Papp Attila
Végül is mit kezdhetünk magunkkal?
Eltökéltség. Ez a szó jut eszembe a Petri György-díjas Gál Hunor költői debütálásáról. Költészete a mulandóságot teszi tárgyává, állandó viszonyítás és viszonyulás, számvetés, ha úgy tetszik: tényfeltárás, rögzítés. Kimondani a kimondhatatlant, szavakba foglalni a hiányt, erről a ködös, fegyelemvesztett, zavaros belső állapotról beszél.
A kötet három hosszabb és egy rövidebb részre tagolódik, közben fekete lapon fehér szöveggel valós idejű világstatisztikai adatok szerepelnek, melyek folyamatosan kapcsolódnak a ciklusbeli darabokhoz. E koncepció remekül működik, már ha az a cél, hogy a húsba vágóan fontos tények megbotránkoztassák az olvasót, ezzel is „kicsiségünkre”, kiszámíthatatlanságunkra és a halál kikerülhetetlenségére emlékeztetve bennünket.
Tulajdonképpen gondban vagyok, olyannyira megfoghatatlan és sokrétű Gál első kötete, nehéz összeszedetten beszélni róla, „félelmet és halálszagot” áraszt, benne van a „rendszer rendszertelensége”, a bűn, amely „csak a halandóság falait feszegetve élhet”. És persze rajta a beatköltészet nyoma, és Petri György poétikájának árnyéka is. Érdekességként kiemelhető a KULTer.hu-n megjelent Gál Hunor-interjú egy részlete, ahol Petriről beszél: „(…) van egy-két dolog, amit a gondolkodásunk és verseink közös pontjának érzek: a humor milyensége néhol, amivel megközelítünk egy-egy témát, például a halált” – mondja Gál (Az identitás lírai szabálytalansága, KULTer.hu): „nyugodj meg, már nincs sok / hátra szürkületig. megnézzük / holdfénynél a kórlapod, kiröhögjük / röntgenmásod, elfelejtjük, hogy / halandók vagyunk.” (lámpanász).
A kötet címe (Kartonfless), ahogy az a borítóhátsón is szerepel, „a füves cigaretta utolsó placebo hatását jelenti”, és könnyedén párhuzamba hozható a szövegben szereplő szürreális, zavaros, finomkodást mellőző képekkel, ahol a halál „nem kiút, / hanem egy opcionális tantárgy” – „vesztegetem az időmet, / pedig egyebem sincs” (pacalszűz).
Gál nem aprózza el. Költői képeinek valódi súlya van, és mindezt úgy produkálja, hogy a szöveg nem veszít gördülékenységéből, a sorok nem csak úgy lógnak a semmiben, bárgyún és indokolatlanul. Gondolkodásra késztet – s feltehetjük a kérdést: „végül is mit kezdhetünk magunkkal?” Miközben „mindenki valószínűtlen, / mindenki felszívódik” (pacalszűz). Az irtás című szövegnek például a tipográfiájával teremt egyedi ritmust és szerkezetet, ami némileg töredékessé teszi ugyan a verset, de ez a töredékesség találó, figyelembe véve a vers dinamikáját: „ma / csupasz / célra törés / vagy / két / félelmed / között / a tört / egész” (irtás).
Gál egyedi asszociációi olykor nehézséget okoznak, mégis megmagyarázhatatlanul közeliek. Talán azért, mert nem konkrétak; ebben a kötetben nincs minden kimondva, mégis egy biztos: valamennyire mind benne vagyunk.
A kötet zárása, a kartonpróza című vers mintegy összegzi a korábbiak hangulatát és képeit, tömöríti, hogy végül kimondhassa: „már nem a félelem volt ösztönző, hanem / a hiány”.
Gál Hunor: Kartonfless, Magvető, 2020., 88 oldal, 2699 Ft
