Olvasónapló


Szendrey.jpg

 

Timár Krisztina

Láthatatlanságból kilépő életmű

Szendrey Júlia – Gyimesi Emese: Szendrey ​Júlia összes verse

 

Kíváncsi vagyok, a kötet olvasói közül hányan ismerték korábbról is Szendrey Júliát költőként. Én gimnazista koromban találkoztam először (ebben a minőségében) a nevével egy 1903-ban kiadott antológiában (Endrei Zalán szerk.: A ​magyar költészet remekei). A továbbiakban is hasonló helyeken találtam meg két-három versét néhanap. Arra emlékszem az akkori reakciómból, hogy meglepődtem, megörültem, majd kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy a versek „nem tetszenek”, aztán napirendre tértem az információ fölött. (Halkan megjegyzem, bár tudom, hogy ez már-már eretnekségszámba megy: akkoriban a férje versei se nagyon tetszettek nekem. Arany János-rajongói korszakomat éltem, amely egyébként azóta se maradt abba.) Az sem használt a megítélésének, hogy a későbbiekben a nyugatosok kritikáin keresztül – amelyekről a kötet végébe illesztett kísérőtanulmány is ír – olyan költőként ismerhettem meg Szendrey Júliát, akit finoman szólva nem érdemes komolyan venni.

Többek között ezt cáfolja meg a most megjelent verseskötet. Ha csak ennyi volna a jelentősége, már örömmel üdvözölném. Nagyszerű dolog, ha valakinek a versei antológiákban a közönség elé kerülnek, de antológiába mindig egy adott koncepció szerint válogatnak verseket, ezzel a koncepcióval pedig az olvasó vagy egyetért, vagy nem. Az esztétikai érték például egyáltalán nem feltétlenül szerepel minden antológia-koncepcióban. Ha viszont legalább a lehetőség megvan arra, hogy az olvasó egy kötetbe összegyűjtve is hozzáférhessen a versekhez, akkor már ő maga döntheti el, melyik szöveget tekinti értékesebbnek, melyiket kevésbé annak.

Ennek a kötetnek a jelentősége azonban ennél nagyobb. Nem kell a kedvéért átírni az irodalomtörténetet, de igenis szükség van arra, hogy láthatóvá váljon ez a költői életmű is. Megérdemli.

Először is azért, mert a kevésbé jelentős alkotók ismerete is szükséges az irodalomtörténeti (tágabb értelemben a művelődéstörténeti) folyamatok megértéséhez. Sőt, adott esetben többet meg lehet érteni belőlük a korszakról, mint a zseniális életművekből. Abban, ami zseniális, mindig van valami öntörvényű; valami, ami nem alkalmazkodik a korhoz, a világhoz, hanem alakít rajta valamit (vagy legalább megpróbálja). A másod-, harmadvonalbeli alkotók viszont jobban figyelnek arra, hogy mit vár tőlük a környezetük, a közönségük, az irodalmi közvélemény. Így pedig jóval több következtetést lehet levonni az életművükből arra vonatkozóan, hogy hogyan gondolkodott ez a környezet, ez a közönség, ez az irodalmi közvélemény, ki kitől mit várt el és miért.

Szendreytől például azt, hogy írjon az anyaságról. Már csak azért is, mert a legidősebb fiának éppen Petőfi Sándor volt az apja. (A XIX. század közepén is léteztek már marketingszempontok.) Hogy írjon a családi életről, az egyéni érzésekről. Idézze fel a szentimentalizmus jegyeit (a kísérő tanulmány is felhívja a figyelmet a „halálvágyas” versekre), folytassa azt a romantikus hagyományt, amely szerint a vers a költő érzelmeinek kiáradása.

Ennek az elvárásrendszernek aztán Szendrey versei meg is felelnek, nem is. A kísérőtanulmány is a mesebeli okos lányt idézi, nekem is ő jutott eszembe: Szendrey alkalmazkodik is ahhoz, amit elvárnak tőle, de feszegeti is a határait. Nem volt magányos, meg nem értett zseni: sikereket ért el verseivel, jövedelme volt belőlük, az egyikkel díjat is nyert, tehát tudta azt adni, amit a kor elvárt tőle – de a maga módján tudott módosítani is az elvárásokon. Például népszerű verset ír arról, milyen három kisfiú anyjának lenni – olyan szavakkal („rózsabimbó”), amelyek szokatlanok ebben a szövegkörnyezetben. Például nem talál ki új esztétikát, hanem azoknál a stílusoknál marad, amelyeket a kor alkalmazott, és amelyeket a férjétől is tanulhatott (az első versek jóval 1849 után, az ötvenes évek közepén datálódnak) – de nem egyszer éppen az számít a környezettel való szembemenésnek, hogy olyan látásmódot használ, amely létezik ugyan, de éppen tőle nem várják. Számomra különösen emlékezetesek azok a versei, amelyek mintegy „vitatkoznak” más költők műveivel. Például Vajda János „Virrasztók”-jára ír választ, ugyanabban a versformában, Vajda versének ellentmondva. „Élni vagy meghalni!” című verse pedig az „Egy gondolat bánt engemet”-re felel, egészen más végkövetkeztetéssel, mégpedig úgy, hogy az eredetit felidézi, de egyszer sem hivatkozik rá szó szerint. Ír paródiát és gúnyverset is, egy olyan korban, amely többek között a humort sem tartotta a nőkre jellemzőnek; továbbá ír történelmi témájú verset (Tizenhatodik Lajos) és allegorikus alakhoz intézett monológot a költői öntudatról (A költészethez).

Nem, nem kell a kedvéért átírni az irodalomtörténetet. De hagyományteremtőnek, kezdeményezőnek tökéletes, és jó látni, hogy százötven évvel ezelőtt is lehetséges volt ez a fajta alkotási mód. Ráadásul Gyimesi Emese, a kötet szerkesztője arra is lehetőséget ad nekünk, hogy egy kicsit betekinthessünk az alkotó „műhelyébe”. Belevette ugyanis a kötetbe azokat a feljegyzéseket is, amelyek a nemrég felfedezett, eddig publikálatlan verstöredékekkel egy lapon szerepeltek, ezekből pedig kiderül, milyen szerepet játszott Szendrey Júlia életében a versírás. A mindennapi élet része volt, ugyanúgy, ahogyan a bevásárlólisták, a háztartási költségvetés vagy a barátnők levelei – mert bizony ezekre a cédulákra kerültek rá a versek.

Egyvalamiről mélyen hallgattam idáig, ez pedig a versek esztétikai értéke. Igen, Szendrey tudott jó verset írni. Távolról sem tökéletes minden szövege – ez természetes is, hiszen az összesről van szó, egy ilyen gyűjteményes kötetbe bekerülnek erősebb és gyengébb darabok egyaránt –, de van, ami önmagában is megőrzésre érdemes. A versgyűjtemény első felében ritkán tapasztaltam, hogy egy-egy vers kortól és környezettől függetlenül is élményt jelentsen (annál gyakrabban fordult elő egy-egy sor vagy versszak, amelynek minősége látványosan kiemelkedett a környezetéből). A gyűjtemény második felét alkotó töredékek jóval érdekesebbeknek bizonyultak. Többek között azért, mert ezeknek jó része nem publikálásra készült, ezek tehát meg se próbálnak valamilyen külső elvárásnak megfelelni. Amelyek publikálásra készültek, azoknak is többféle változata olvasható így, és egyáltalán nem mindig a megjelent verzió sikerült a legjobban.

Gyimesi Emesének nem lehet eléggé megköszönni a munkáját. Azt, hogy megkereste a kéziratokat, azt, hogy sajtó alá rendezte az életművet, azt, hogy ilyen gondos jegyzetanyaggal látta el, és azt, hogy tanulmányt is szentelt a verseknek. A borítóra nyugodtan rá lehetett volna írni az ő nevét is, mert legalább annyira szerzője a kötetnek, mint Szendrey Júlia.

Külső elvárások és költői tehetség, hétköznapok és hagyományteremtés – annyi minden van ebben a kötetben. Hogy hogyan kapcsolódik össze Szendrey Júlia verseiben várt és váratlan, azt pedig hadd szemléltessem egy idézettel, amely (bár tudott a költő ennél sokkal jobbat is) kedvencemmé vált. A „Keserű kín és gyötrelem” kezdetű vers egyik szakaszáról van szó, amelynek jó része esztétikailag éppen olyan gyenge, mint a verskezdet, de amelyben egy, talán két sor erejéig felvillan a valódi nagyság is:

Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik,
Árny, mint én, mely vélem játszik.

 

Szendrey Júlia összes verse (szerkesztette: Gyimesi Emese), Kortárs Kiadó, Budapest, 2018., 305 oldal, 4000 Ft.


 Főoldal

2019. május 14.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szerkesztőségi információDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-benBodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjban
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Szálinger Balázs: A siriusiakHodossy Gyula verseiLackfi János: A húsvirág zsoltáraSzékely Csaba Ady Endre-paródiái
Prózák
Tóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkraTemesi Ferenc: Méretségi vizsla
Kritikák
RendszerújraHideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA