolgozni, mert ő egyik napról a másikra leszokott a cigarettáról, így neki nem maradt más levezetés, csak a munka, nagymamám pedig somolygott magában, majd megnyugszanak, mondta nekem cinkosan, azért szeretik egymást, tette rendszerint hozzá, csak ilyenek, nem tudják kimutatni, és én erre a mondatára emlékeztem vissza, amikor nagyapám jóval később megpróbált velem beszélgetni.
Mert nagyapám velem sem beszélt, évekkel később kezdte el a maga esetlen módján, jó pár évre rá, hogy meghalt a nagymamám, addigra már nagyapám kedvenc unokája lettem, mert nekem mindig volt cigarettám, és nagynéném kifejezett tilalma ellenére mindig adtam neki, van-e szivarad, kérdezte köszönés helyett nagyapám, valahányszor meglátogattam, én csak bólintottam, direkt neki hoztam, mert a nagyapám volt, nagymamám férje, apám apja, és ez bőségesen elég ok volt ahhoz, hogy vállaljam a családi cirkuszt.
Márpedig cirkusz cirkuszt ért, ugyanis nagymamám halála után nagyapám elengedte magát, apám ettől teljesen bevadult, szidta nagyapámat, mint a bokrot, öccse, vagyis a keresztapám szintén morgott, de az sem tetszett neki, ahogyan apám beszélt az apjukkal, nagynéném pedig a cigiadományaim miatt édesanyámmal pörölt, mert próbálta nagyapámat életben tartani, az orvos legelsőnek a dohányzást tiltotta meg, nem tesz jót magának a cigaretta, diagnosztizálta, mire nagyapám csak nyögött egyet, akkor meg is dögölhetek, legyintett, ha már nem szivarazhatok, nincs miért élni, és láttam rajta, hogy ezt komolyan is gondolja.
Nagymamám halála után nagyapámon minden nyavalya kijött, mégiscsak bányászként élte le az életét, és ha nem a bányában osztogatta a dinamitpatronokat, vagy nem a bánya melletti bótban szidta a rendszert a komáival, akkor a földeken dolgozott, a hegyoldalban, teraszosított nadrágszíjparcellákon pityókával kínlódott mindenki.
Nagymamám halála után nagyapám többet nem ment le a bányába, nem ment ki a földekre, egy idő után már a bánya melletti bóthoz sem járt el, csak ült a ház előtt a padon, és várt.
Van-e szivarad, kérdezte, amikor megérkeztem, bólintottam, és elővettem egy csomag szentgyörgyi Carpaţit. Ültünk egymás mellett a padon, hallgattunk nagyokat, szívtuk a büdös szivarat, nagyapám csak akkor moccant, ha a külső kertben kapáló bátyámat eltakarta előle a fosókaszilvafa, olyankor arrébb csúszott, nézte a testvéremet, fennebb fogd azt a kapát, te, kiáltott oda neki, a bátyám dühösen meredt maga elé, teljes szívéből gyűlölte a kapálást, sok értelme nem is volt, erre fel még nagyapánk is távoktatja, miközben a léha öccsével szivarazik.
Nem szabadott volna megengedje a Jóisten, hogy nagyanyád elébb haljon meg, mint én, nézett rám nagyapám, és erre nemigen tudtam mit válaszolni, érteni véltem, hogy tulajdonképpen ezzel azt jelzi, mennyire hiányzik neki a nagyanyám.
De ezt így haláláig nem mondta ki.
