Olvasónapló

 

cseh.jpg


Petrusák János

Bérczes László beszélgetőkönyve Cseh

Tamással

 

Nem is olyan régen, a folyó év első hónapjának a vége felé az Európa Könyvkiadó egy nem mindennapos könyvbemutatóra várta az érdeklődőket. Nem mindennapos: mert egy beszélgetőkönyvet mutattak be. S azért sem mindennapos, mert a könyvbemutató általában az íróról szokott szólni, itt meg nemcsak a könyvről szólt, hanem arról a kormeghatározó emberről is, akiről a könyv szól.

Cseh Tamás – énekes, zeneszerző, dalművész, előadó, színész, író – nem ismeretlen előttünk. A sokoldalú polihisztor – merjük használni a szót – életében, és most, hogy már majdnem egy évtizede nincs közöttünk, még mindig tartogat számunkra meglepetéseket. Önmagáról, a művészetéről és ezáltal mirólunk. Ahogyan ő maga mondta: „...az egész életemet a daloknak adtam, és nem azért, hogy karriert fussak be, hogy híres legyek, nem azért, hogy pénzt keressek, hiszen nem is kerestem. Igen, a hiúság létező dolog, és a hírt az Úr meg is adta nekem, de ő aztán igazán tudja, hogy nem arra ment ki ez az egész. A szándékaim nemesek voltak, és cselekedtem is azért, hogy egy-egy dallal több legyen a világ, azért, hogy ez a kis zug, ez a tájék, az én hazám, ne gazosodjon el, igen, én ápolgattam, hozzá akartam járulni, hogy nemesedjek én is és az is, aki velem van, aki engem hallgat.”

Cseh Tamás hangja a fülünkben muzsikál, mert zenéjét hallgatjuk, dalait dúdoljuk, könyveit, mint a Hadiösvény vagy a Csillagokkal táncoló Kojot, máig lapozzuk, a Hadiösvényben még a rajzaira is rácsodálkozunk. A művész, aki ennyire itt van velünk, mond most is olyat, amely a máról, nekünk szól, nem halhat meg. Csak a teste, művészete sosem!

Akkor itt jön ezek után a kérdés: mi újat mondhat, újat mondhat-e igazán egy ennyire ismert és szeretett művészről szóló könyv?

Már 1978 óta több könyv szólt Cseh Tamásról. Többek között Bérczes László maga is írt róla korábban. A beszélgetőkönyv viszont – bár már többen tettek hasonló kísérletet – más. Más, mint egy riport- vagy interjúkötet. A beszélgetőkötet – Bérczes László kötete – olyan, mintha hallanám. Pedig nem hangoskönyv. Mégis hallom Cseh Tamást és látom is. Kötetlen, néha kissé csapongó beszélgetés közben. Hallom-látom művészként és emberként.

Mert beszélgetés közben megnyílik az ember, ha őszintén kérdenek tőle, és ő őszintén válaszol. Bérczes László őszintén kérdezett, Cseh Tamás pedig őszintén válaszolt. A kérdés- felelet nem párharc volt, ahogyan olvashatjuk a könyvben, a kérdések és válaszok kiegészítették egymást. A kérdező nem tülekedett előtérbe, és a válaszoló sem akart. (Abban a korban, amikor mindenki előre akar tülekedni!) Két szerény ember beszélgetett. Szinte nem is Cseh Tamás volt a téma, hanem a világ, ahogyan azt Cseh Tamás látta. És ahogyan minden érző ember láthatja… Ha nagyon odafigyel.

A borítón ki lenne más, mint a művész, kissé deresen, megfáradt arccal, de a harcot soha fel nem adó, távolba néző tekintettel, ölében az elmaradhatatlan gitárral. Belevág, semmit nem tagad önmagáról. Kezdi azzal, hogy: „Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben…”

Aztán mondja, ami egy énekes művész számára a legfájdalmasabb: „talán utoljára énekeltem, és épp a Bakáts téren, ahol születtem, ahol kereszteltek.”

Beszélget Cseh Tamás Bérczes Lászlóval a vallásról, a gyónásról, s rádöbbenünk, nem véletlen kezdődött a könyv úgy, ahogyan kezdődött. Ez egy gyónás. Őszinte, semmit nem tagadó, szívből-lélekből jövő. Nem fülbe súgó, titkot regélő, ilyet ne várjunk. Egy ember mondja el azt, ahogyan élt, s miért élt úgy, s miért érzett úgy, ahogyan érzett.

Beszélget velünk. Egy idő után már úgy érezzük, hogy nem Bérczes László az, aki ott van, aki kérdez, hanem mi vagyunk ott, Bérczes László kérdései a mi kérdéseink, mert szeretnénk hallani Cseh Tamás válaszait.

Cseh Tamás beszél az első rágyújtásról, a családról, a barátokról kölyökkorból és későbben is, az „első lányról”, akinek nagyon akart imponálni, nem kiskölyök módra, hanem férfiként. A tánciskolákról, a bulikról, a zenei élményekről, az akkori ruházatról, az akkori „menő fiúság” kritériumairól, a tesi órák kínlódásairól (atletizálni kellett, pedig ő focizni szeretett volna), a még akkor nem koedukált gimnáziumok „bandázásairól”, A Pál utcai fiúk-feelingről, tehát mindenről, ami akkor (is) meghatározta egy fiatal srác életét. Aki kissé mégis más volt, mint a többiek. Valahogy benne volt már akkor a művész. Ezért másként nézte a világot. Figyelmesebben, hogy ne csak éljen benne, ne csak megértse valamennyire, hanem annyira, hogy ezt művészi eszközökkel meggyúrva a világ elé tárhassa.

Beszél Cseh Tamás ’56-ról, hogy falujában, mint művésznek, neki kellett művészien kivágnia a Rákosi-féle vörös csillagos címerű zászlóból a közepét. Emlékszik, jól sikerült, de az emberek máris birtokba vették, kézbe kapták a „művét”, és vitték, magukkal. A fenti jelenet akár még metafora is lehetne: az igazi művész alkotását az emberek a magukénak érzik. Nem kell propagálni, viszik maguktól.

Aztán a beszélgetés, mint ahogyan a beszélgetésekkel ez lenni szokott, a múltból visszacsap a jelenbe. A hőemelkedés még a lelkesedés hőemelkedése is lehetne, hiszen egy fiatal srác valami olyat tett, amire odafigyelt egy egész közösség, de Cseh Tamás tudja, hogy mit jelent nála most, beszéd közben a hőemelkedés: „ez a kemoterápia, a francba.” Nem cirkalmaz, nem játssza meg magát, nem ámít, önmagát se, mást se: kimondja, ahogy és amit érez.

Hosszan idézhetnénk, még hosszasabban beszélhetnénk még a könyvről, amelyben a két beszélgető, Cseh Tamás és Bérczes László kissé csapongósan, éppen ezért érdekesen, keresetlenül „végigbeszéli” és „kibeszéli” meg „megbeszéli” egy ember életét, aki történetesen művész is volt, több művészeti ágban, s beszélgetésüket olvasva rádöbbenhetünk: itt egy korról s a korban mirólunk van szó.

Aki meg akarja – még jobban – ismerni Cseh Tamást, s ezzel a kort, amelyben élt, s a kort, amely ma is tart, s közben egy barát őszinte szavait akarja hallani, annak kell ez a kötet. Nem dísznek, nem egyszeri átforgatásra, nem belelapozásra, hanem – beszélgetésre! Nem a végén, hanem a közepén már ott tartok, hogy kérdezek. S várom Cseh Tamástól a választ…

 

 Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve, Európa Könyvkiadó, 2018.


 Főoldal

2018. február 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Hamarosan nyílik a 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásárFekete Vince könyvbemutatója BékéscsabánElhunyt Zudor JánosAz MMA ösztöndíjasainak találkozója a Pesti Vigadóban
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Gömöri György verseiGrecsó Krisztián: VattacukorHalmai Tamás verseiCsillag Tamás versei
Prózák
Tóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novellái
Kritikák
Megtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról Az értelmezés füstcsíkjai - a Lözsurnál dö Lüniverről Századfordulós akcióregényTörténetek háború után - Horváth László Imre könyvéről
Esszék, tanulmányok
Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történet
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA