Szabolcsi Viktória
Ötsávos heg a szívig
Neonszínű benzinfoltok, nagyvárosi elidegenedettség, felfeslő bőr, csontok és testrészek, tükröződő magányok, folyékony mandulafák, döglött tengeri állatok az elektromágneses spektrum látható és láthatatlan tartományaiban. Lukács Flóra első verseskötete tele van izgalmas, húsig hatoló darabokkal.
Húsig hatolnak, mert a lét testbe szorultsága lüktet, és keres kiutat a sorok között. „Árnyékot vetve tovább kettőződnek / a nemüktől megfosztott, / kék és vörös ikerlelkek, / azt keresik, akikkel súlyuk egyezik”, írja a költő Kötél című versében. A test, amelybe születünk, megmásíthatatlan és kiszolgáltatott, menedék és kínzókamra egyszerre. A biológiai nem a fogantatás pillanatában eldől, besorol minket vagy az egyik, vagy a másik halmazba, magára formálja testünk – akár akarjuk, akár nem. Lukács Flóra ezt a megkérdőjelezhetetlenséget boncolgatja, feszegeti, alakítja cseppfolyóssá. Elmossa a határokat. Hermafrodita állatok, kentaurok, ovidiusi átváltozások, sifonruhás fiúk, lőtt vadak alakját felvevő nők bukkannak fel. Formailag a kötet verseit rövid sorok, csonka, feszes mondatok, zaklatott ritmus jellemzik. A haiku-szerűen tömör, eleven, néhol egyenesen fotografikus képek könnyen befészkelik magukat az olvasó szemhéja alá. „Az asztalokon mosatlan szakés poharak kristályvilága, / sötétlila polipok maradványai, / beszáradt teriyaki szósz, / vöröses lében úszó tésztaszálak. / A falakon hibrid virágok árnyékai.” Helyenként már-már Hieronymus Bosch-i víziók elevenednek meg: „A kaktuszokra vénák csavarodtak, / a fák gyümölcsei / emberek kipakolt belsőségeivé értek, / hús- és csontvirágok nőttek az ágakon”.
A testből, mint „kéreg alól a gyanta”, előtör az Én meztelensége, és alternatívák után kutat: „... azt kívánom, / hasadjon fel a torkom, / és a hangom rekedjen úgy, / mint azoké a fiúké, / akik erdőben alszanak”. De ez a felhasadás áldozatokkal jár: „és köveket cipelek / egyik sarokból a másikba, / aztán mindet vissza, egyesével.” Ez talán a kötet egyik legszívszorítóbb darabjában, a Nyolc jüanban csúcsosodik ki a legdrámaibban: „novemberben egy tintahal a mellkasomban / vörösből feketére váltott. / Egy ázsiai férfi kettévágta az utcán.”
Lukács Flóra borús, örvénylő, halmazállapot-változásra hajlamos világot teremtett, amelyben élmény megmerítkezni. Mint egy víz alatt játszódó álom, sötét, súlyos, és olvasás után még sokáig kavarog.
Lukács Flóra: Egy sanghaji hotel teraszán. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2021., 51 oldal, 2000 Ft
