Somi Éva
Árvácskából Napraforgó
Árvácskából Napraforgóvá válni csodálatos metamorfózis, olyan, amilyen csak a mesékben van. Olykor a valóságban is megesik, legalábbis így summázza életét Ágnes, akinek az élettörténetéből irodalmi alkotás született.
Az ezredforduló Árvácskája című kisregénynek a hőse és E/1-es elbeszélője Ágnes, aki 30 éves korában kezd reflektálni a saját életére. Szembenéz a múltjával, küzd a jelenével, és elhatározza, hogy változtatnia kell. Tudatosan dolgozni kezd ezért a célért, belátja, hogy egyedül nem megy. Külső segítségekkel az útkeresés hosszú, küzdelmes munkája kezdődik. Sorsdöntő a találkozása Valentini Zsuzsa íróval, aki az ő megrendítő élettörténetéből rövid fejezetekből álló, két egységre tagolt szöveget alkotott, olyan írók előtt tisztelegve, mint Móricz Zsigmond, Tar Sándor és Borbély Szilárd. Az hommage gesztusa mindig figyelemre méltó, írók részéről sohasem véletlen. Jó, ha az olvasó is érti, mint jelen esetben, és ő is elgondolkodik az összefüggéseken. Itt pl. mindjárt azon, hogy Árvácska története közelebb van az előző ezredfordulóhoz (Móricz műve 1941-ben jelent meg könyv alakban), és családi helyzete is más: ő állami gondozott, nevelőszülőktől nevelőszülőkhöz kerül (kerülhet, mert ilyen a rendszer), szemben Ágnessel, aki saját családban nevelkedik, és éppen azért kell hallgatnia, nehogy a gyámhatóság kiszakítsa a mégoly szörnyű családjából. De vitathatatlan, hogy Árvácska minden boldogtalan, bántalmazott kisgyermek szimbóluma lett, így Ágnesé is. Közel áll Borbély Szilárd Nincstelenek (2013) című regényének kisfiú hőséhez is, aki szintén családban nevelkedik, mégis nélkülöz mindent, amire egy gyereknek szüksége van, legfőképpen a szerető gondoskodást. Tar Sándornál jobban pedig kevesen ismerték a nyomornak a legmélyebb bugyrait. A térkép szélén című kötetében (2003) és más elbeszéléseiben olyan sorsokról ad hírt, amelyekből reménytelen kijutni, és amelyeket az olvasók többsége el sem tud, talán el sem akar képzelni, tudni sem akar róluk. Pedig rengeteg gyermeket érint napjainkban is a mélyszegénység, a kiszolgáltatottság; az Árvácskák köztünk élnek. 2020-ban, Európában, a XXI. században!
Ebben a kontextusban helyezkedik el Valentini Zsuzsa könyve is, folytatva azt az irodalmi hagyományt, amelyet a Magyarország felfedezése egyes darabjai, irodalmi szociográfiái és szociografikus ihletettségű prózái képviselnek, melyek a valóságnak ugyanazon szeletéről szólnak: a nyomorban élőkről, a megalázottak és megszomorítottak világáról. Közös bennük, hogy ezek roppant módon zavarták az akkori hatalmat, a Horthy-korszakban és a Kádár-korszakban egyaránt. Ez ma sincs másképp. A rendszerváltozás után egy alapítvány folytatja Magyarország felfedezését, gondozza a szociográfiákat. Vannak írók is, akik nem riadnak vissza a hasonló témáktól. Idén jelent meg Erdős Virág Hősöm című verseskötete, az elhíresült Hős utcáról, az ott élőkről, köztük gyerekekről. És vannak civil mozgalmak, élükön olyan emberekkel, akik átjutnak a falakon, a hivatalok packázásain, és ott segítenek, ahol kell. Iványi Gábor, Bódis Kriszta, L. Ritók Nóra neve fogalommá vált, ahogy a gyermekjogi szakértő Gyurkó Szilviáé is. Ők számtalan Árvácska-történetet osztanak meg azokkal, akik figyelnek rájuk.
Valentini Zsuzsa a krónikás szerepét vállalta: meghallgatta és megírta, ezzel beemelte az irodalmi narratívába Ágnes élettörténetét. Az írónak sikerült megőriznie a kívülálló pozícióját. A történet önmagáért beszél, az olvasókra kell hatnia. És hat is, főleg azokra, akik számára ez a világ eddig ismeretlen volt, nem tudták vagy nem gondolták, hogy ilyen emberi sorsok ma is létezhetnek. Ágnes élete nagyon mélyről indult: alkalmatlan, primitív szülők, nyomor, testi-lelki bántalmazás. Hamar megismerkedik az alkohollal, a drogokkal, fűvel-fával lefekszik, több abortusza is van. Nem csoda, hogy menekül, különböző országokban dolgozik feketén, de sehol sincs maradása. Mert önmaga elől is menekül. Végül sikerül kitörnie sorsa csapdájából, és hű társával otthonra lelnek valahol a Balaton környékén. Gyermeket azonban Ágnes nem vállal, miután már öt kis életről lemondott. Az űrt betöltendő művészettel kezd foglalkozni, ebben találja meg önmagát. Ágnes története happy enddel végződik, Árvácskából Napraforgóvá válik, és ez azt sugallja: van remény. Amikor az életéről felnőtt fejjel beszámol, nem merül el az önsajnálatban, nem hatódik meg a saját történetétől. Aki nem tud szenvtelen, tárgyilagos maradni, valószínűleg az olvasó lesz – az érzelmi skála végén eljuthat a katarzisig.
Valentini Zsuzsa: Az ezredforduló Árvácskája, Távlat Kiadó, 2020., 82 oldal, 330 Ft
