Olvasónapló

 

luxusvilag_cs.jpg

Petrusák János

 

Joyce Carol Oates: Luxusvilág - amely

máshol van 

 

Furák vagyunk mi, magyarok! Először is vegyük a művészeteket, a művészi teljesítményeket! Dicsekszünk olyan művészekkel, színészekkel, festőkkel és rendezőkkel, akik meglehet, hogy a történelmi Magyarország valamely területén születtek, vagy magyar felmenőkkel is rendelkeztek, de önmagukat magyarnak sohasem tartották. Könnyedén megfeledkezünk viszont olyanokról, akik magyarnak vagy magyar származásúnak tartják önmagukat, bár határainktól nagyon távol születtek. De nem csak ezért kell a szerzővel foglalkoznunk. Tudnunk kell, hogy többször is irodalmi Nobel-díjra jelölték – ami nagy dicsőség –, de a díjat – eddig – még nem kapta meg. Ő nem más, mint az édesanyja révén magyar felmenőkkel rendelkező Joyce Carol Oates. Őt szeretném bemutatni, korszakos műve, a Luxusvilág által.

Joyce Carol Oates 1938. június 16-án született egy, a Niagara-vízeséstől nem túl messzi farmon. A nehéz farmerélet, a szegények számára soha meg nem szűnő gazdasági válságok, a betegen született húga mind nehéz ballasztként jelentkezhetnének, de ő, akár édesapja, sohase adja fel. Édesapja is már meglett férfiként iratkozott be az egyetemre – mert tudni akart, mert előre tekintett.

Oates már kislányként sokat olvasott, s – ahogyan nagyon sok sokat olvasó – még gyermekként az írással is megpróbálkozott: mások gondolatainak újraélése mellett a saját álmai rögzítésével, hogy élhessék újra azokat mások. Előbb csak szűk családi-baráti körben mesélt, majd nagymamájától megkapta élete első írógépét. S Joyce Carol már akkor elhatározta, hogy hivatásos mesélő lesz.

Számtalan – száznál is több – műve közül a Luxusvilág azért is kiemelkedő alkotás, mivel olyan világot mutat be, amely jellemzően amerikai – és nem luxus. Eredeti címe szerint: Expensive People, azaz Drága emberek. (Sz. Kiss Csaba fordítása.) Korántsem a gondtalanság, a határtalan szabadidő, hanem az ezernyi gond világa ez, ahol az emberek izzadnak, küzdenek a fennmaradásért, a már elért pozíciókért, alakoskodnak, hazudnak, és végül már maguk sem ismerik önmagukat. Ez a középpolgárság, a középpolgárság középső rétegének a világa: a kistulajdonosoké, a vállalati hierarchiában közép-felső beosztásúaké. Az ő világuk az „amerikai álomvilág” az egész világ számára, családi házzal, kerttel, piknikezésekkel, kocsival, medencével, kicsinyes pletykákkal és jótékonykodással együtt.  Az igazi luxus, a pénz és hatalom világa innen nagyon messze van. De ez a világ messzi lebeg a kétkezi munkások, farmerek, kishivatalnokok és a máról holnapra alig megélők képzeletében.

Oates – ahogyan maga is mondja – nem akart mást, mint egy történetet elmondani, amely minden regény lényege. Ezzel az író látszólag elhárítja a felelősséget, hiszen ő csupán egy történetet ír le. A gondolkodást ránk bízza, az olvasókra. És az érzéseket is.

Már az első mondata felkavar: „Gyermek gyilkos voltam. Ne értsenek félre, nem gyermekgyilkos, bár foglalkoztat ez a gondolat.” Egyes szám első személyben, személyes hangvétellel íródik a mű. A női író egy férfi személyébe képzeli magát, akinek nagyon fura gondolatai vannak, de kiderül, hogy az egész családjának. Ebben a családban valahogy senki sem az, aki… Mindenki valamilyen – sokszor nem is meghatározható – szerepet játszik a külvilágnak, a családjának, de még önmagának is. Az anya talán orosz, de kiderül, hogy csupán a képzeletében az. Talán író – talán nem. Ír egy novellát Molesztálók címmel, amelyben különféle alakok hozzáadásával fejlődik ki a történet –, de nem tudjuk ténylegesen, mi történt. Az apa pedig egyszer áldozat, otthon kalapot hordó neje áldozata, másszor a szerepét a cégénél jól-rosszul megjátszó, aztán a magára hagyott fiával együtt áldozat, az önmaga világában élő felesége áldozata, hogy ebben a szerepében mintha már apaként és anyaként egyszerre gondoskodna a fiáról. De mégsem ezt teszi: inkább játssza tovább régi szerepét, ezért – nem fia, nem a család miatt, hanem önmaga kényelme miatt – keresi meg elkóborolt asszonyát, aki egyszerűen csak tudomásul veszi ezt. De ebben a családban a legkülönb szerepjátszó mégis maga a fiú, a 18 éves, félig kamasz, félig már felnőtt, sok frusztrációt hordozó fiú. Ragaszkodna anyjához, becézgeti, de anyja nem akarja ezt; felnézne anyjára, de anyja szégyelli őt; menne apjához, de apja csupán egy üres életet mutathat be neki. 

Ez a luxusvilág? Látszólag minden rendben, látszólag mindenhol minden rendben, hiszen akárhová mennek, akármelyik kertvárosba, ott, ha más néven is, de ugyanazokkal az emberekkel találkoznak, hogy végül már maguk sem tudják, hol vannak. Melyik városban, melyik életben? Csak játsszák szerepüket, amelyet szerintük játszaniuk kell. Mert ezt várja el tőlük – úgy hiszik, hogy ezt – a világ.

A fiú viszont már az első mondatával megmutatja – valós, vagy nem valós (?) – önmagát. Kegyetlen önmagával, sorsával, a világgal szemben. Játszik a gondolattal, hogy gyermekgyilkos lesz, talán önmaga – mint volt gyermek – gyilkosa? Tette volna ezt már sokkalta előbb, mielőtt félig felnőve, magát még mindig gyermeknek tartva gyilkossá lesz! (Hiszen 18 esztendős – mégis mindenki, így önmaga is önmagát gyermeknek tartja.)

A főhős – antihős – gyilkolni akar. Mert nem jó ez világ, ezért gyilkolni kell: ezt a konformista, színjátszó, értékrend helyett tesztfeladatos, mindenhol egyforma kertvárosi „luxusvilágot” meggyilkolni.

Van egy lövöldöző gyilkos. Talán ő. Van egy anyagyilkos. Az is ő? Van egy család, az ő családja? Élete az ő élete? Minden kérdőjeles. Minden kételkedés. Akár a lét. Amelyben a tudat látszólag megbomlott. Pedig nagyon is szilárd: igazi anyát akar találni a hős, igazi anyát, aki csak az övé.

Minden gyermek, minden felnőtt vágya ez: ha más nem, akkor az édesanyánk figyeljen ránk! És egy ilyen igazán anyai odafigyeléstől más lesz az élet: igazán luxusvilág! Családi háztól, kocsiktól, cégektől, bankettektől, úszómedencétől, lehet, hogy mentes, de teljes. Szeretetteljes.

 

Joyce Carol Oates: Luxusvilág, Európa Kiadó, 2007., 1800 Ft


 

Főoldal

2018. március 20.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Könyvhétzáró irodalmi délután BékéscsabánKincsek cserélnek gazdát az Országos Széchényi KönyvtárbanTöbb mint háromszáz új kötet jelenik meg a 89. Ünnepi KönyvhétreIII. Kolorádó Fesztivál
Ütőér
Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái
Versek
Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila verseiTurczi István verseiBeck Tamás versei
Prózák
Abafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái Haász János: Üzenet
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Arany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdés
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA