Papírhajó - Primér/Primőr

 

T__th_Krisztina_m__retezett.jpg 

Tóth Krisztina

 

Anyát megoperálták

 

Anya délután szokott értem jönni az óvodába. Felkelés után megesszük az uzsonnát, addigra általában odaér.

Egyik délután hiába vártam őt, a konyhás nénik már visszavitték a tálcákat. Nagyon aggódtam, mert a Mókus csoportban van egy olyan gyerek, akiért mindig későn, már sötétben jönnek. Féltem, nehogy velem is ez történjen.

Amikor már majdnem én is sírtam, megérkezett anya. Azt mondta, ne haragudjak, hogy kicsit késett, de orvosnál volt és várnia kellett.

Ezt el tudtam képzelni. Én is sokszor voltam már orvosnál anyával, és tele volt a folyosó gyerekekkel. Mindig várni kellett. Kérdeztem anyát, hogy fáj-e a torka, de azt mondta, nem fáj, valami más baja van.

Hazafelé elég szomorúnak láttam. Nem mentünk be a játszótérre hintázni, ahogy szoktunk.

Este otthon apa is szomorú volt. Amikor lefeküdtem aludni, hallottam, hogy még sokáig beszélgettek.

Reggel kérdeztem anyát, megint megy-e orvoshoz, vagy időben jön értem. Azt mondta, uzsonna után ott lesz, ahogy szokott.

– Akkor meggyógyultál – mondtam neki. Erre mosolygott.

Hétvégén átjött hozzánk a nagymama. Velünk ebédelt, leszedte az asztalt, aztán sírt. Anya azt mondta, ne törődjek vele, a nagymama ilyen. Tényleg ilyen, a filmeken is tud sírni. De ha meg én ütöm meg magam és sírok, akkor csak nevet, hogy semmi baj.

Este apa és anya leültek velem beszélgetni.

Azt mondták, hogy anya beteg, anyának rákja van. Mostanában sokat kell majd a doktor bácsihoz járnia, hogy meggyógyuljon.

Este nehezen tudtam elaludni. Nem értettem, hogy mehetett bele anyába a rák. Ezen a nyáron nem is voltunk a tengernél.

Reggel az óvodába menet megkérdezem anyától, hogy ment bele a rák. Anya azt mondta, a rák nem olyan, mint az a rák, amilyet én láttam a víznél, hanem az egy betegségnek a neve.

Délután apa rollerrel jött értem, aminek nagyon örültem. Hazafelé rollereztem, ő meg a rákról magyarázott nekem.

Azt mondta, az ember sejtekből áll, ezek alkotják a testét, mint a homokvárat a homokszemek.

A sok homokszem mind-mind egyforma, de néha belekerül a homokvárba egy kavics.

És amikor az ember alagutat ás a kezével a homokvárba, akkor érzi a kavicsot.

Apa azt mondta, anya cicijében van egy ilyen kavics formájú dolog. Valami kemény, amit ki kell onnan venni.

Apa és anya aznap sokkal jobb kedvűek voltak. Anya azt mesélte, hogy két nénivel is beszélt, akik már átestek ezen a betegségen, és mind a ketten meggyógyultak.

Apa azt mondta, túl leszünk ezen is.

Aztán egy ideig nem beszéltünk a rákról. Hétvégén voltunk a nagymamánál, aki most nem sírt. A nagypapa se sírt. Mondtam nekik, hogy anyának egy kavics van a cicijében, nem rák. Nagymamáék azt felelték, hogy tudják, és hogy anyát az orvosok hamarosan meg fogják operálni.

Este otthon sokat tűnődtem ezen. A szüleim nagyon szeretik az operát, ami szerintem unalmas. Nénik meg bácsik énekelnek benne kiabálva, láttam a tévében.

Apa és anya többször is volt már operában, olyankor a nagymama vigyázott rám, vagy egy néni, aki itt lakik a közelben.

Ha anyát megoperálják, az azt jelenti, hogy kiabálva fognak neki énekelni?

Biztosan így van, mert a nagypapa mindig azt szokta mondani, hogy a zene gyógyít.

Kérdeztem anyát, mikor mennek operába, de nem értette. Erre elmagyaráztam neki, hogy a cicijére gondolok, hogy azzal fogják meggyógyítani.

Anya nevetett, és pont olyan volt, mint régen.

Este apa és anya elmondták nekem, mit jelent a megoperálás.

A doktor néni vagy doktor bácsi megvizsgálja a beteget, aki megmutatja, hogy hol fáj neki.

Ha valami olyasmi nőtt belül a testében, ami nem oda való, akkor azt ki kell venni onnan.

Elaltatják, felvágják a bőrét, és kiveszik onnan azt, aminek nem kell odabent lennie.

A begyulladt manduláját, a vakbelét vagy a rákot.

Utána összevarrják a bőrét.

Pont, mint a Piroska és a farkas című mesében, csak ott a vadász beletette a köveket a farkas hasába, anya cicijéből meg kiveszik a kavicsot, ami a rák.

– És mit csinálnak vele? – kérdeztem anyát. – Kidobják?

Anya azt mondta, hogy azt a kis darabkát, amit kivesznek, megvizsgálják az orvosok. Megnézik, miről van szó pontosan, hátha okosabbak lesznek tőle.

Én is mindig alaposan megvizsgálom, ha a homokban találok valamit.

Találtam már

rágót,

söröskupakot,

kutyakakát,

szöget,

csupa olyan dolgot, ami nem való a homokozóba. És mindet alaposan megvizsgáltam, és okosabb lettem tőle.

Anya azt mondta, ha megoperálják, utána kemoterápiát is kell majd kapnia.

Ezt megint nem értettem, és elég ijesztően hangzott.

Apa azt mondta, ha nagyon sok gyom van a kertben, az elszívja az erőt a jó növényektől. A rák, vagyis a betegség, olyan, mint egy gyomnövény.

– Akkor mégse olyan, mint egy kavics? – kérdeztem, mert addigra már végre jól el tudtam képzelni, mi is anya baja.

– Ez egy másik hasonlat – folytatta apa –, ami segít neked megérteni, hogy mi történik. A rák olyan, mint egy agresszív, erőszakos gyomnövény – magyarázta –, ami be akarja nőni az egész kertet. Ilyenkor a kertet felássák, és kiszedik a gyomot. De ha ez nem elég, akkor le is permetezik. És ha még ez se elég, akkor újra lepermetezik.

– És akkor anya büdös lesz? – kérdeztem, mert ha nagypapa permetezett, akkor az egész kert rettentően bűzlött.

– Nem – felelte apa –, bár a gyógyszerek miatt egy ideig nem lesz olyan finom anya-illata, mint szokott.

Azért én bíztam benne, hogy anyának az operáció után se lesz olyan szaga, mint a nagypapáék kertjének szokott permetezés után, de ezt nem mondtam.

Anya egy szerdai napon ment be a kórházba. Ketten maradtunk apával. Nagymama átjött segíteni, de apa mondta neki, hogy inkább anyához járjon be a kórházba, azzal sokkal jobban segít.

Apa mindent odaégetett. Nagyon finom volt, mert imádom a rántotta megsült szélét és a feketére pörkölődött pirítóst. És mivel anya nem volt otthon, ezt mind nem kellett kidobni, hanem megehettük.

Anya reggelenként sokat vacakol, hogy mit vegyek fel, de amióta apa csinált egy nagymosást, minden egyformán rózsaszín. Nagyon szépek a cuccaim, és minden megy egymáshoz.

Következő héten meglátogattuk anyát.

A kórházba nem mehettem be, de a kertbe lejött, mert már annyira jól volt, hogy tudott sétálni.

Sajnos megölelni nem bírt, meg lehajolni se. Fel volt kötözve a karja, mintha eltörte volna, pedig a cicije volt sebes. Azt mondta, ez a kettő összefügg, az egész bal oldala fáj, mert ott vágták ki belőle a betegséget. Megígérte, hogy ha hazajön, majd megmutatja, hol varrták össze.

Nagyon vártam már, hogy anya hazajöjjön, mert kíváncsi voltam, hol varrták össze.

Nagymama mindig azt mondogatja, hogy ha nagyobb leszek, majd megtanít varrni.

Kár, hogy még nem tudok: én szépen összevarrtam volna anyát.

Apa nagyon készült rá, hogy anya hazaérkezik.

Kiborította a hangyákat a macska táljából,

tiszta ágyat húzott,

betolta a szétszórt játékokat az ágy alá,

és megpróbálta feléleszteni a szobanövényeket.

Nem mindegyiket sikerült, de nem is számított, mert a nagymama hozott helyettük egy irdatlan nagy virágcsokrot.

Mindenki ott volt, amikor anya hazajött, mintha születésnapot ünnepeltünk volna. Mondtam is a nagypapának, hogy kár, hogy nincs ma szülinap, mert olyan szépen összejöttünk.

Nagypapa azt mondta, hogy bizonyos értelemben ez is egy szülinap,

anya újjászületett.

A felnőttek mindig akkor mondják azt, hogy bizonyos értelemben, ha valami egyáltalán nem az, aminek nevezik. Vagyis nem volt torta.

Anya megmutatta a varrást. Hát, a doktor bácsikat szerintem nem a nagymama tanította varrni.

Anya azt mondta, ez később még majd szebb lesz, de én attól féltem, még akkor is nagyon ronda lesz, amikor már szebb lesz.

Anya felhúzta a hálóingét, és az egyik oldalon kerek volt cicije, a másikon meg félig horpadt, mint a homokvár, ha valaki belelépett cipővel.

Remélem, ha nagylány leszek, nekem nem megy bele a cicimbe a rák,

vagy ha igen, akkor nekem a nagymama varrja majd össze, és nem az orvosok.

Az operáció után anyának elkezdték a kemoterápiát, vagyis a permetezést. A permetezés után mindig hányt. Nagypapa is biztos ezért szokott maszkot viselni permetezéskor: hogy ne hányja le magát.

Anyának néhány hét múlva kihullott az összes haja.

Majdnem olyan kopasz lett, mint a nagypapa, bár a nagypapának oldalt még nő egy kicsi.

Apával vettek parókákat.

Murci, a macskánk, megtámadta anya parókáit, mert azt hitte róluk, hogy másik macskák, akik betolakodtak a területére. Pedig nekünk csak egy macskánk van, a Murci. Elég hülye, de szeretjük.

Három féle anyukám is lett: egy szőke, egy barna meg egy vörös.

Őszintén szólva, nekem jobban tetszett az igazi.

Apa azt mondta, majd visszanő anya haja, csak várni kell.

Na, ezt ismerem. Várni kell

az ebédre,

a fagyira,

a karácsonyra,

és arra, hogy kinőjön elöl az ember foga elöl, mert addig még szotyolázni se tud.

Hatszor permetezték le anyát a kemoterápiával, hogy ne nőjön bele vissza a rák. Nagypapáék eközben mindig nagyon sokat segítettek, például átjöttek veszekedni velem hétvégén, hogy ne apunak meg anyunak kelljen.

Karácsonyra, ahogy apu ígérte, tényleg elkezdett visszanőni az anyu haja.

A Murci téli bundája is kihullik nyáron, aztán meg visszanő, amikor kell.

Anya új haja puha és selymes, mint a Murcika szőre. Nagyon szeretem simogatni. Felpróbáltam a parókákat, de azt mondta, ez egyáltalán nem vicces. Nem is vicces akartam bennük lenni, hanem csinos.

A Murci fújt rám, mert nem ismert meg.

Húsvétra állítólag lesz anyának egy új, kijavított cicije. Még egyszer, utoljára megoperálják, és a bal oldala pont ugyanolyan lesz, mint a jobb.

A nagyszüleim azt mondták, hogy akár testvérem is lehet még. És anya szoptathatja majd, ahogy engem szoptatott, vagyis ehet majd a testvérem anya cicijéből.

Én is ettem már a nagymamáéknál olyan tányérból, ami meg volt ragasztva, és észre se vettem: csak a nagymama mutatta meg utólag a ragasztást.

Anya azt mondja, hogy pár év múlva ez az egész csak egy rossz emlék lesz.

Ma újra kimentünk a játszótérre, és anya mosolygós volt, mint régen. Nevetett, beszélgetett a többi anyukával, és fújta az új haját a szél.

Én hintáztam, csúszdáztam, aztán homokvárat építettem.

Két teljesen egyformát, kereket, egymás mellé.

 


 

Főoldal

2015. január 12.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Ajlik Csenge verseiLövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png