Bene Zoltán
A paradoxon iróniája
Hernyák Zsóka Morze című kötete provokatív. Nem olyan értelemben, ahogy annak idején a dadaisták vagy később a punkok provokáltak, mert olyan értelemben ma már nem lehet provokálni. Nincs már polgár, aki pukkadna, megszokta már a pukkasztást mind az összes nyárspolgára széles e világnak (föl se tűnik nekik, na, ja). Nem háborodnak föl sem a testiségen, sem a trágárságon, sem a deviancián. A testiség, a trágárság és a deviancia régen előbújt már a fényre, el kellett fogadni a jelenvalóságát, a köztünk-lévőségét mindahánynak. A polgár talán olykor finnyáskodik miattuk, talán néhanap még sznob hevületében fölháborodást is tettet, bizonyítandó finom lelkületét − valójában azonban nem érdekli. Csinál rá. Olykor talán kuncog magában. Legföljebb.
Hernyák Zsóka kötete finomabban, agyafúrtabban kihívó, mint a nagy provokátorok voltak azokban a letűnt korokban, amikor még lehetséges volt a társadalmat művészettel hergelni. Ettől függetlenül a Morze azért provokatív. Kimondottan és kimondatlanul. Már a címével is. Végtére is ugyan ki a fene érti ma már a morze-jeleket? Kivel akar morzézni ez a szerző? A legtöbb embernek manapság a morze szóról maximum a ti-ti-ti-tá-tá-tá-ti-ti-ti jut eszébe. Titanic. Save our souls. Hernyák Zsókának azonban esze ágában sincs megmenteni a lelkünket. Mentsük meg magunk, gondolhatja. És mi is gondol(kod)hatunk. − Ő csak az alapanyagot kínálja hozzá. Hogy legyen min rágódni. Legyen mivel játszani. Hogy a homo ludens ne vesszen ki belőlünk végérvényesen, s vele együtt ne haljon ki testünkből a lélek. Hogy legyen min rágódni, létrehozni a saját olvasatokat, a saját belső filmadaptációlat. Akár többet is, nem csupán egyet. (Nem) mellesleg ez is provokáció. Hiszen amiképpen a morze-jelrendszert, úgy a nem egy dimenziós szövegvilágot, a több jelentésű beszédmódot, a több értelmezési lehetőséget kínáló történeteket is egyre kevesebben képesek megfejteni. Mivel mind kevesebben akarják megtanulni, miként lehetséges az. Egyszerűbb az egyszerűbbet forgatni…
A kötet két legszembetűnőbb tulajdonsága a játékosság és az ismétlődések. Az előbbi folyamatosan elbizonytalanítja az olvasót, ezáltal ébren tartja a figyelmét, emellett állandóan összpontosításra készteti és bevonja, s így generál egy folyamatot, amely révén az olvasó és a könyv nem hagyhatják hidegen egymást. Utóbbiak, azaz az ismétlések pedig mintegy spirált alkotnak, egyre újabb és újabb jelentéseket vetnek föl, bányásznak elő, kaparnak a felszínre.
Hernyák Zsóka Morze című kötete apró prózákból áll. Kurta szövegfutamokból, amelyek a Tanár Úrnak szólnak. A Tanár Úr kiléte homályban marad. Ugyanakkor a Tanár Úr kiléte nagyon is világos. Nem egy tanár úrról van szó, hanem a Tanár Úrról. Aki úgy fikció, hogy minden eleme, amelyből teremtője − az író és világa – összegyúrta: valóságos. Egy fiktív-reális létezőről van tehát szó, egy elvonatkoztatott egyediről. Paradoxonról. S a paradoxon mindig jó táptalaja az iróniának, hiszen minden paradoxon fölhívja a figyelmet arra, mennyire nem tévedhetetlen a mi Szent Racionalitásunk. Hogy magában rejti csapdáit és ellentmondásait. Föloldhatatlanul.
Hernyák Zsóka: Morze. Zetna, Zenta, 2017., 96 oldal, 1900 Ft.
