Olvasónapló

2407189_3.jpg

 

Ragályi-Szabó Dávid

Játék tét nélkül

 

Érdekes dolog ez az olvasás. Nem ismertem Debreczeny Györgyöt korábban, és ez inkább rólam mond el dolgokat, mint a szerzőről. De örültem, hogy ennek ellenére kezembe került a könyve, mert ilyenkor tiszta lappal, mindenféle prekoncepció nélkül találkozhat az ember egy-egy kötettel és szerzővel, nincs az az érzés, hogy kényszeredetten összehasonlítsa az előzőkkel, ne adj isten, még valami korábbi élmény miatt a tetszés–nem tetszés tengelyén nosztalgiából feljebb vagy lejjebb kússzon. Önmagában tud állni, mint a cövek.

Három menetben, kollázs nélkül: ez a címe. Izgalmas, a menet egyből előhívja a halvány Rocky-emlékeket meg a kapcsolgatás közben elkapott UFC-meccseket, egyszóval a sportot. A sport pedig játék, illetve a játék egy kompetitív módja, hogy bebizonyosodjon, ki a jobb (Magyarok!) vagy erősebb, kinek jön ki jobban a lépés (a kötet egyik verse: Miért nem lettem sakkvilágbajnok?). A hármas tagoltságról óhatatlanul beugrik a versenymű fogalma meg a szonátaforma, bár ehhez már lejjebb kell nyúljak, megerősítésképpen pedig zenészbarátokat is zaklassak, de hát ilyen érdekes dolog ez az olvasás. Gyors-lassú-gyors, motívumok jönnek és eltűnnek, majd visszatérnek, versenyeznek egymással a hangszerek, szólamok, játszik velünk a dallam és/vagy a zeneszerző, de itt a verseny előre le van futva, ha úgy tetszik, meg van írva, és a legtöbbet mi nyerjük, hogy meghallgattuk a művet. Tiszta haszon. A kollázs pedig ragasztott képalkotói technika, szóval ennek hiánya vagy arra utal, hogy nincs összefüggés a három menet között, vagy ennek ellenkezőjére, hogy eleve összetartozik a három (sport, zene, képzőművészet), és nincs szükség ragasztásra, mert a három: egy. Tényleg izgalmasan hangzik, leginkább azért, mert tele van a játék lehetőségével.

Viszont a könyv olvasása közben ez az izgalom sajnos alábbhagyott. A kötet szerkesztése igazolta az előzetes elvárásokat, az 1. menet valóban bevezet, mintákat mutat meg, témákat vet fel, hosszabb, szellősebb versek és tömör rövidversek váltakoznak benne, a 2. menet egy mereven elkülönülő, sűrű haikukat, kétsorosakat (vö. bagatell), míg a 3. menet ismét nagyobb lélegzetű, hosszabb verseket tartalmaz. Témákban is erős: szürrealitásba hajló képeivel sokszor megkérdőjelezi az elme normális működését (eleve: van-e olyan, hogy normális), másutt pedig érezhetően az avantgárd hagyományt viszi tovább, akár explicit Kassák-utalásokkal (Házi feladat: Angyalföld, Kassák Lajos). Előhoz olyan egzisztenciális kérdéseket, mint hogy „vajon én megyek el / az élet mellett / vagy az élet megy el / mellettem? (vajon én)”. Érezhető egyfajta szociális érzékenység is, több ízben megjelennek a társadalom perifériájára került emberek, rászorulók, hajléktalanok (karácsonyi haiku, 2016). És sokat játszik a nyelvvel, legyen szó akár szójátékokról, szóviccekről, alakzatokról, ahogy nem veti meg a vulgaritást sem.

Ugyanakkor a tartalom ezt a sokféle játékot néhol kevésbé bírja el. A szövegek időnként mesterkéltek, a szójátékok helyenként erőltetettek („elég a nyugdíj – / ha meggyújtják” – nyugdíjasok balladája), a vulgaritás és a szóviccek pedig öncélúan lógnak a levegőben. A hősei szájába adja című vers például a képalkotás és a versszövegbe-gabalyodás parádés leírása, amibe azonban belezavarnak olyan sorok, hogy „ide fog szarni a macska / de téved / mert a lovacska szarik oda”, valamint a protézis és poézis közötti játék szövegszerű túlmagyarázása: „a képalkotó tudat létrehozza / és felfogja a poézist / akarom mondani a protézist”. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy családi összejövetelen a nagybátyám, aki egyébként roppant jó humorú ember, minden viccét megmagyarázná, hogy „ugye érted, hogy értem”. Másutt Debreczeny György remekül játszik el a verssorok szavainak felcserélésével, ezzel létrehozva ismét a versszövegbe-gabalyodást vagy -tébolyulást, és ez a játék eleinte frappáns és üdítő, mivel ez az alakzat tovább erősíti azt a kétséget, hogy létezik-e az elme bármiféle normális működése, egyetlen észlelt képből (pl. a még nincs című vers) a tudatalatti mennyi alternatívát képes létrehozni. Azonban negyedik alkalommal ez a játék már nem ül, a második után elveszti a hatását.

Mindezektől függetlenül a kötet különleges utazás, és hibái ellenére vagy éppen azokkal együtt sok gondolkodó hümmögést és „na, ez!”-érzést adott számomra. Debreczeny könyvében egyszerre van jelen a nyugati avantgárd szürreális sokszínűsége és a keleti bölcsesség tömörsége, tudatos megszerkesztettség és ösztönös fecsegés, a tudatalatti, az ego és a szuperego folytonos harca formák, alakzatok és szavak szintjén. Folyamatos a játék a szöveg, a szerző és az olvasó között (ismét lehet a három: egy). A generációs különbség köztem és Debreczeny György között nyilvánvalóan érezhető, viszont ha ez érződik, akkor talán az irodalom univerzitása és örökérvényűsége sérül. Mindenesetre egy biztos: érdekes dolog ez az olvasás.

 

Debreczeny György: Három menetben, kollázs nélkül. AJ Téka Kiadó, Szeged, 2020., 116 oldal, 2456 Ft.


 Főoldal

2021. július 14.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA