Nagy Dániel
Javítsa valóságérzékelési képességét
Szijj Ferenccel!
Nekem ajánlanom kell ezt a könyvet. Vagyis okos, frappáns mondatokkal fel kell keltenem az olvasók érdeklődését Szijj Ferenc legutóbbi, Ritka események című kötete iránt. Könnyű dolgom van, ugyanis egy olvasónaplóírói közhellyel élve már a mondandóm elején kijelenthetem, hogy ez a kötet rólunk szól.
Rólunk, akik a jellegzetesen közép-európai léttapasztalattól megrészegülve lassan teljesen immunissá válunk a minket körülvevő abszurditásra. A clickbait-cikkek korában, amikor már régen nem a valóság reprezentálása a lényeg, a tömegesen fogyasztott nagyotmondó, megdöbbentő címek megingatják valóságérzékelésünket, és egyszerre csak ott találjuk magunkat, hogy a hétköznapok abszurditása normalitássá válik. És félek, hogy szépen lassan bennem is összemosódik ez a két fogalom, és, mondjuk, a jövőben már fel sem kapom a fejem egy lomb nélküli lombkoronasétányra. De hála Szijj Ferencnek, ez még odébb van: új kötete elemi erővel emlékeztet a valóság abszurditására.
A kötetben olvasható 3x99 rövid verses történet egy fiktív ország deprimált, a társadalom alján elhelyezkedő, hatalomnak kiszolgáltatott állampolgárainak abszurd hétköznapjait meséli el.
És hogy kik ezek az állampolgárok? Olyan emberek, akik mintha beletörődtek volna a sorsukba, akik generációról generációra adják a tanult tehetetlenség képességét, akiknek egyszeri, de egész életüket befolyásoló tapasztalata a másiktól, a hatalmastól való függés, hogy bármit is tesznek, sorsuk determinált. Mondhatnám azt is: a régi internetes mémből ismert Polgár Jenő és társai szólalnak meg a kötetben. A szikár, depoetizált nyelven megírt, sokszor csattanóval, irracionális fordulatokkal végződő szövegekben ezeknek az embereknek a monológjai, babonái, félelmei jelennek meg.
A félelemre például jó példa ez: „Egy vékony csövön át talán még / tarthatom a kapcsolatot a külvilággal, / hogy tudjam, ki a legújabb ellenség” (Kapcsolat) Egy Kapcsolat című szövegtől azt várná az ember, hogy egy egzisztenciális szempontból fontos kötődésről szól. Ehelyett azt látjuk, hogy a versbeszélő egyetlen módon tud kapcsolódni a társadalomhoz, a külvilághoz. És hogy mi következik ebből? A Tiszta idő című versben ezt is megfogalmazza Szijj: „Tiszta időben jöttünk, / de nem maradhatunk sokáig, / ki tudja, meddig tart, / és mi lesz a vége, / mi jön a hegyek felől, / vihar, sötétség, / távoli veszedelem.” A veszélyérzet állandósulni fog. A készenlétben álló, félelemtől megfeszült test pedig képtelen kommunikálni a külvilággal – hisz mindenkiben ellenséget lát –, így egy dolgot tehet, befelé fordul.
Lényegében a kötet ennek a befelé fordulásnak a következményeit mutatja be egy közösség életében. „Én már nem azt nézem, / hogy a lakásom szép legyen, / hanem hogy ne legyen benne üresség, / még olyan kicsi se, / mint egy váza vagy egy teáskanna.” (Üresség) Itt például az üresség potenciális veszélyforrásként jelenik meg, amit bármikor kitölthet valami rossz, negatív dolog. Így hát meg kell szüntetni – teljesen irracionális módon. Az irracionalitás az egész kötetben vissza-visszatérően jelenik meg. Hol ontológiai fejtegetésekben: „Befészkelte magát a bal kesztyűmbe / egy alternatív univerzum. Csak tudnám, / miért épp a balba. Lehet, hogy a mi világunk / valahol egy jobb kesztyűben van?” (Alternatív univerzum) Hol vicces, abszurd helyzeteken keresztül: „Egy nagy banánról álmodtam, / láttam rajta, hogy mindenképp mondani akar valamit [...]” (A nagy banán) A befelé fordulás nyilván idővel teljes bezárkózást eredményez: „Ki sem mozdulok ebből az utcából. Szerencsére / van itt minden, ami kell, bolt is, / kocsma is, minek menjek más utcákba, / mit tudnának mutatni, süllyedő hajót, / üstököst?” (Bezárkózás) A bezárkózás pedig a kommunikáció hiányát. „A szomszédom visszahúzódó életet él. / Szinte csak akkor látom, / amikor kiszalad a házából, / hogy visszadobja a kertembe / a lyukas fazekat.” (A szomszéd)
Mellbevágó volt annak a felismerése – amire már fentebb utaltam is –, hogy ez a kötet igazából a különböző politikai, kulturális töréspontok mentén kettészakadt, saját buborékjába zárkózó, kommunikálni képtelen magyar társadalom látlelete. A napi teendőim és a kritikus gondolkodást felszámoló közösségi média megnehezíti, hogy kapcsolódjam a valósághoz, de a Ritka események segített, hogy tisztábban lássak saját magam körül. Például hogy észrevegyem és támogassam a hatalomnak kiszolgáltatott, szabad akaratuktól megfosztott embereket. „Az eddigieknél is szigorúbb intézkedéseket / kell bevezetnünk, mert hiába lett elrendelve, / hogy az utcán csak jobbra és balra lehet nézni, / még mindig sokan vannak, / akik hátrafordítják a fejüket.”
A könyvet tehát jó szívvel ajánlom – hisz végül is ez a dolgom – mindenkinek, aki úgy érzi, lenne mit javítania valóságérzékelési képességén. Ráadásul igazi egzotikummal van dolgunk, ugyanis a kötet megjelenésével Örkény egypercesei után mostantól Szijj néhánymásodperceseiről is beszélhetünk. Juhéj!
(Egyébként a szövegeket olvasva nekem egyből Roy Anderson Dalok a második emeletről című filmje ugrott be. De hogy ezt miért csak most mondom, az jó kérdés.)
Szijj Ferenc: Ritka események, Magvető Kiadó, Budapest, 2022., 160 oldal, 3499 Ft
