Limpár Ildikó
A szörnyűségestől a csodálatosig
Ritkán olvasok olyan kortárs sci-fi vagy fantasy könyvet, amelyet jó szívvel ajánlok a klasszikus irodalom kedvelő számára is, de Theodora Goss trilógianyitó kötete, amely Az alkimista lányának különleges esete címet viseli, feltétlenül ebbe a kategóriába tartozik.
Egyrészt ez egy álviktoriánus regény, a korszak precíz bemutatásával, vagyis aki szereti a megfelelő háttérkutatással megírt, történelmi környezetbe helyezett regényeket, az nem fog csalódni; ugyanakkor a történet alapvetése, hogy a XIX. század nagy szörnyregényei nem a fantasztikum, hanem a dokumentarista műfajhoz tartoznak, így a viktoriánus kor meghatározó irodalmi műveiben életre keltett szörnyek a valóság részét képezik. Ennek megfelelően Goss írásában főszerephez jutnak az említett rémregényekben szereplő „őrült tudósok” valóban vagy potenciálisan jelen lévő teremtményei: Mary Shelley művéből Frankenstein szörnyének menyasszonya, Robert Louis Stevenson gótikus krimijéből Dr. Jekyll és Mr. Hyde lányai, H. G. Wells klasszikus rémtörténetéből Dr. Moreau pumanője, valamint az amerikai Nathaniel Hawthorne egyik híres novellájának szereplője, a tudós Rappaccini lánya, a leheletével is mérgező Beatrice.
Az említett szörnykarakterek kivétel nélkül hölgyek, ami természetesen nem véletlen. Ezek a XIX. századi szörnyregények a határátlépő tudósokra fókuszálnak, akik Isten munkáját kísérlik meg elvégezni: teremteni akarnak, a rendelkezésre álló anyagokat igyekeznek átformálni. Az Istent kísértő férfi alakját középpontba helyező irodalmi hagyománynak ugyanakkor mintegy mellékterméke lett a női karakterek elnyomása, ami irodalmi szinten tulajdonképpen abban érhető tetten, hogy ezek a karakterek nem kapnak elég teret, sokszor nem kapnak hangot – sőt, időnként életet sem kapnak: gondoljunk csak Frankenstein teremtményének női párjára, akit a tudós még azelőtt pusztulásra ítél, hogy valójában megteremtené. A női szörny gondolata egyet jelent a szaporodás lehetőségének rémisztő víziójával, és ezt a határt már nem hajlandó átlépni Frankenstein. E gótikus hagyományt forgatja fel Goss regénye: minden ismertebb gótikus tudóshoz rendel egy női teremtményt (akár szerepelt az eredeti műben, akár nem), és ezúttal a teremtettek – hangsúlyosan női – szemszögéből vizsgálja meg a határátlépések misztikumát és rémségét, hogy láttassa a szörnyűségesben rejlő erőt, ami képes arra, hogy kiemelje ezeket a női karaktereket a társadalmi elnyomásból.
Mindez igen komolyan-komoran hangzik, sőt, az őrült tudósok és a szörnyűséges, pusztító teremtmények mellett még megjelenik a korszak egyik legismertebb történelmi bűncselekményét, a Hasfelmetsző Jack által elkövetett gyilkosságsorozatát idéző rejtély, amelynek felderítésére az említett szörnyűséges hölgyek vállalkoznak – természetesen a korszak és a londoni helyszín irodalmának leghíresebb detektívjének, Sherlock Holmesnak segítségével. Ennek ellenére ez a regény nem egy olyan irodalmi csemege, amelyet kizárólag az említett művek alapos ismerői értékelnek. Úgy gondolom, Goss tehetsége többek közt abban nyilvánul meg, hogy bár a múlt rémirodalmára épít, úgy formálja át és egészíti ki annak alkotóelemeit, hogy a végeredmény tökéletesen szórakoztató legyen a kortárs olvasó számára különösebb irodalmi előképzettség nélkül is. Az író humora finom, a korszakra vonatkozó irodalmi és történelmi tudása pedig sokrétű és pontos – ami nem különösebben meglepő, hiszen Theodora Goss nem „csupán” neves, számos irodalmi díjjal elismert szerző, hanem egyetemi oktató is, a tizenkilencedik századi gótikus irodalom szakértője. Ennek megfelelően nagyon tudatosan bánik a szörny karakterek konvenciókat felforgató szerepével, és igen ügyesen kapcsolja össze ezt a szerepkört a feminizmussal, amelynek viktoriánus nyitánya érzékenyen utal a kortárs feminizmus problémakörére. Ennek a törekvésnek a része a rendhagyó narrációs technika: minden szörnyűséges hölgy maga mondja el – vagyis saját maga uralja, formálja – a történetét. Ráadásul az olvasó részesévé válik a regény keletkezésének, mivel a detektívtörténet kibontakozása egyúttal maga a regényírói folyamat: a regény koncepciója szerint Catherine, a pumanő épp regényt ír saját maga és társai kalandjából, mi pedig elolvashatjuk a többiek folyamatos megjegyzését, kommentjét is a fő cselekmény megismerése mellett.
A magyar származású, ám gyermekkorától Amerikában élő Goss nemcsak irodalmi tanulmányát hasznosítja ebben a trilógiában, hanem saját gyökereit is megidézi a folytatásokban, mivel a szörnyűséges kisasszonyok bizony elhagyják Londont, és egészen Budapestig utaznak, hogy tovább kutakodjanak az őrült tudósok/apafigurák egyre szövevényesebb ügyében. (Talán nem árulok el nagy titkot, ha kiszivárogtatom, hogy akad még olyan viktoriánus rémregény, amelyet majd a második regényben csatol be a szerző, és annak van némi magyarországi, de legalábbis, khm… erdélyi vonatkozása…) Az első kötetet máris lehet olvasni magyarul, és mivel a rejtély első fázisa szépen lezárul a nyitóregényben, mindenkit arra biztatok, nyugodtan olvassa el már most Az alkimista lányának különleges esetét – persze nagyon remélem egyúttal azt is, hogy a következő két kötetre nem kell sokat várnia majd a magyar olvasóközönségnek.
Theodora Goss: Az alkimista lányának különleges esete. Ford. Szente Mihály. Metropolis Media, Budapest, 2020., 502 oldal, 3890 Ft
