Olvasónapló

Prel__diumok.jpg

 

Zólya Andrea Csilla

 

Az utazó fughettája

 

                                     „épp olyan nehéz letenni egy 

                                                   terhet, mint felvenni volt” (Gonda Julia)

 

Nagypál István Prelúdiumok és fúgák között című verskötete sűrű irodalmi és zenei kultúrára vonatkozó utalásrendszereket idéz meg egy erőteljesen megtervezett könyvszerkezeten keresztül. A kötetben az akusztikai jegyek mellett a vizualitás is kiemelt szerepet kap nemcsak a szövegben, hanem a szerző grafikáin keresztül is, amelyek a kötet három ciklusának nyitányaként emelik ki az éppen soron következő egység egy-egy kulcsmotívumát (a templom, a fák között és az arckép). A cím egyes szavai egyben a kötet három egységének a címszavai is, így a prelúdium és fúga műfajának jelentésköre járja át és határozza meg e verseket. A szórend felcserélésével azonban a cikluscímek – Prelúdiumok, Között, Fúgák – játékba hozzák, és e fogalmak újragondolására is invitálják az olvasót.

A verseket egy álomszerű jelenben lebegés és a közelmúltban ringatózás tartja megállíthatatlan mozgásban Budapest és Bochnia tájai között. A dél-lengyelországi és a magyar földrajzi táj ad teret a folyamatos elvágyódásnak, a vágyaknak, a dolgokhoz, a személyekhez fűződő kapcsolatok és emlékek folyamatos értelmezésének és újraértelmezésének.

Az első ciklus verscímeiben több az ismerős tulajdonnév (Holocene, Chopin, Budapest, Kosztolányi, Bochnia, Kálnoky, Szymborska, Mickiewicz, a Carmen Lugubre kötet címe révén közvetetten Gergely Ágnes), illetve van, ami a lengyel kultúrában jártas olvasók számára lehet közismert (pl. Steczkowska és Nikifor neve). Ezek legtöbbször kulturális rezonátorként szolgálnak a versbeszélő számára, ahogy magukba fogadják, felerősítik és visszatükrözik hangját, arcának vonásait és az érzelmek rezdüléseit. A ciklus utolsó előtti Self Prelude című verse nyomatékosítja ezt a kapcsolatot, melyben az én és a mi személyes névmások közötti szűk teret járja be a beszélő, miközben mégis belakhatóvá válik e tér. A második ciklus a sodródásé a fák, hajók, szigetek, vizek, tengerek, szörnyek, te és én között, a remény és a félelem között. A kötetzáró ciklus az én és a te, férfi és nő, tükörkép és a tükrözött eltávolodásával, máskor pedig azok összeolvadásával szembesít, ahol a mássággal való szembenézés dinamizálja a történéseket, és adja azok aktuális irányát.

Nagypál István kötete tűpontos leltár az önmaga belső tereit szüntelenül bejáró utazó kételyeiről, vágyairól és szorongásairól, amelyre jó példa ez alábbi kiragadott fragmentum is:

„az ismeretlenség hozott össze minket, / az ismeretlenség tart össze minket, / az ismeretlenség tanít meg minket // egy pohár vízre, egy falat süteményre – / ez esetben egy falat gyógyszerre – / megtanít minket a rettegésre, / a szomjúságra, arcok felismerésére, / hogyan merd a másikra rácsukni az / ajtót, a fedelet, a szemedet, a kriptánkat” (A befejezetlen fúga).

 

Nagypál István: Prelúdiumok és fúgák között. Köménymag, Budapest, 2016.


 Főoldal

2018. augusztus 08.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png