Viola Beáta
Aki eljön, és aki nem
Tipikus hiba, én mégis újra beleszaladtam. Vártam a könyvet, mint a messiást, és ettől a várakozástól titokban elvárások nőttek bennem. Milbacher Róbert új kötetében, az Angyali üdvözletekben felbukkannak a korábbi kötet szereplői és helyszíne. Emiatt a Margó-díjas Szűz Mária jegyesének anekdotázó lendületére számítottam. Első olvasásra magukkal ragadó történetekre, amelyekből egészen máshová érkezem, mint amire apellálok, sokadik olvasásra pedig feltárják a mélységeiket.
Az Angyali üdvözletekben Keresztelő János története három szinten íródik felül. Az első szint egy ál-apokrif, Teofilnak, az evangélista Lukács tanítványának tulajdonított, archaikus nyelvezetű szöveg. Kurzívval szedték, és minden rész címet kapott. Az ál-evangéliumban Keresztelő János áll a középpontban, Jézus csak a periférián jelenik meg, mint „Galileai tanító”. Erzsébetet köszönti az angyal, Jánost kísérti meg háromszor a pusztában a Sátán, és neki szól a Jordán partján az Úr szózata. Mindezekről egy rendkívüli precizitással megalkotott bibliai nyelven kapunk hírt. Folyamatos éberséget követel az olvasótól ezeknek a szövegeknek az olvasása, egy-egy valódi bibliai mozzanat elaltatja a figyelmet, a kifordítás pedig olyan rafináltan simul szöveg- és cselekményszinten az eredetibe, hogy csak később döbbenünk rá: ez már a felülírás volt. Különösen bravúrosak ebben a részben az egyébként mindhárom szinten előforduló allúziók. Mesterien fésül össze például két ismerős, emelkedett hangvételű szöveghelyet, amikor Arany János-idézetet ad Erzsébet szájába, ezért első olvasásra akár el is fogadjuk bibliai idézetként.
A következő szint, amelynek fejezetei római számmal vannak jelölve, olyan emberpárt mutat be, akik feltűnően sok hasonlóságot mutatnak a bibliabeli és az ál-evangéliumbeli Zakariással és Erzsébettel. A nevük Zecharja és Eliséva, szintúgy gyermektelen öregek, a férfi pap, a származásuk megegyezik. Mária, „az Úrnak szolgáló leánya” helyett itt Mirjam, Eliséva kis szolgálója szerepel. Ezekből a fejezetekből kibontakozik, hogy a kiválasztottság sokszor egyet jelent a bizonytalan várakozás végtelenné nyúló gyötrelmével. Az elemelt nyelvezettel megjelenő bibliai történetek mögött ugyanúgy ott lapul a test lassú pusztulása, az öregség nyomora. Az Úr látása fizikai következményeket vonhat maga után, csordogál a húgy, a hányás. A szöveg valójában ebben is bibliai, hiszen a Bibliában is hangsúlyosan jelen van a test, még ha az átlaghívő le is élhet úgy egy életet, hogy nem találkozik - a hittanórán, liturgián - olyan részekkel, ahol a szereplők belének sara kiomlott, vagy asszonyi bajuk van. Vagy ha találkozik is, reflektálatlanul, így nem tudatosul benne.
Az arab számokkal jelzett harmadik szint pedig ezt az előző két réteget közvetíti, méghozzá a Szűz Mária jegyeséből már ismert Kádár-kori faluban. Az Esperes az első réteget íratja le Sekrestyés Pistával, szóban pedig a második réteget adja neki tovább. A szimbolikus nevű Fényes kocsmában tárgyalják ki a falu lakói, amit Pista megtudott az Esperestől „arról a szegény zsidó papról”, vagyis Zecharjáról. Közben felvonulnak a korábbi kötetből már ismert szereplők és történetek.
„Azt mondta a Titi - és hiába nem volt szép, amit mondott, de azért mégiscsak lehet benne valami igazság, ha jobban belegondol az ember -, hogy annyira paráznák voltak azok a népek, hogy szerinte biztos meg akarták gyalázni még azokat az angyalokat is, akiket pedig az Úr küldött...” (53. o.) Valahogy így, ahogy a szodomaiak és a gomorraiak próbálták Titi szerint a földi vágyaikat kielégíteni az égi hírnökökkel, úgy rángatják le a pletykaéhes falusiak a kocsmapultra Teofil evangéliumát.
Találóan olvad össze ebben a rétegben az Esperes és Keresztelő János figurája, hiszen utóbbi az Ószövetség utolsó prófétája, mégis újszövetségi szereplő, és kulcsszerepet játszik az Újszövetség létrejöttében. Előbbi pedig eredetileg zsidó származású, később katolikus pap, személyében így szintén összefonódik a két vallás, annak két szent könyve és a két szövetség.
Más párhuzamok soványkára sikerednek, és az az érzése az olvasónak, hogy csak helykitöltő vagy koncepció-kitöltő szerepük van. Téglás Feri bácsi és Irénke néni bő lére eresztett történettelen történetéből például csak annyi derül ki, hogy Irénke néninek is ugyanolyan nehéz - fizikailag és lelkileg egyaránt - egy fekvőbeteg haldoklót gondoznia, akárcsak Elisévának Zecharját.
Az evangélium történetekből áll, a történet az, ami továbbadható szájhagyomány útján. Az Esperes és Pista, illetve Pista és a falubeliek között épp ez a továbbadás játszódik le. Annál inkább szembetűnő, hogy a második réteg viszont majdhogynem egy állapotot mutat be, legfeljebb egy folyamatot, igen kevés történéssel. Zecharja lassú pusztulásáról, önmagába zárt viaskodásáról saját magával, a hitével, az Istenhez való viszonyának a villanásairól olvashatunk. Ehhez kapcsolódik Eliséva belső világa, ahogy ő megéli a saját gyermektelenségét és Zecharja állapotát. A második szint kibontakozása során végig keveredik a külső, fizikai és belső, megélt valóság. Mire Zecharja felépül öntudatlan állapotából, Eliséva újra öreg, és a gyermek, akit szült, nincs sehol. Vagy azért, mert már eljutott a Fény Fiai közé, vagy azért, mert csak Zecharja belső valóságában létezett.
A II. fejezetben 14 oldal szól arról, hogy Zakariás reggel felkelt, könnyített magán, és nagyon öregnek érezte magát, majd erről a három mondatban összefoglalható cselekményről a 3. fejezetben hosszan vitatkoznak a kocsmában. Nehezen elképzelhető, hogy ez a tematika és ez a csekélyke történés hosszú időre lekösse a kocsma közönségét. Ráadásul az is kérdéses, erről a meglehetősen intim cselekményről és a hozzá kapcsolódó intenzív belső megélésről hogyan értesült a külvilág, hogy az szájhagyomány útján a Jánost tisztelő szektán keresztül évezredek alatt az Esperesig, végül Pistáig juthasson. A könyv végén csak arról értesülünk, hogy Zakariás az Erzsébettől született gyermekről hirdeti Ain Karimban az igét. Ugyanez a probléma azzal is, hogy az Esperes és a „zsidóforma ember” szemináriumbeli beszélgetéseinek teológiai tartalmáról honnan tud a Püspökatya.
További zavaró tényező, hogy a szerző olyan teológiai gondolatokat tulajdonít többek között Pistának és Titinek, és olyan szakkifejezéseket ad a szájukba, amelyek még úgy is hiteltelenek, ha szinte minden megszólalásukkor odaveti az elbeszélő, hogy ezt bizonyosan a Püspökatyától, az Esperestől vagy az egyházilag kiművelt Icuka nénitől szedte Pista vagy Titi.
Fentiek az olvasói beleélést nehezítik. Mit sem vonnak le azonban annak a páratlan játéknak a gazdagságából, amit a szerző a bibliai motívumokkal, pl. angyal, kút, fény és bibliai alakokkal folytat. Külön értekezést érdemelne az a réteg is, ami az írás - Írás, rögzítettség és valóság viszonyát érinti. Különösen, hogy kánon és apokrif, fikciós álevangélium és a szocializmus dokumentumokhoz való viszonya lépnek játékba. „Nem írhatunk le semmit abból, amit tanított, ez volt a legfontosabb szabály, mert az írott szóról azt tartotta, hogy (...) bárki, aki rábukkan, könnyűszerrel kisajátíthatja és félremagyarázhatja a maga kénye-kedve szerint, mert a halott betű nem tudja megvédeni magát” - olvashatjuk a Keresztelő Jánost tisztelő szekta egy tagjától a könyv egyik bevezető fejezetében. A vége felé pedig Titi éppen az írott szó erejével akarja alátámasztani a kijelentéseinek igazságtartalmát: „az Icuka néni (...) látta az Esperes írásos vallomását is, amiből a Püspökatya engedélyével lemásolt ezt-azt, méghozzá saját kezűleg. (...) majd ki fogja rajzszögezni a templom belső hirdetőszekrényébe (...) És akkor az emberek majd meglátják, hogy nem hazudott a Titi, hanem azt mondta, ami a színtiszta igazság, még csak nem is tett hozzá semmit”.
A biblikus történetek szét- és újraírása, a bibliával való játék gyakorlatilag kimeríthetetlen. Kaleidoszkóp, elég csak billenteni a nézőponton, és máris teljesen más képet adnak ki a motívumok. Az Angyali üdvözletek rendkívül izgalmas nézőpont a Könyvek Könyvére.
Milbacher Róbert: Angyali üdvözletek. Magvető, Budapest, 2020., 231 oldal, 3499 Ft
