Somi Éva
A rózsa és a neve
Tompa Andrea legújabb kolozsvári témájú könyve, az Omerta a helyszínt illetően a nálunk jobbára ismeretlen, már nem is létező külterületre, a Hóstátra fókuszál, de ismerős helyek: Kolozsvár központja, az egyetem, a Mátyás-szobor is feltűnik a könyv lapjain. A regényidő is nagyjából ismerős: Romániában Gheorghiu-Dej, majd Ceauşescu, Magyarországon Kádár János diktatúrája ez. Az alcím, Hallgatások könyve, a négy fejezetre vonatkozik, de érvényes az egész korra, amelyben a hivatalos propagandaszövegek zaja elfedte a lényeget, a valóságot. Hasonlóképpen működött ez a magánéletben is: a négy fejezet főszereplőinek szavai, gondolatai áradnak megállíthatatlanul, ám a sorsukat legmélyebben érintő kérdésekről csak hallgatni tudnak, még önmaguk előtt is.
Mintha emelte volna saját maga előtt a tétet az író: első könyvében (A hóhér dala) egy, a másodikban (Fejtől s lábtól) két, ebben pedig négy elbeszélő szólal meg: három nő és egy férfi egy-egy életszakaszának egymással is összekapcsolódó története alkotja a regényt, egyes szám első személyben elbeszélve. Két nő, Kali és Annuska Vilmos szeretői, részben párhuzamosan, részben egymás után, így érthető, hogy Vilmos könyvét közéjük iktatja be az író, végül Annuska apácává lett testvérének, Eleonórának a könyve zárja a sort.
Feltűnő, hogy Vilmos könyve több mint kétszer olyan hosszú, mint a női szereplőké. Décsi Vilmost, a „békási csodakertészt” semmi más nem érdekli, csak a rózsái. Mégis a Securitate látókörébe kerül, kihallgatják, írásbeli vallomást is kell tennie, és ettől kezdve a hatalom a markában tartja, mert pont ilyen emberekre van szüksége: akik mindent elhisznek, amit mondanak nekik, és mindent megtesznek, amit kérnek tőlük. Beléptetik a pártba, kinevezik a Micsurin Kutatóintézet, a Stáció élére, egyetemen tanít (csak hat elemit végzett!), könyvei jelennek meg, szolgálati autó hozza-viszi, kiküldetésbe megy, anyagi gondjai sincsenek. Karrierje csúcsán, a párizsi rózsakiállításon saját nemesítésű rózsájával Diplome d’Or-t (Aranydiplomát), Romániától pedig állami díjat kap. Emellett megismerkedik egy teljesen más világgal, mentalitással és a profizmussal; hatásukra kulturális sokkot kap.
Míg a női szereplők közül Kali arról hallgat, ami a legfőbb vágya (bárcsak Vilmos felvállalná őt és közös gyermeküket), Annuska pedig arról, hogy egy idő után a férfi kitartottja lesz, addig Vilmos arról hallgat mélyen, amire nagy sokára rájön: bedarálta őt a rendszer. Annyira csak a rózsáira koncentrált, hogy fel sem fogta, mi történik körülötte. Elhiszi, hogy akiket lecsuktak, barátait, ismerőseit, azok mind megérdemelték valamiért, elhiszi, hogy tényleg jó ötlet az egyetemek bezárása, összeolvasztása. 1956 őszén Kolozsvárra is eljutnak Budapestről a hírek, sokan kifejezik a szolidaritásukat, de ő gyáván, elvtelenül viselkedik. Nem véletlenül nevezik Pártvilinek a háta mögött. Tökéletes ellentéte Eleonórának, aki belülről vezérelt emberként hitében megingathatatlan.
Annyi szép virág van, miért pont a rózsa a kedvence Vilmosnak? „Csak a rózsa, a rózsa, a rózsa, a rózsa”, mondja, és ezzel előhív az olvasó tudatában egy gyakran idézett sort Gertrude Steintől: „Rose is a rose is a rose” – az identitás törvénye értelmében a dolgok önmagukkal azonosak. Vilmos számára ez egyértelmű. Rózsanemesítőként elsősorban fizikai munkát végez, földhözragadt gondolkodású emberként nem gondol mást a rózsáról, mint azt, hogy csupán egy virág, és kész.
A rózsa neve (ld. Umberto Eco világhírű regényét) a Stációban kezd problémává lenni, ahol politikai megfontolásból már csak a Megnevezési Bizottság adhat egy rózsának nevet. Vilmos is elgondolkodik, és úgy érzi, hogy van valami hasonlóság egy ember és egy rózsa között. Két szeretőjét is virágmetaforával tudja leírni. A másodvirágzását élő Kali a remontáns rózsa, Annuska a feslő rózsabimbó. Párizsba pedig a saját magáról elnevezett rózsával, a „Vilmos Décsivel” utazik, mintegy átlényegülve az általa nemesített virágba. A róla készülő könyv kapcsán, több doboznyi önéletrajzát olvasgatva szembesül tulajdon életével, úgy érzi, amit addig elért, semmi, és csak az a saját nemesítésű, sárga tearózsa őrzi valameddig az ő nevét és igazi lényét.
A rózsa egyébként közismert szimbolikus jelentéseiben leginkább Szűz Máriára utal. A népköltészet virágmetaforái között is első helyen áll, szerelmesek tudják csak igazán, hogy mennyire fontos a színek szimbolikája is. A sub rosa kifejezés pedig változatos titkokig vezet, amelyek a hallgatással is összefüggnek. (Géczi János A rózsa és jelképei című könyvei különböző korok művelődéstörténetében vizsgálják a rózsa szakrális és világi szimbolikáját.)
Tompa Andrea ezzel a kötetével újra bebizonyította, hogy a történelmi-társadalmi kontextusba helyezett egyéni sorsok elbeszélésének mestere, ez a rózsa-motívum azonban új színt jelent regényeiben: kapnak ezáltal egy „vajszínű árnyalatot”.
Tompa Andrea: Omerta. Hallgatások könyve, Jelenkor Kiadó, 2017. 4499 Ft
