Olvasónapló

 Bodor_A_b__rt__n_szaga.jpg

Kustár György

 

Az örök ismeretlen

 

Mindig van egy olyan perspektíva, amit nem ismerünk és érthetünk – vagy talán csak olyan van. Akármit is jelentsen a fenti mondat, ez jutott eszembe a Bodor Ádámmal készült terjedelmes interjúról. Hogy mire is gondolok? Például ott van a művészi módszeréről mesélő Bodor Ádám, aki számára az alkotás többszörös áttételen keresztül kapcsolódik a valósághoz. Számára is megdöbbentő módon, sokszor mégis konkrétabban, mint ahogy ő maga gondolná. A Sinistra körzet című regénye kapcsán például arról beszél, hogy egyszer felütött egy térképet, és rábökött arra a 10 kilométeres körzetre Erdélyben, melyet a képzeletbeli regény geográfiai adottságainak leginkább meg tudna feleltetni. Megdöbbenve látta az ujja begyénél a Dobrin nevű patakocskát. A regény egyik nem is olyan fiktív helyszínének megnevezését. Na erre.

Máskor őszintén csodálkozik azon, miért rokonítják Marquezzel vagy Kafkával. Ő is ad erre egy lehetséges magyarázatot, a kulturális és társadalmi környezet hasonlóságaira apellálva, miközben láthatóan ő is olvasójává válik saját regényének, egy olyan Erdélyből származó értelmiségiként, aki elemezni próbálja a megszületett, de róla is leváló alkotásait. Kiderül, saját műveinket sem ismerjük, vagy ha ismerjük is, valószínűleg nem értjük jobban, mint mások. Na és mennyire ismeri az író saját működését? Ott az a Bodor Ádám, aki kerüli létező személyek, konkrét történeti szituációk vagy helyszínek szerepeltetését, mert alapvetően ilyen alkat. Akinek a papírszeméttel tele lévő kosár megnyugtató, mivel utólag csiszol, értékel, és örömmel lép túl zavaró sorokon, szövegrészeken, amelyek a szöveg világába bemerészkednek ugyan, de ki kell őket dobni, mert inkább rombolnak, mint építenek. Mégis, a folyamatosan bővülő és élettel megtelő szövegvilágaiban újra és újra érezhetővé válik és kibukkan a személyes, a történeti, a szögesdrót, a börtön.

De ott a Securitate által ellenőrzött világ is, melyben úgy él, hogy láthatóan mindent tudnak róla, börtönévei révén pedig kontrollt gyakorolnak következő évtizedei felett. A rendszer tudni véli, ki ő, ismeri, mint veszélyes elemet, mint bontakozó írót, mint barátot, mint értelmiségit. De az interjúból kiderül, valójában a rendszer sem tud, és a rendszer is kiismerhetetlen. Az interjú lapjain felsejlő Bodor Ádám nem látja át, mennyit tudtak róla. Csak egy-egy esemény, útlevélkérelem, szerkesztőségi bizottsági tagfelvétel, vagy róla a média felületein megjelenő kritikák kapcsán derül ki, milyen kalapban is van. Több ismerőse mindmáig az elhallgatott, át- és újraírt történetek foglya, akik maguk is saját szerepük értelmezésének hálójában vergődnek. A könyv lapjain titkok maradnak a titkok, miközben az őszinte sorokban végül több rejtett dologról lehullik a lepel. Vajon mennyire ismerhető meg a múlt? A saját vagy a másiké? A szemérem, az óvatosság, az eltelt idő és a jelen állapot, mely a múltra vetett pillantást is prizmaként töri, önmagunk emlékezetét is olyan szöveggé formálja, mely megszületése pillanatában már csak az egyik lehetséges és sokszor tapintatos értelmezése saját történeteinknek.

És ott a börtönben élő Bodor Ádám is, aki csodával határos módon éli túl ezt az elzárt világot a megszégyenítő és durva erőszak átélése nélkül. Eközben kiderül: amit ő hall a szamosújvári börtönön belül működő, rabokból verbuvált smasszerek durvaságairól, végül is nem része az ő történetének. Eltűnnek mellőle emberek, halálesetekről hall, de mindez egy olyan, a börtönépületben működő rendszerben zajlik, melyet szerencsére nem ismer meg, csak oldalról lát. És a rabtárssal való szembesülésről, aki miatta kerül a rácsok mögé, vagy szabadulásának titokzatos történetéről ne is beszéljünk: a virágkereskedőről, aki gyorsan növekvő kapcsolati hálózata és politikai befolyása egy pontján úgy hozza ki egy rokonát a börtönből, hogy vele együtt mindenkit szabadlábra helyeztet… Ki tudja, mi miért és valójában hogyan történik? Igen, a fenti nyitómondattal erre is gondolok.

A kikérdezett világunk sok részlete talán összeáll egy történetté, de titokzatos marad. A mellékszálak, melyekre valahogy rálátunk, de eltávolodnak tőlünk, és egyszer ismét visszatalálnak hozzánk, egy többismeretlenes egyenlet sokszor megoldást nem nyújtó elemei. Bodor Ádám életének elbeszélt részei a sok revelatív és leleplező információval együtt is a Sinistra-világ homályát hordozzák. Már csak ezért is érdemes elolvasni a kötetet, ugyanis személyes történeteink elbeszélésmódját tükrözi vissza: gyakorlatilag úgy mesélünk, ahogy ő. Örökké ismeretlenül.

 

Bodor Ádám: A börtön szaga – Válaszok Balla Zsófia kérdéseire, Magvető, 2019., 256 oldal, 3499 Ft

 


 Főoldal

 

 

2019. szeptember 24.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA