Olvasónapló

 Nagy_Zop__n_Felh___reg__ny.jpg

 

Vass Edit

Felhőélmény

 

Az első kérdés, ami felvetődhet Nagy Zopán Felhő regényével kapcsolatban: hogyan is érdemes olvasni ezt a könyvet? Természetesen olvashatjuk lineárisan, az elejétől a végéig. Ám olvashatjuk úgy is, ahogy a világhálón böngészünk: bele-belekapva, kiemelve egy-egy szövegrészletet. Ahogy a képzőművészetre, úgy az irodalomra is rányomta a hatását a world wide web, Nagy Zopán új könyve maradéktalanul belefér a posztinternetes művészet nagy halmazába, miután látványosan reflektál az internet hatására a kultúránkban vagy a mindennapi életünkben. Már a regény címéről is a felhőalapú számítástechnika (angolul „cloud computing”) jutott eszembe, ahogy a felhőalkalmazásokon keresztül megtapasztalhatjuk a folyamatos online-élményt. A regény tulajdonképpen egyértelműen a bennünket körülvevő „publikus felhő” jelenségére játszik rá, miközben a „felhő” kifejezés folyamatosan visszatérő motívumként is számos többletjelentéssel bővül a szövegben (gondolat-felhő, álom-felhő stb.).

Az internet hipertextuális környezetének köszönhetően a szövegek szerkezete is átalakult, és nemcsak a webes szövegeké. Egy hiperlinket tartalmazó szöveg esetében felvetődik a kérdés, hogy meddig terjed egy szöveg, hol a vége (ha van egyáltalán), milyen más szövegekkel áll közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban. A Felhő regényben olvashatunk szó szerint átvett szövegeket az internetről, például az egészen megkapó zeneiségű, ám annál viszolyogtatóbb Granuloma inguinale nevű, nemi úton terjedő betegség leírását az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat Hasznos Információi közül, Szent Rókus Guinea-férgéről szóló ismertetőt a Múlt-kor történelmi portálról, vagy éppen egy a fénysebesség állandóságának megcáfolását taglaló (konyhanyelven megfogalmazott) cikk részletét az Indexről. Itt a szerző arra az általánosan elterjedt jelenségre reflektál, ahogyan az interneten sokszor az eredeti forrás megjelölése nélkül építik be az egyik szöveget a másikba. A zenei és videómegosztó oldalakra is rendszeresen utal a szöveg (például a YouTube-ra), az író percre pontosan megadja azoknak a zeneműveknek a paramétereit, amelyeket a férfi vagy bármelyik más elbeszélője éppen hallgat. Ezekkel a fogásokkal az olvasót bevonja egy közös felhőélménybe.

Ám a leíró nemcsak az interneten böngészget, és emel be onnan a könyvébe részleteket, hanem talált naplókból, tematikus folyóiratból, más szerzők műveiből is szemezget; például Alain Robbe-Grillet Érzelmes regényéből vagy Szentkuthy Miklóstól. Nyomtatott és digitális szövegek egyaránt keverednek a Felhő regényben a kollázs-montázs szerkesztési technika révén. Nagy Zopán távol-keleti haikuköltőkre, illetve Baudelaire-től napjainkig szinte az összes modern szerzőre tesz valamilyen utalást, leginkább persze az avantgárd, pontosabban szürrealista művészekre, mint Alfred Jarry, Antonin Artaud vagy James Joyce. Az Ulysseshez hasonlóan kicsavart alliterációk, végtelennek tűnő felsorolások, szándékoltan merész képzettársítások, sőt képzavarok kavarognak a könyvben. Mintha a létezés bonyolultságát, a XXI. század elején élő ember tragikumát a nyelv ziláltsága adná vissza leginkább. Nagy Zopán néhol hiperrealisztikus dokumentarista, máskor neoszürrealista stílusban tárja elénk a nagybetűs Mindent.

A két könyvből álló regényben több idősík jelenik meg egymással párhuzamosan, vagy egymásra rájátszva összebogozva egyfajta azonosidejűségbe, valamint többféle narratíva adja a szándékoltan laza szerkezetű szöveghálót. Ám ez a lazaság nem jelenti azt, hogy ne lennének erős csomó(ponto)k benne, amelyek szorosan összetartják az egész szöveget. Az ismétlések és az elbeszélői nézőpontok rendszere erősen egybefogja a regényt. A férfi és a leíró egymás alteregói, akiknek „minősége »pontosan« nem írható le. Képlékeny, intenzív átváltozások zajlanak, akár a felhőknél…” Elkalandozó, elillanó gondolataikat próbálják rögzíteni, akár szürrealista elődeik, már-már sziszifuszinak tűnő küzdelmet folytatnak a lelkükben elhatalmasodó űr ellen. „(A leíró éppen a karakterek textussal való átmosásán, szellemi átlyukasztásán, sőt azok elengedésén elmélkedett: a szövevényes személyiség azon kiüresedés-keresésén, mely lehetőséget ajánl be- és kijáratok [furfang-írói, furmány-légies lékeléssel történő] variációira… ám megtorpant = megtorpantunk: mert közben a Pluralis Majesteticus /le/fejezetei című, akár személy/es/ feloldásokként beékelhető opusokat is látta már maga előtt mint kötetbe ágyazható, majd akár sejtés-, illetve érzésfrekvenciák közé feszíthető kötetlen, kellemetes és egyben kegyetlenül leegyszerűsített kis lengő-folyosókat… Ám egyelőre semmit sem tehetett, hiszen a »Regény« mögötti-előtti szimultanitás csak írta és írta önmagát…)”

A férfi és a leíró egymásnak adják a tollat, miközben a férfi fiatalkori mása: a Fiú is belép a narrátorok közé, aki emlékeket idéz fel, vagy az ő füzeteit, napló-töredékeit olvasgatja a férfi. A regény másik hangsúlyos szólama az utazóé, aki szintén alteregója az előbbieknek, ám velük ellentétben nem mondat-füzérek között bolyong, hanem Szindbádhoz hasonlóan kis- és nagyvárosok utcáin, majd mindenféle vendéglátóipari egységekben – mint kikötőkben – megpihen. Gyakran csak szemlélődik, mint például Budapest és Gyoma állomás között a vonaton, vagy az árnyékok járását követi, máskor az események passzív részese, elszenvedője. Az ötödik, erőteljesebb elbeszélői nézőpont Zorpiáé, aki csak a könyv első részében jelenik meg, igazi társasági lény, gyakran veti bele magát gasztronómiai és egyéb élvezetekbe, és nem utolsósorban a szebbik nem nagy rajongója. Ezek az alteregók néhol egymástól jól elkülöníthetően, máshol szintézisben, egymást kiegészítve bukkannak fel a regényben.

Kevésbé hangsúlyosan ugyan, de más alteregók is megjelennek a Felhő regényben, mint például a fotósé a második részben, ráadásul mindezek mellé a szerző női szólamokat is kever (Lány, nő), akik ott duruzsolnak a férfi vagy a leíró fejében. Van olyan női hang, amely csak értelmetlen hangfoszlányokban nyilvánul meg, és még a narrátor számára is beazonosíthatatlan. „Néhány nap elteltével a leíró az alábbiakat jegyzi naplójába: Három lázas, verejtékes, fulladásos éjszaka után mára: három leány-nő, egy férfi (az egyik énem) és a saját hangom (tehát öten) beszéltek szimultánban…” A Felhő regényt valójában úgy lenne érdemes olvasni, ha bizonyos szövegrészeket egyidejűleg tudnánk befogadni, akár hangzó szövegként. Nem véletlen, hogy a könyvbemutatók alkalmával az író instrukciója szerint egyszerre többen és egymással szinkronban olvastak fel részleteket belőle.

Lenyűgöző ez a regény, akár az undulatus asperatus nevű ritka és látványos felhőképződmény, amely bármennyire is vadnak vagy félelmetesnek tűnik, nem jár szélsőséges időjárási jelenségekkel, többnyire békésen szertefoszlik. Nagy Zopán alkotása nagyon szoros keretek közé van fogva néhány szövegrészlet megismétlésével: az első könyv azzal kezdődik, amivel a második könyv zárul: „Feledéssel kellene kezdeni. Elengedéssel és feledéssel. (…) Tudni, ismételten »tudatosítani«, hogy töredék(ek) vagy(unk).” – ezzel a körkörös szerkesztéssel önmagába fordulna vissza, és önmagát írná újra a mű. Ám a könyv vége sötét társadalomkritikába torkollik, és pontosan ellentétes irányú az Ulysses életigenlésével. Megkérdőjeleződik a folytatás, az önreprodukálás értelme, de ezen a férfi (talán nem utoljára) csak mosolyog.

 

Nagy Zopán: Felhő regény, Napkút Kiadó, Budapest, 2018., 344 oldal, 3490 Ft


 

Főoldal

 

2019. május 08.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szerkesztőségi információDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-benBodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjban
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Szálinger Balázs: A siriusiakHodossy Gyula verseiLackfi János: A húsvirág zsoltáraSzékely Csaba Ady Endre-paródiái
Prózák
Tóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkraTemesi Ferenc: Méretségi vizsla
Kritikák
RendszerújraHideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA