Ványai Fehér József
Kitépett lapok, avagy volt egyszer egy
Délkelet
Érdeklődéssel olvasom Seres Sándor Kitépett lapok című könyvét a vidék egykor ismert lapja, a Délkelet indulásáról, múltjáról, működéséről. Az írások műfaja nem elemzés, inkább publicisztika, jegyzetekkel ellátott szemléltetés a korabeli anyagokból, utóbbiak kissé átszerkesztve. A „kitépett lapok” címbéli kitételt nem kell dramatizálni, nem azt jelzi, hogy a Délkeletet durva kimúlásra ítélte az idő, tulajdonképpen „magától” szűnt meg. Egyszerűen annyit jelent, hogy a szerző szemelget a lap múltbéli közléseinek gazdag tárházából. Elsősorban saját anyagaiból merít, bár az igazsághoz tartozik, hogy igyekszik korrekt lenni a régi kollégákhoz.
Meglehet, Délkelet-témában – minek titkolnám – elfogult vagyok, hiszen szerződtetett újságíróként magam is tíz-egynéhány esztendőt töltöttem a lapnál. Mindez azonban nem akadályozhat meg abban, hogy megpróbáljak objektív lenni, vagy legalábbis a sajtóra vonatkozó Deák Ferenc-i alapvetést tiszteletben tartani: hazudni pedig nem szabad. Én nem a nyolcvanas évek végén, az Ős-Délkelet idején kerültem a szerkesztőséghez, hanem már a rendszerváltás után.
A Délkelet-történet vonzza az archiválás kalandorait, én már legalább fél tucat tollforgatóval találkoztam, akik szeretnék megírni ezt a sztorit. (Én nem tartozom közéjük, most is csak szolid recenzióra ragadtatom magam). Ez az érdeklődés normális, így van rendjén, sokan kötődtek e műhelyhez, másfelől – akár így, akár úgy, akár innen nézem vagy onnan - valóban sorsfordító idők voltak a kilencvenes évek. Mindnyájan reméltünk valamit az élettől, valami jót – hogy aztán ez a felfokozott várakozás mennyiben teljesült, annak megítélése már-már történelmi tapasztalattá nemesül, s egyéne válogatja.
Az Ős-Délkelet sikeres korszaka után (hetilap formában 20-25 ezres példányszám) 1992-től 1994-ig napilapként - Napi Délkelet néven – jelent meg az orgánum. Emlékezzünk: dúlt a médiaháború, s az Antall-kormány az Axel Springer megyei lapjait próbálta ellensúlyozni a „másik oldal” vidéki kiadóinak feltuningolásával. Nos, hát ez a felerősítés azóta is vita tárgya, mert egyesek szerint jelentős összeg sohasem érkezett ilyen célra az újsághoz, legalábbis annyi nem, amennyiből nyugodtan lapot lehet csinálni.
A jelzett időben valóságos piaci verseny dúlt a Békés Megyei Hírlap és a Napi Délkelet között, melyet – mint a jelenből könnyedén kikövetkeztethető – előbbi nyert meg. Miért? Az ok nyilván bonyolult, ezúttal csak két-három momentumot említenék. A Springer-lap egészen szorosan együttműködött a postával, amely akkor monopóliomot élvezett a terjesztésben. Ez egészen odáig ment, hogy az újság- és levélkihordók minden egyes háztartásban a Népújságot reklámozták, és gyűjtötték, illetve megtartották az előfizetéseket. A többit elképzelhetjük, ezt a húzást a Délkelet saját terjesztési hálózatával sem tudta ellensúlyozni. A másik a reklám, a Hírlap professzionális szervezőivel bebetonozta a hirdetőket, akiket nem lehetett átcsábítani. Hiába volt a Délkelet a rendszerváltó lap, a múltba nyúló üzleti kapcsolatok többet jelentettek. A Délkelet hetilapként sikeresen szervezte a reklámot, de ezt a napilap már volt képes megismételni.
Nem éreztem kellően fixáltnak a lapgondolatot, a szellemiség meghatározását, amely hiány inkább hátráltatta, mint segítette a fejlődést. A csapat egyik fele a bulvár felé hajlott, míg a másik azt gondolta, hogy konzervatív, közéleti-politikai-kulturális újságot készít. A zavart csak növelte, mikor az egyik, mikor a másik társaság vette kézbe a szerkesztés irányítását. A benne hivők azért hajlottak a bulvár felé, mert azt gondolták, az mindig emeli a példányszámot. Ez igaz lehetett a hőskorszakban, viszont ennek elmúlásával a tulajdonosok nem tudtak tőkét kovácsolni a rendszerváltó imázsból. A sajnálatosan fiatalon elhunyt Kepenyes János, aki legtovább állt a Délkelet kiadása mögött, azt hirdette, hogy nála csak a hírérték számít, illetve az, hogy a cikk közlése mennyiben segíti az újság eladhatóságát – jól hangzó szlogen egyfajta szabadversenyes kapitalizmusban, de tudjuk jól, később más idők jöttek.
„Komoly” helyeken a bulváros jelző nehezítette a műhely elismerését. Még az új, formálódó „politikai elit” sem állt be a rendszerváltó redakció mögé, ha Pesten a világmédiumot favorizálták, a térség közéleti figurái sem mertek szembemenni a vidéki telephellyel.
A Délkelet eseménytörténetének részleteit jól mutatja be Seres Sándor. A napilapos formátum felelős szerkesztője volt Szatmári Ilona, Kőhalmi Endre, a hetilaposé Tomka Mihály, Kovács István, Gubucz Katalin, Krausz Tamás. A váltások, változások, ahogy az már lenni szokott, egy-egy új korszakot jeleztek. Mert a két évtized alatt gyakran cserélődött a kirakat és a személyzet, bár az ilyesmi nem ritka sem az életben, sem a sajtóban.
Az indulók közül többen nem fogadták el a napilappá válást, pontosabban nem azonosultak az új helyzettel, ezért egy csapat már 1993 elején kivált, és megcsinálta a maga régi/új hetilapját. Ez a formáció hosszú éveken át párhuzamosan működött a Kepenyes János nevéhez köthető változattal, az „anyacéggel”, fenntartásában Krausz Tamás vitte a vezető szerepet, köré szerveződött a mindenkori team. 1994-re a napilap becsődölt, anyagilag ellehetetlenült, ekkor karolta fel a kiadót a Népszabadság. A Napi Délkelet 1994. május 8-án jelent meg utoljára, másnap, a Győzelem napján jött ki a Délkelet-nyomdából (!) A Nap (ekkor még így hívták a Békés Megyei Napot), melynek főszerkesztője Kőváry E. Péter, felelős szerkesztője B. Sajti Emese volt. A szokatlannak feltűnő sajtófrigy csupán pár hónapig élt, mert a Népszabadság egyik napról a másikra elvette Kepenyes János nyomdájától a munkát. (Ekkor vásárolta meg a Népszabadság érdekeltsége a szolnoki Verseghy-nyomdát, s kezdett ott nyomni négy megyei napilapot). Mondhatni, Kepenyes János dacból és sértettségből indította újra a Heti Délkeletet. Az üzleti érdek gyakran felülírta a szellemiséget, például 1996-ben néhány hónapon át a Békés Megyei Hírlap újságírói rendszeresen publikáltak a régi rivális felületén, mégpedig azért, mert a Délkelet-nyomda nyomhatta a Springer-mellékletet…
A keresztény-nemzeti elkötelezettség hangoztatása Gubucz Katalin főszerkesztése alatt vált leginkább hangsúlyossá, ám 2000-ben a tulajdonosok őt is felállították székéből, nem éppen etikus módon. Őt a visszatérő Krausz Tamás váltotta, aki néhány éven át még életben tartotta a Délkeletet. 2002 és 2006 között egy Délkeletből kivált csapat Heti Kelet néven az akkori ellenzékhez közel álló lapot jelentetett meg.
A rendszerváltó médium két kulcsfigurája, Kepenyes János és Seres Sándor megérdemelné az utókor elismerését, mert a net előtti kor értékelhető teljesítményével járultak hozzá a magyar sajtó átalakulásához.
Seres Sándor: Kitépett lapok, a szerző magánkiadása, Békéscsaba, 290 oldal, 3000 Ft
