Olvasónapló

Milbacher_l__leknyav.jpg

 

Major László

 

„Menj hát elül, sötét golyó!”

Milbacher Róbert: Léleknyavalyák

 

Az irodalomtörténész debütáló szépprózai munkájával, a Szűz Mária jegyese című elbeszélésfüzérrel már magára vonta a kritikusok figyelmét, ami a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díj odaítélésében is kifejezésre jutott. Második szépirodalmi próbálkozása, a XIX. századi nyelvhasználatot imitáló „kisded bűnregény” egy valóban megtörtént öngyilkosság körülményeit járja körül, a hiteles irodalomtörténeti tények mellett fikciós elemeket is felsorakoztatva. A fülszöveg szerint a Léleknyavalyák kísérlet az első magyar krimi „rekonstrukciójára”, mégsem beszélhetünk hagyományos detektívregényről, hiszen gyilkosság nem történik, a könyv sokkal inkább filozofikus kérdéseket vet fel.

Hummel József nyugalmazott városi alkapitány az állandóság, a nyugalom, a józanság híve, a „ratio által uralt rend” képzetében él, és óvakodik attól, hogy a „biztonságban belakott életkörein kívül merészkedjék.” 1851-ben a véletlen folytán újra látókörébe kerül Czakó Zsigmond színész, drámaíró négy évvel azelőtti öngyilkossága, és hogy bizonyos ellentmondásokat tisztázzon, újra előveszi a korábban már lezárt ügyet. Az eset újbóli feltárása során megismerkedik a fiatalember – saját racionális életszemléletével szöges ellentétben álló – nyomasztóan pesszimista világfelfogásával, amely Hummelt kizökkenti megszokott békés hétköznapjaiból. Ehhez kapcsolódva fejti ki a szerző egy interjúban, hogy úgy is tekinthetünk regényére, mint a „józan racionalitás és az „önelveszejtő romanticizmus” dilemmájának esettanulmányára (168ora.hu).

Milbacher előző kötetében is élt a humor, az írónia eszközeivel, amely újabb könyvét is át-átszövi. Van abban valami megmosolyogtató, ahogyan a nyomozó a mindennapi rutint rigorózus pontossággal követi, a narrátor, illetve Hummel inasa pedig az attól való legkisebb eltérést is erősen helytelenítik. Az irónia az ehhez hasonló szakaszokban is hangsúlyt kap: „A nap hátralevő részével kapcsolatban egyetlen reménysugára maradt csupán, ugyanis péntek lévén, a szokásos esti tarokkparti eshetősége a megszokott és semminemű meglepetéssel nem fenyegető társaságban olyan fároszként világított előtte, mi nyugalmas kikötőbe irányíthatja – akárhogyan is csűrjük-csavarjuk – az elmúlt napok eseményeinek viharában hánykolódó, feldúlt szellemét.” (146-147.)

Az elbeszélő a történtek okait latolgatva az Epilogusban felfedi, hogy az alkapitány nyomozása során nem számolt az életet a vak véletlenre bízó amerikai párbaj lehetőségével, amit Jakabfy azon a tarokkpartin lebegtetett meg (igaz Czakó nevének említése nélkül), amiről Hummel, rá nem jellemző módon, elkésett. Ez a feltevés előhívhatja emlékezetünkből Arany János Híd-avatás című „városi balladáját” és annak „önelveszejtő” szereplőit, egyikőjük öngyilkossága hátterében szintén ez a párbajnem húzódik meg („Párbajban ezt én így fogadtam: Menj hát elül, sötét golyó!”), amely téma egyébként Jókai Mórnál is felbukkan, mint, ahogyan a regényíró is Milbacher kötetében. A hivatkozott balladával való párhuzam azért sem teljesen elvetendő gondolat, mivel a szerző az Arany-korpusz kutatója, aki jelen munkájában utal a költő Czakó haláláról megemlékező versére is. Ezen túlmenően az irodalomtudós többször céloz regényében a nyomozó sétáira a Széchenyi-hídon – igaz, nem az Arany-műben szereplő Margit-hídon, amely e történet idején még nem áll. A befejező jelenetben szintén hangsúlyos a híd-motívum: a racionális Hummel, aki szokásainak rabja, ezúttal a megszokottól eltérően nem csupán az építmény közepéig sétál el, ahol kalapját lefújja fejéről a szél, hanem átballag rajta, majd alakja belevész a túlpart vegetációjába. Mindezek mellett az elbeszélés téridején túl, a híd névadója ugyancsak önkezével vet véget életének. „Üres a híd, – csend mindenütt” – idézhetnénk az Arany-költemény utolsó sorát, valójában azonban Hummel lelke tovább háborog, a felidézett dilemma nyugtalanítja.

 

Milbacher Róbert: Léleknyavalyák, Magvető, Budapest, 2018., 237 oldal, 3499 Ft.


 Főoldal

2018. december 13.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Temesi Ferenc BékéscsabánSzálinger Balázs képviseli Magyarországot a költészet világnapján RómábanIrodalmi díjak a nemzeti ünnep alkalmábólJön a XIII. Deszka Fesztivál
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Pál Dániel Levente bájolóiMogyorósi László versei Zuglischer Manó szerelmesFellinger Károly versei
Prózák
Géczi János: Utalólapok Jassó Judit: OmlásNagy-Laczkó Balázs: A mocsárbanKiss Judit Ágnes: Feketemagyar
Kritikák
Fülszöveg, két szólamra„Én a verstől menekülök” – avagy miért nem sikerülhet ez mégsemAz érthetőség határán - Dezső Kata kötetérőlA balladák vége - Muszka Sándor: Szégyen
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA