Olvasónapló

Pilinszky_101.jpg

 

Papp-Sebők Attila

Máig itt jár közöttünk

 

Pilinszky evangéliuma a mi örökségünk, öröme és szenvedése, tisztasága egy olyan áhított tisztaság, aminek csupán figyelői és befogadói lehetünk. Megismerésre törekedett, és ennek a megismerésnek a szeretetet nevezte meg: „Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek.”

Egy gyermek áhítatával volt ő jelen, költészete megrendítő mélységei máig velünk vannak. Az Új Emberben megjelent szövegeiben gyakran hivatkozott Simone Weilre: „Latrokként valamennyien idő és tér keresztjére vagyunk mi verve, emberek.”

József Attiláról áldozati költőként beszélt halálának huszonötödik évfordulóján, a Vallomások Adyról című kötetben pedig a következő olvasható tőle: „József Attila mérésadatai az emberről és a mindenségről kétségtelenül sokkalta pontosabbak, használhatóbbak számunkra.”

Pilinszky maga is tapasztalta a szegénységet. 44’ őszén behívták katonának, onnantól a háború borzalmait, a haláltáborok felfoghatatlan nyomorát, a pusztító éhínséget észlelte. E könyörtelen lenyomatok olyan szövegek megszületéséhez vezettek, mint a Francia fogoly, Harbach 1944, Harmadnapon vagy a Ravensbrücki passió. Nemes Nagy Ágnes minden kétséget kizáróan kijelentette: mindenekelőtt ő a második világháború költője, s abból is a legsötétebb korszaké.

„Magam vagyok az örökös magányban”, írja Egy arckép című versében, s ez az egzisztenciális tapasztalatokat állandóan alakító magány hatja át költészete minden szegletét. Mégis hogyan küzdhet az állandó nehézségeket megélő ember a pszichés entrópia, a fizikai sínylődés ellen? A szeretetet választja alanyául, a világ megismerését, s e nyitott szemű, érdeklődő tájékozódás magába foglalja a kegyetlenkedésekre való rálátást is. Ahogy Fűzfa Balázs gondol vissza rá a Pilinszky János emlékezete című kötetben: Pilinszky a kezdet és vég költője. A szakrális hang, a vallásosság jegyei a hétköznapiság kontextusában olyan formába helyezik a szöveget, ahol a teremtődés és elmúlás, az élet értelmét firtató kérdések olyan elementáris erővel jutnak el a ma emberéhez, mint – és vállalva a kritikát – kevés korabeli költő esetén. A szeretet, a bűn és bűnhődés mély összeköttetése átfonja az életművét.

Pilinszky jelenléte, hatása megkerülhetetlen, nekem – mint sokan másoknak – vele kezdődött a költészet igazi megismerése, értése. Megrázó élmény volt találkozni a soraival, emlékszem, ültem az ágyon, némán, és olyan csendet éreztem, mint soha, mégis ez egy haragos, jéghideg (az ő szava ez is) csend volt, benne az éppen tetten ért szomorúsággal: kit, miért sújt a világ? kiért, miért? Olvastam, és úgy éreztem: én is „csupa félelem és csupa alázat vagyok”.


 

Főoldal

2022. november 27.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Margetin István: A suliban majd ne így meséldSüveg Szilvia: A fiú
Új év, új bor – avagy januári szőlőségeinkKarácsony (Német)gyulán
Csobánka Zsuzsa Emese: TériszonyBirtalan Andrea verseiKarkó Ádám verseiKarácsonyi Zsolt versei
Kontra Ferenc: Egy pohár vízLackfi János: Üres buborék marad a helyénSzilágyi-Nagy Ildikó: RehabSzakács István Péter: Darina
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png