Oláh András
Kulcs a szeretethez
Figyelmünket többnyire a fontosnak vélt dolgok kötik le, és nem igazán tulajdonítunk jelentőséget annak, ami ott van a szemünk előtt. Mert szokványos, mert természetes és mindennapos. De vajon ismerjük-e? Mert a látvány önmagában kevés. Bele kell kóstolni, elmélyedni, elidőzni, hogy valóban a miénk lehessen.
Az idő fogságában élünk. Pörögnek a dolgok körülöttünk, s ebből a gyorsforgású körhintából csak pillanatképeket tudunk készíteni. Azok is homályosak, mert hiányoznak a kötődések, a minket megérintő konkrét emlékek. Kocsis Csaba regénye ebből a követhetetlen ritmusból próbálja kicsempészni az olvasót.
A cselekmény kiindulópontja az a pillanat, amikor a történetet elmesélő főszereplőnek – akit bátran azonosíthatunk a szerzővel –, a megyei lapnál ajánlanak álláslehetőséget abból a célból, hogy rendszeresen küldjön beszámolókat, riportokat arról a vidékről, ami a tényleges élettére. Ez nem is igazán nagy kihívás számára, hiszen azt kell majd csinálnia, amiben felnőtt, amit szeret, ami az élete – csak most alaposabban górcső alá véve a dolgokat.
Sajátja ez a világ, így nem csoda, hogy az alaptörténettel párhuzamosan rendre felbukkannak a gyermekkor emlékei is, és ezzel voltaképpen három generáció természetbarát gondolkodását vetíti az olvasó elé. A sárréti vízivilágot otthonának valló édesapja horgászszenvedélyéből adódóan már kisgyermekként kalandozásokra vitte az elbeszélőt, s ily módon megismertette és megszerettette vele a Berettyó élővilágát. Ő ugyanezt tette gyermekeivel.
A regény épp ezért számtalan önéletrajzi elemet tartalmaz, de a fikciónak minősülő tartalmak is valóság gyökerű összetevőkből táplálkoznak, hiszen megtörténtek – csak másokkal. A szereplők is beazonosíthatók. Akadnak olyanok is, akik valóságos nevükön jelennek meg a műben.
A főhős is megőrzi az író keresztnevét – amibe talán az is közrejátszik, hogy a Csaba név jelentéstartalmában ott szerepel a „kóborló” értelmezés, ami tökéletesen beleillik a történetbe, mert maga az elbeszélő sem egy otthonülő fajta, és örökmozgó volt már kisgyerekként is – fel is idézi egyik korai elcsavargását, amikor egy egri vendégeskedés során bitangolt el, s végül rendőri közreműködéssel jutott haza.
Az események mindig új és új helyszínekhez kötődnek. A regény két közvetlen főszereplője – az apa és lánya – szinte kézről kézre jár, mint a stafétabot: mindig más veszi gondjaiba őket. Előbb egy juhász, majd a juhász unokaöccse, aki madarász, végül egy természetjáró tábor vezetője.
A mű első részében a bihari-sárréti táj élővilágát látjuk megelevenedni, ám közben a szereplők életébe is bepillantást nyerünk, s a diskurzusok során a vidék neves egyéniségei is szóba kerülnek (Nadányi Zoltán, Bessenyei György, Szabó Pál, Kádár vitéz). Ez utóbbi azért különösen érdekes, mert szinte sorsszerűen végigkísérte Kocsis Csaba életét. Már kisdiákként kapcsolatba került ezzel a névvel, s végül – sok-sok halogatás után – valóban regényt írt Kádár vitéz történetéből.
Mivel a mű cselekménye nem a hagyományos regény-izgalmakra van kihegyezve, az író kötetlenül mesélhet a folyton felötlő gyermekkori emlékekről, a lakóhelye körüli vidék jellegzetességeiről, a vízivilágról, a madarakról, az emberekről, akikkel összehozta a sors, s akikkel összebarátkozott. A mű szereplőivé váltak mindazok, akik segítették, igazgatták az útját, akiktől diákként és felnőttként támogatást kapott. Így a már korábban említett juhász, a természetet lakóhelyként választó házaspár, valamint a solymászfiú mellett – aki egyébként rengeteg szakmai segítséget nyújtott a mű természetrajzi vonatkozásaihoz –, megjelenik a regényben a szigorú és következetes Irmuska tanító néni alakja is, továbbá jónéhány költő, író, akik a berekfürdői tábor rendszeres vendégei szoktak lenni, s akiknek anekdotáit szintén beépítette a cselekménybe.
Sajátos keretet ad az alkotásnak az apa nyomdokaiba lépő kislány (Bogli) kalandja, aki az elbeszélőhöz hasonlóan szintén elcsavarog. Igaz, ő ezt érettebb korban – tizenévesen – teszi a barátjával, amikor a táborvezető engedélye nélkül kora hajnalban nekivágnak, hogy megmásszák a Csóványost, s az sem érdekli őket, hogy a köd miatt nem látnak semmit, mert számukra az a fontos, hogy megvalósították álmukat, teljesítették vállalásukat.
Van azonban még egy sajátos villanás a regényben, ez pedig az a kulcsszó, amit családon belül örökítenek egymásnak a szereplők, és a mű több jelenetében visszatérően felbukkan. Nem véletlen, hogy ehhez a finomított trágársághoz (basszuskulcs) kapcsolódó epizód zárja a történetet, ugyanis ez a kifejezés a nyitás, az egymásra figyelés és az összebékülés szimbóluma lesz.
A mai kor embere sajnos nem csupán az erdők-mezők növényeit, állatait nem ismeri, de egymást sem igazán. Kocsis Csaba könyve azért is különleges, mert amellett, hogy a bihari és sárréti vidék szeretetéről tanúskodó vallomás, különleges hangsúlyt ad az emberi kapcsolatok fontosságának is. Ezt erősíti meg az Epilógus, amely a mű szereplőinek további sorsához nyújt eligazítást az olvasó számára.
Kocsis Csaba: Erdőn-mezőn vendégségben, Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2023., 102 oldal, 3000 Ft
