Vass Edit
Összeszedett történetek
„Amit nem lehet tudni, azt ki kell találni, mondtam, aztán elhúztam a vitrin üveglapját, kitettem az asztalra a palackot és szabadjára engedtem belőle az ördögöt. Hadd kukucskáljon be kedve szerint a környék lakóinak fejébe, hogy aztán az összehordott anyagból, mint valami sarlatánok, életre kelthessük Alsóváros fantázia-Frankensteinjeit.” (139.) – írja H. Balogh Gyula a kötet címét is adó Alsóvárosi hitregék című írásában. Ezzel tudatosan rájátszva Vélez de Guevara, illetve Alain René Lesage sánta ördögére, aki bepillantást enged mások féltve őrzött titkaiba, leleplez és nevetség tárgyává tesz. A fiatal szerző első kötete a történetmesélő próza hagyományain járva a szegedi Alsóvároshoz fűződő anekdoták, meseszerű történetek gyűjteménye. A könyvben szereplő írások egyszerre tűnnek valósnak és valószerűtlennek, hétköznapinak és fantasztikusnak. Olyan is akad köztük, amely az ismerősség, a „hallottam már valahol” érzetét kelti az olvasóban, mint amilyen az egyetemi professzor története az alulöltözött lánnyal és csokornyakkendős diáktársával a vizsgán.
H. Balogh Gyula nem hagy kételyt a kötetben szereplő írások műfaji besorolásával kapcsolatban, hiszen a címben egyértelműen meghatározza: hitregék, azaz meseszerű történetek. Tehát innentől az olvasó csak annyi hitelességet ad a leírtaknak, amennyire egy pletykának vagy szóbeszédnek. Itt inkább már a hiszékenység kérdése merül fel: vajon tényleg megtörténhet, hogy egy macska a disznóvágáskor belefullad a bödön zsírba, vagy beleesik a bográcsgulyásba? Egy alsóvárosi sörözőben két korsó Dreher mellett ugyanannyi hitelt adnánk a történet valószerűségének, mint egy könyvben olvasva, a mesélő meggyőző erejétől függően. Ám amíg Hrabalnak elhiszem a hihetetlent, addig H. Balogh Gyulának kevésbé. Pedig nincs itt hiány jellem- és helyzetkomikumban, tragikumban, valóban jó az az alapanyag, amit a szerző kilenc évi alsóvárosi tartózkodása alatt összegyűjtött (ahogy a fülszöveg jelzi), ám néhány szöveg kivételével nem kapja el a szerző azt a ritmust, amelyet a műfaj megkíván. A kötet elején szereplő A vaddisznó Franci nena, A kubikos vagy később az Eddig volt a Jézus Krisztus című írások jól megkomponált szövegek, a narrátori szólam is a helyén, és pont elég az információ és a hiány ritmusa ahhoz, hogy az olvasó összekacsintson a szerzővel. Viszont néhány szöveg túlírt, bevisz egy olyan történetsűrűbe, ahol az ember csak kapkodja a fejét, és végül elveszíti az érdeklődését.
Holott a szerző a kötet elején felvillant egy izgalmasnak tűnő vállalást: „az ember éppen úgy szedi össze innen-onnan a történeteit, mint ahogyan a szél gyűjti buckába a homokot. Egyszer így rendezi őket formába, a másik nap meg máshogyan.” (9.) Ráadásul ez visszaköszön az Alsóvárosi hitregék című szöveg záró soraiban is: „Már ne is haragudj, de ezt még én meséltem neked, és ez nem is így volt, és nekem se a Jóska mondta. (...) Ezt is mindenki máshogy tudja.” (143.) – ám itt H. Balogh Gyula meg is áll, a felismerés megvan, de ebből nem épít fel semmit.
Az Alsóvárosi hitregék a szerző debütáló kötete, annak minden erényével és gyengeségével. A szegedi Alsóvároshoz kapcsolódó képzőművészeti alkotások fotói is helyet kaptak a könyvben, de ezzel mintha csak egy divatos hullámra ülne fel a szerző, talán szerencsésebb lett volna, ha releváns párbeszéd alakul ki a képek és a szövegek között.
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregék. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2021., 168 oldal, 3290 Ft
