Olvasónapló

__rd__gc__rna.jpg

 

Horváth Florencia

 

Az összekuszálódott idő

 

Fehér Béla új regényét érdeklődve, mégis kicsit félve ültem le olvasni, mivel az általam korábban olvasott művei – például a Kossuthkifli vagy a Jelenetek egy vakondűző életéből – esetében sokszor kizökkentem, néha kissé vontatottá váltak számomra, és emiatt sokszor megszakítottam az olvasás folyamatát. Az Ördögcérna a meglepetés erejével hatott, két este alatt olvastam el az alig több mint kétszáz oldalas regényt, szinte falva a lapokat.

A négy szálon és ezzel együtt négy idősíkon futó történet összemossa a múltat a jelennel, sokszor annyira, hogy az olvasó alig tudja megkülönböztetni, éppen a Nyugat folyóirat virágkorában vagy a huszonegyedik században zajlanak-e az események. Egymás mellett, párhuzamosan jelenik meg egy filmforgatás és az ország keleti részén elhelyezkedő képzeletbeli településen, Vastaván nyaraló szerzőgárda – „literátori trupp” – kalandos története. Lombos Győző filmrendező és stábja, színészek, operatőrök és a forgatókönyvíró a Sárga Pipacs fogadóban töltenek egy nyári hónapot, hogy leforgassák a – Fehér azonos című debütáló regényéből készülő – Zöldvendéglő című filmet. A kosztümös film hiteles ábrázolását segítendő IV. Rideg fogadós kölcsönadja Lombosnak nagyapja, II. Rideg fogadós feljegyzéseit – így elevenik meg Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Hatvany Lajos, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula és Szerb Antal alakja. Az írógárda tagja továbbá egy bizonyos E.P., aki – annak ellenére, hogy a valóságban nem találkozhatott a felsorolt szerzőkkel – minden vonásával és megszólalásával azt bizonyítja, hogy azonosítható a pár éve elhunyt Esterházy Péterrel. És ha ez a két századelő külön-külön nem volna elég, összeköti őket Berettyó Gyula helytörténész, aki bár a modern világban él, viselkedése és beszédmódja a régi korokat idézi. Berettyó egy véletlen folytán találkozik Lullával, aki a levegőn túli világ küldöttjeként sárgarépákba rejtve kézbesíti az embereknek az áldásokat, átkokat, olykor az érzelmeiket meghatározó tényezőket. A helytörténész számára ez hatalmas kiugrási lehetőség, ugyanis ő lehet az első tudós, aki megtapasztalja a túlvilágot, és onnan visszatérve előrébb gördítheti a tudományt. Illetve ott van még Putto, a péklapáton utazó Tobogán, aki egy ármányosember megbízására össze-vissza utazik az időben, hogy megtapasztalja, mennyit változott az emberiség, mennyit fejlődött a technika. Berettyó és Putto keveri össze az időt, de a literátori trupp is átsétál a levegőn túli világba.

A szerző ebben a művében különös bátorsággal nyúlt az irodalomtörténet igazságaihoz. Megerősíti, olykor tagadja őket. Azokat a szerzőket, akiket sosem ismerhetett személyesen, olyan pontossággal ábrázolja, és olyan közvetlenül beszél róluk, mintha valóban baráti viszonyt ápolt volna velük, vagy mintha első kézből hallotta volna történeteiket. Az irodalmi igazságok kapcsán kedvencem az a Putto által elbeszélt fejezet, amelyben a mesékből jól ismert Tündérországról alkotott képet cáfolja. Elmondja, hogy a hétfejű sárkány egyáltalán nem barátságtalan, nem okád tüzet, és a feje levágását is csak egyszer kísérelte meg egy királyfi. A vasorrú bába pedig nem gonosz, sokkal inkább szomorú, amiért sosem tudott megházasodni.

Fehér nyelvezete egyedülálló, a régebbi korok beszédmódját hitelesen teremti meg, ám néha túlságosan archaikusan szólal meg a modern korban játszódó jeleneteknél is. Ennek ellenére egyáltalán nem stilizál, szereplőit nyersen és szókimondóan beszélteti. Játékos, aprólékosan kidolgozott és gördülékeny mondataival, a már megszokott fehéri nyelvvel varázsolja letehetetlenné a könyvet.

Azt gondolom, a történet szétválasztása, a különböző korok eseményeinek külön-külön történő leírása, majd egybeolvasztása remek fogás. Negatívumként tekintek viszont arra, hogy az olvasás során eldönthetőnek éreztem, a két tisztázatlan körülmények közt megjelenő szereplő – Putto és Berettyó – melyik korszakban éli át a vele történteket, ami főleg azért volt zavaró, mert nem mindig tudtam hova kötni, mihez kapcsolni a hozzájuk tartozó fejezeteket. Néha olyan érzésem volt, mintha ez a két szál ki akarna ugrani a történetből, annak ellenére, hogy kulcsszerepet töltenek be, hiszen ezek kötik össze a másik két eseménysort egymással.

Fehér írói világára jellemző a történelem csodás elemekkel való felruházása, teletűzdelése elvont dolgokkal. Azt hiszem, ebben a regényben sikerült kilépnie a komfortzónájából, és a tőle jól megszokott írói eszközöket új szintre emelve elkerülte, hogy akár csak egy kicsit is elhasználtnak tűnjenek módszerei. Egyáltalán nem éreztem azt, amitől még a könyv elolvasása előtt tartottam, hogy nem fog tudni újat mondani, vagy ha igen, akkor is csak valamiféle önismétléssel. Az Ördögcérna egy nagyon bonyolult történet élvezetes ábrázolása – Fehér Béla szintet lépett vele.

 

Fehér Béla: Ördögcérna, Magvető, Budapest., 2021., 226 oldal, 3499 Ft.


 Főoldal

2021. augusztus 10.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA