Viola Beáta
Rohanás a szakadék felé
Jászberényi Sándor harmadik kötetének novellái komor színekkel megfestett magyar tájon játszódnak, és bővelkednek a fenyegető fordulatokban. A fojtogatóan ismerős karakterek és a filmszerűen pergő jelenetek a sokadik olvasásra is bevonnak és nem eresztenek.
Jászberényi Sándor néhány mondattal képes elérni, hogy elsötétül az ég, fenyegetően csüngenek felettünk a felhők, nehéz lélegzethez jutni, és pattanásig telik töltettel a levegő. S a villámlás nem marad el. A novellák végén pontosan hasít a csattanó, és pőrére éget.
A szerző harmadik kötete tizennégy novellát és egy kisregényt tartalmaz. A novellák főszereplője - kettő kivétellel - a korábbi kötetekből már ismert Maros Dániel, Jászberényi alteregója. Alapvető változás Jászberényi korábbi köteteihez (A lélek legsötétebb éjszakája, Az ördög egy fekete kutya) képest, hogy a történetek javarészt Magyarországon játszódnak. A nyitónovella mégis, mintegy átkötésként az előzőekhez, a könyv egyetlen Közel-Keleten, azon belül is Szíriában, az Iszlám Állam végnapjaiban zajló elbeszélése. Ennek az első, “keleti” novellának a fenyegető kulisszája előtt játszódnak az alcím szerint “nyugati történetek”.
Az alcím további értelmezési lehetőségeihez az alcímadó Nyugati történetek novella juttat közelebb. „Olyan, mint egy nyugati történet. Minden jól alakul a végén” - kommentálja Maros csodával határos születését egy családi barát. Maros nagyapja már ekkor tudja, hogy “a kelet-európai csodáknak ára van. (...) Az Isten ugyanis csak úgy ad a magyarnak, hogy ugyanannyit vissza is vesz valahonnan.” S a kötetben valóban sorjáznak az olyan csodák, amelyeknek ára van, vagy későn jöttek, és amelyekről nem lehet eldönteni, hogy áldást vagy átkot jelentenek inkább. Nyugati történetek - keleti (magyar) csavarral a végükön.
Ez a kötet a korábbi nihilista, önpusztító Marossal szemben egy megállapodott Marosról ad hírt, aki megtalálta a párját (Kétcsík), házat vesz, és maga újítja fel (Keresztelő), ami ha nem is a lehorgonyzás vagy fészekrakás gesztusa, de legalábbis a valahová - történetesen szűkebb pátriájához, Sopron környékéhez - kötődésé. S ez a talpalatnyi szilárd talaj az életében, ez a stabil életfázis mintegy alkalmat ad a visszatekintésre. A novellákból kirajzolódik egy szilánkos Maros-eredettörténet születéssel, családtörténeti epizódokkal, kamaszkori fordulópontokkal és azzal a folyamattal, ahogy a vallásos gyerekből kételkedő felnőtt vált (Kifelé a Pokol-völgyéből).
Bár A varjúkirály eseményei nem háborúban, öldöklésben kavarognak, ettől a kötet nem kevésbé nyomasztó a korábbiaknál. Annál is inkább, mert - a szíriai történésekkel ellentétben - ha szóba kerülnek a cigányok, a migránsok, a saját identitásunk, hitünk, a családunk története, nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal az illúzióval (akinek még maradt), hogy nekünk ehhez semmi közünk. Az ütemesen építkező, kevés szóval sűrű atmoszférát teremtő elbeszélésmód hazai környezetben is működik, nem kell hozzá tömegsír és szőnyegbombázás.
Jászberényi Sándor felszedegeti a környezetünket jellemző mozaikdarabokat, egy-egy jellegzetes arcot, szófordulatot, naponta ismétlődő rutinokat, amelyekből számunkra már kikopott a jelentés. S egy olyan tükörré építi össze aprólékos munkával, amelybe reveláció erejű belenézni. Félelmetes és fájdalmas ez a szembenézés, de szomjazzuk is.
Számos kiemelkedő novella sorakozik a “nyugati történetek” között, a legkiválóbb pedig a könyvben külön egységet képező címadó kisregény. A varjúkirály egy feszes tempójú pokoljárás, rohanás filmszerűen pergő jeleneteken át az elkerülhetetlen vég felé. A helyszín komor színekkel megfestett magyar táj: Átokháza.
Csontos Tamásnak, az árvaházból kikerült fiúnak a nézőpontjából ismerjük meg, hogyan csöppennek barátjával a migránsok beszivárgása és a határkerítés építése köré koncentrálódó események közepébe. A történésekkel Csontos rémálmai és hallucinációi játszanak kegyetlen tükörjátékot.
Csontos és a többi figura: a barátja, Csabi; a határvadászok, Ákos testvér és Laci és a többi környékbeli mellékszereplő szinte kilépnek a lapok közül. Gesztusaikba, gondolataikba, megszólalásaikba félelmetesen nagy ábrázolóerő sűrűsödik - a ráismerés szorongat olvasás közben. A hús-vér karakterek, a fojtogatóan ismerős helyszínek, az életszagú párbeszédek és a jól felépített dramaturgia a sokadik olvasásra is bevon és nem ereszt. A zárlat sem ad feloldozást sem a szereplőknek, sem az olvasónak, inkább kétszeres erővel présel össze: az elakadó lélegzet katarzisa.
Jászberényi Sándor: A varjúkirály, Pesti Kalligram, Budapest, 2020., 320 oldal 3990 Ft
