Olvasónapló

 6673169_5.jpg

 

Szabados Attila

Beenged, hogy kitaszítson

 

Terék Anna kötetének olvasásához kétszer fogtam hozzá.  Először alig jutottam el az 5-6. versig. Azt éreztem, hogy ez a könyv nem akar befogadni, nem akarja, hogy olvassam. Aztán olvastam mást, olvastam olyanokat, amelyek egyből beengedtek. Így tértem vissza a Háttal a napnak verseihez, újra az első, Gombostűk című alkotáshoz, amit már korábban is ismertem egy internetes folyóiratból. A második alkalommal egyes szövegeket hangosan is olvastam, így jöttem rá, hogy ez a kötet és szerzője minden mondatával erőfeszítéseket tesz azért, hogy ki tudjon nyílni az olvasónak, ne maradjon belső dialógus (hogy aztán egy egészen váratlan ponton, hirtelen újra leválasszon magáról).

Már az első olvasási periódus megkezdésekor is éreztem, hogy a kötet szövegeinek egymáshoz mért kohéziós szintje nagyon magas. Nem olyan ciklus, mert már bátran merem nagy ciklusnak hívni a kötet egészét, melybe a verseket véletlenszerű merítéssel vagy erőszakos párosításokkal választották ki. Terék – én legalábbis úgy képzelem – minden alkalommal foltozza, megköti, csomózza a szövegeket, és ezt csak akkor vesszük észre – a nagyon szoros szövegvilág miatt, amely stilisztikai, tartalmi és formai szinten is jelen van –, ha az alkotó maga vallja be, hogy a ráncok, a sebek és a foltok a testen nem egyszerű nyomok, hanem olyan apró helyek, amelyekbe minden fájdalmat jól el lehet pakolni. Ezt a gesztust azonban csak a kötet harmadik harmadától teszi meg ilyen nyíltan. A címadó verstől egészen a záró sorokig szinte már azt az érzést kelti, hogy minden korábbi szöveg lassú és hosszú lépteit be akarja hozni. Ezért születnek olyan sorok, amelyek drámai katarzist is képesek okozni. 

Elválaszthatatlanul része a háború, a délszláv örökség és az az otthon, ahová nem visszatérünk, hanem egy pontból bele-bele pillantunk – és főként azok az elemek, amelyek mindez után maradtak. Hol vannak most? Pontosan azokban a fekete lyukakban, hegekben, öltésekben, amelyeket véletlenül pillantunk meg a lábujjunkon, karunkon, nyakunkon akkor, ha a vonatra, metróra várunk, és amikből minden lassan felszivárog.

És még mindig nem fejtem meg a kötetet, egyre inkább olvasom, haladok benne, megértem az egyhelyben utazás, a mozdulatlan sebesség és emlékezés funkcióit azzal, akit a költő uramnak szólít konokul, és egyik versből sem hiányzik, a kötet első két harmadában legalábbis. Ki ő? Mi ő? Már korábban is említettem, hogy a nyitóverset a kötet megjelenése előtt is olvastam. Akkor azt hittem, hogy az uram és a vershelyzet egy kényelmes beszélgetés a nappaliban, panaszkodás, pszichológia. Ez persze félrevezetett, de csak annyira, hogy a kötet végén mégis értelmet nyerjen. Azt, hogy eljön az a pont, ahol már nem kell senki, ahol már az is idegesít, hogy valaki kísér, és már azon izgulunk, hogy akinek annyira feltárulkoztunk, vajon bánt-e vagy bántott-e már. Egyáltalán: nem csak képzelődünk-e.

A gombostűk, a hideg tájak, a meztelen végtagok, a hó szépen lassan fogynak el, ahogy egyre távolabb érünk a kiindulási ponttól. Persze tudjuk, hogy süt a nap, de valami mindig kitakarja, vagy éppen: valaki, valami beáll a nap elé, hogy árnyékával befedjen. Talán saját magunk. Az urammal való szembefordulás a kötet egyik óriási billenőpontja: „Ha lenne egy kis esze, / már rég nem itt ácsorogna / velem szemben, háttal a napnak.” (Háttal a napnak, 82.) Azaz veszünk egy nagy levegőt, megfordulunk, és azt mondjuk: itt sem kéne lenned. A lírai én olyan lehetőségeket kínál, amelyeket egyedül ő nem tudhat magáénak, mert az ő célja más; nem mehet például Kanadába, neki Magadanba kell menni, ahol a kikötővárosban ugyan olyan hideg van, mint eddig, de legalább már megérkezett.

Nem szeretnék konkrétumokat mondani, mert tényleg olyan érzésem volt a kötet végén, mintha egy kisebb regényt fejeznék be. Homályos, felfedhetetlenül cselekményes, mégis annyira konkrét a helyek, adatok, leírások miatt, mint a hiány. Pontosan tudjuk, hogy mi hiányzik, de hogy hol van, azt már csak sejtjük. A tér változik, az idő áll. A mikro- és a makrokozmosz kaleidoszkopikusan váltják egymás attól függően, hogy a költő személyes tapasztalatait benne hagyja-e a privát térben, vagy azokat kiengedi, és következtet belőlük. Ilyen például a következő mozzanat: „Amikor apám kórházba került, / ugyanígy fogytak el a szavak. / Nem maradt mivel imádkozni.” (A sár fölött, 104.) A versek kezdősora is ezt a logikát követi: „Akkoriban folyton / hullott valami az égből, / egészen furcsa dolgokat / szórtak ránk.” (Visszahulló vasak, 64.) És persze teljesen mindegy, hogy mit és mennyi mindent adunk ki magunkból, mi jön fel belőlünk, mert – Add ki! – mondja szinte a költő – a föld, a közeg, az végtelenül kibírja.

Terék Anna verseskönyvét méltán nevezik „könyvtárgynak”. Az a rengeteg szál, réteg és érzés, amit mozgat, szerintem nem hagy maga után formai kivetnivalókat sem. Nem sok, nem kevés, nem modoros, nem túlírt. Megágyaz a korral, kibéleli személyes élményekkel, átszövi utazással, ütésekkel, fényekkel, árnyékokkal, hideggel, napsütéssel – amiknek a nyomát örökké hordozni fogjuk. Aztán mégis, utazótársát (legyen az bárki is, még akkor sem szeretném megfejteni, ha létezik) tegezni kezdi, beengedi, nevet ad neki, hogy aztán észrevétlenül ismét kiragadja az élményből, és egyedül nézze azt a tájat, ahová megérkezett végre, azok után, hogy a célként, a távolban kifigyelt kanyarok már annyiszor kisimultak korábban.

 Terék Anna: Háttal a napnak; Pesti Kalligram, Budapest, 2020., 117 oldal, 2990 Ft


 

Főoldal

 

 

2020. december 11.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA