Mazán Nikolett
Nélküled csak a te életed áll meg
A május és a június kétségkívül a tablóállítás időszaka. A minap felfigyeltem egy olyan „búcsúszövegre”, melynek szerzője arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy az éveink száma legtöbb esetben egyáltalán nem áll összefüggésben azzal, valójában mennyit és hogyan is éltünk mindeddig. Ez a modern ember egyik, ha nem a legnagyobb kálváriája, amellyel kapcsolatban Légrádi Gergely regénye, a Nélkülem (2018) tart tükröt elénk – mindezt gyomorszorítóan kíméletlen és őszinte módon.
A regény főszereplője Miklós, egy kétgyermekes édesapa, aki napjai jelentős részét marketingvezetőként tölti a munkahelyén, folyamatos rohanásban. A hektikus életvitelt egyértelműen nem tudja csak a jól menő cége irodájában folytatni, a késések és a „pont rosszkor” érkező telefonhívások vagy emailek tucatjai mindennapos résztvevői lesznek a családi programoknak is. Miklós tökéletesen megfelel annak az embertípusnak, amelyhez manapság a modern társadalom jó része hasonlítható: jól fizető állása, saját autója, gyönyörű otthona és külső szemlélő számára idilli családja van, miközben az élet szó szerint elrohan mellette.
A nyüzsgő, bizonyos szempontból azonban mégis monotonitással eltöltött napokat gyökerestül felforgatja a hír, miszerint Miklósnál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. Innentől kezdve kérdésfelvetések hosszú sorának lesz az olvasó szemtanúja, mindamellett, hogy a főhősben a kérdések mellett újabb és újabb kétségek is felszínre törnek az eddigi és mostani életével kapcsolatban egyaránt. A legnagyobb próbatételt kétségkívül az jelenti, hogy Miklósnak végig kell néznie (és élnie), egyre romló állapota miatt hogyan tűnik el lassacskán az összes olyan rendszerből, amelyet korábban ő irányított – ez az előzetesen beállított rend pedig stabilnak, működőképesnek is tetszett mind a család, mind a kollégák számára a betegség megjelenéséig. A kártyavár Miklós kiesésével dől össze végképp, különös tekintettel az otthoni életre, ahol többé nincs jelen az, aki eddig nem engedte, hogy más intézzen el akármit is. Ez sok szempontból káoszt idéz elő. A problémák idővel aztán orvosolhatók, a munkahelyen és az otthoni szerepkörben is, aminek a ténye még több fájdalmat generál, hiszen bebizonyítja, hogy senki sem pótolhatatlan.
Akadtak szegmensek a történetben, amikor akarva-akaratlanul Lev Tolsztoj kisregénye, az Ivan Iljics halála jutott eszembe – a főhős ehhez a történethez hasonlóan ott is szembesül egy traumával, adott esetben a tudattal, hogy meg fog halni, ennek hatására aztán rájön, mennyi mindent csinált rosszul az életében. Légrádi történetében a veszteséggel Miklós és leginkább a felesége szembesül, hiszen a gyerekek az esetek túlnyomó részében csupán azt érzékelik, nincs otthon az édesapjuk, ezért mindig rajzolnak neki: A kór talán még a halálnál is rosszabb – egyik leggonoszabb tulajdonsága, hogy teljesen kifordítja az embert önmagából, és nem számít, testileg mennyire tűnik épnek, egészségesnek és a réginek az, aki melletted ül; a személyiségét, a lelkét cafatokra szedi, valósággal megöli a betegség.
A Nélkülem egy fantasztikus, mégis megrázó történet, amelyet legalább egy olvasásra mindenkinek receptre írnék. A modern technológia legnagyobb találmányai abból a célból vannak a kezünkben, hogy segítsenek felgyorsítani a munkavégzést, így több időt takaríthassunk meg, amit aztán azokkal töltünk, akik a legfontosabbak nekünk – ennek ellenére egyre inkább elvesztjük a valódi kapcsolatainkat; nem csak a barátokkal, a családtagjainkkal is. Ebben a rendhagyó helyzetben pedig az a legszomorúbb, hogy legtöbbünk valóban csak akkor látja be, mi volt vagy lenne igazán fontos az életében, ha egy komoly veszteség, trauma éri. Olyankor viszont már mindegy. A gyerekektől kapott „kacatok” a kocsiban és az irodában legyenek akármilyen szépek is, sosem fogják kiváltani azt az időt, amit az ember nem töltött a családtagjaival, amikor szükségük lett volna rá.
Légrádi Gergely: Nélkülem, Napkút Kiadó, Budapest, 2018., 208 oldal, 2990 Ft.
