Turbuly Lilla
Egy örökifjú hetvenes
Jászay Tamás: Napsugártól Napsugárig
Jubileumi év a 2019-es a magyar nyelvű bábszínjátszás életében. 1949-ben megalakult az Állami Bábszínház, és ugyanebben az évben kezdte meg működését több határon túli hivatásos és számos határon inneni amatőr bábtársulat is. (Az akkori magyar kultúrpolitika ugyanis az egy nagy hivatásos bábszínház, sok kicsi amatőr társulat felállást szorgalmazta, Romániában viszont a regionális hivatásos bábszínjátszás pártján álltak.) Hetven év, egy emberéletnyi idő telt el, és a bábszakma, ez a kicsiny, összetartó közösség idén végigvándorolta a jubileumot ünneplő bábszínházakat Marosvásárhelytől Nagyváradig és Békéscsabától Budapestig, hogy emlékezzenek, és megmutassák azt is, hol tartanak ma.
Ebből az alkalomból született meg Jászay Tamás munkája is, amelyben a Békéscsabai Napsugár Bábszínház történetét dolgozta fel.
A napsárga, kézbe kívánkozó kötet (az igényes könyvterv L. Deák Réka munkája) nem száraz szakmunkát ígér, borítója alapján akár mesekönyv is lehetne. És valóban, amellett, hogy a szerző megállapításait jegyzetekkel, forrásmunkákkal, a volt és jelenlegi munkatársakkal felvett interjúkkal támasztja alá, úgy mondja el a Napsugár történetét, hogy az a színháztörténetben nem jártas olvasónak is könnyen követhető és érdekes legyen. A Történetek a hetvenéves békéscsabai bábjátszásról alcím arra utal, hogy ne várjunk teljes, a színház múltját minden részletében feldolgozó monográfiát. Mégsem mozaikokat kapunk, hanem a tendenciákat, folyamatokat szépen kirajzoló áttekintést.
Ahogy sok más eredettörténetnél, a bábszínházak forrásvidékén is rendre feltűnik egy megszállott alkotó, aki elindította vagy éppen egy mélyponton továbblendítette a színházat. Békéscsabán ez az alkotó Lenkefi Konrád, aki az alapító, Gellért Erzsébet távozása után több mint három évtizedig meghatározta a színház arculatát. Az utókor és a monográfus szerencséjére ráadásul részletesen dokumentálta is mindazt, ami ezek alatt az évtizedek alatt a színházban történt. A könyvből egy sokoldalú, rengeteget dolgozó, érzékeny művész arcképe rajzolódik ki. Jellemző volt rá, hogy a bábok nézőtérről nem látható, apró részleteit is a legnagyobb műgonddal tervezte és alkotta meg, mondván, hogy attól, hogy ő vagy a bábszínész tudja, hogy a báb tökéletes, a vele való munka is jobb lesz. Vagyis a láthatatlan részletek így a nézőtérről is láthatóvá válnak.
A történeti monográfiák egyik haszna, hogy segítségükkel beláthatjuk: amit saját korunk problémájának gondolunk, jó eséllyel egyáltalán nem új jelenség, elődeink éppen úgy birkóztak vele. A bábszínházak esetében ilyen például a felnőtteknek szóló előadások létjogosultságának, elfogadottságának kérdése. Sok minden változott az elmúlt hetven évben, de azt a közvélekedést, hogy ez a műfaj kizárólag, de legalábbis elsősorban gyerekeknek szól, máig sem sikerült teljesen megváltoztatni.
Érdekes az is, hogy az önálló és állandó játszóhely megteremtése szintén folyamatos probléma a bábszínházak életében – még ha ma Békéscsabán, az Ibsen házban hosszú évtizedek után méltó körülmények között játszhatnak is. A kötet végén azonban kiderül, hogy van esély egy még jobb és korszerűbb otthonra. Ezt már a jelenlegi igazgató, Lenkefi Zoltán árulta el a szerzőnek. Aki – édesapja nyomdokaiba lépve – a hivatásos bábszínházzá válás folyamatát levezényelte, és e legújabb, 2005-től tartó korszakában a Napsugár Bábszínház élén áll.
A kötet (Lenkefi Zoltán, L. Deák Réka és Varga Anna szerkesztésében) a történeti áttekintés mellé gazdag képanyagot is kínál, sőt, az előadásképeken és társulati fotókon kívül a függelékben az utóbbi 14 év előadásplakátjai is helyet kaptak. A hetven évbe 128 bemutató fért bele, legfontosabb adataikat is megtaláljuk, ahogy a bábszínház volt és jelenlegi munkatársai sem maradhattak ki a felsorolásból. Hiszen valamennyien beleszőtték a maguk gombolyagát ebbe a hetven éve készülő napszövetbe.
Jászay Tamás: Napsugártól Napsugárig. Történetek a hetvenéves békéscsabai bábjátszásról. Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Békéscsaba, 2019.
