Horváth Florencia Dorina
„Rájön, hogy ez az egész rólunk szólt” – a
fikciók után önmagáról
Az elmúlt években Grecsó Krisztián neve megszámlálhatatlanszor bukkant fel irodalmi rendezvényeken, felolvasóesteken, a sajtóban. Kortárs irodalmunk egyik legsokoldalúbb szerzője idén tavasszal meglepte olvasóit: megannyi forgatókönyv, dráma, elbeszélés és főként regény után visszatért pályája induló műfajához, a vershez. Magamról többet című kötete mégis más, mint egyszerű verseskönyv, sokkal inkább hívnám Irodalom-Bibliának.
A szokásos kötet végi felsorolás, hogy mely irodalmárok hatottak művészetére, kiktől vett át szófordulatokat a szerző, azt gondolom, jelen esetben – információs szempontból – teljesen felesleges, Grecsó allúziói magától értetődőek. Áthallásokat olvashatunk egészen a tizenkilencedik század költőitől napjaink zeneszerzőiig, de mindezt olyan természetesen, olyannyira szövegkörnyezetbe illően, hogy bár az ember tudja, nem egészen ide íródott az adott mondat, érzi a szükségét. Ezenfelül Grecsó a legváltozatosabban használja ki a műfaj minden lehetőségét. Rímeket, kötött formákat, szabadverseket, központozás nélküli szövegeket vonultat fel alig százötven oldalon. És még mindig nem beszéltünk a tartalomról: a fiktív történetek után, melyek húsz éve folyamatosan jelennek meg tollából, a költő saját életéről mesél. Megelevenednek gyermekkora eseményei, a kamaszkor évei, felnőtt léte nehézségei, a betegségtudat és az ellene való harc, a szerelem és házasság függvénye, s ami a legfontosabb: az apaság élménye. Életünk akkor teljesedik be igazán, és nyer valódi értelmet, ha kezünkben tarthatjuk családfánk friss hajtását, a jövő éppen csak fakadó rügyét, gyermekünket. Ám sokaknak e vágya nagyon nehezen teljesedik be, kénytelenek alternatívabb módszerekhez folyamodni. A könyv sokszor emlegeti az örökbefogadást, minden oldal akár csak egy-egy szóval, de utal a családra, családalapításra. Ahogy lapozunk, beljebb és beljebb fúrjuk magunkat a szerző életébe, osztozunk a nosztalgikus hangulatában és a tervezgetésben. A várakozás feszült izgalma ránk is átragad, az olvasó maga is örül, meghatódik, szinte a zsigereiben érzi az ujjongást, amellyel szülei fogadják az érkező csöppséget. Grecsó a kötet előrehaladtával nő fel; szemünk láttára válik kisfiúból apává.
Emlékek és jelen között ugrálva fontos szerephez jut az utazás. Említ vidéki életképeket, sokszor kissé megsárgult családi fényképeket képzelhetünk magunk elé; megjelenik a sár mint a falusi élet gyötrelmeinek szimbóluma, aztán pedig Budapest utcái, Angyalföld. De beékelődik a tenger, a fiumei körgyűrű szerpentinje is. Gyermeki imái – hiszen ahogy írja, több családtagja is nagyon vallásos volt – keverednek felnőttkora fohászaival. Külön ciklust állított össze Balázsolás címmel, amely nemcsak Babits előtti tisztelgés, de betegségéről való elmélkedés is. Foglalkozik Istennel, de hite sokkal inkább az elődei által kitaposott útban rejlik. Szinte minden verse tartalmaz teljes vagy torzított intertextualitást, ezáltal is mutatva, van másik kapaszkodási lehetőség: az irodalom. Miután szól a nagyszülei tanította gyerekdalról, Istennek, önmagának, az olvasónak árulja el legfőbb vágyát: „hogy elénekelhessem valakinek / A Bóbitát”. Végignézhetjük negyvenhárom év történéseit, s e negyvenhárom év minden szenvedésének semmissé válását azzal, hogy a szerző karjában tartja gyermekét.
A kötet utolsó mondata („Apa lettem, / Magamról, tőle teljesen függetlenül, / Többet nincs mit mondanom.”) megrázóan szép. A szülővé válás után az ember többé már nem azelőtti önmaga: feláldozza hátralevő éveit egy másik ember javára. Emiatt is igen erős párhuzam érezhető Szabó Lőrinc két – gyakran egy könyvben kiadott – kötetével, a Tücsökzenével és A huszonhatodik évvel: az apa életének helyszínei és a gyermek.
Nem egynapos olvasmány, és nem is egyszeri. Emésztgetni, fontolgatni kell, hozzáolvasni a megidézett szövegeket, majd évekkel, tapasztalatokkal később újra leemelni a polcról.
Grecsó Krisztián: Magamról többet, Magvető, Budapest, 2020., 147 oldal, 2999 Ft
