Olvasónapló

 

Kis_herceg.jpg

Mazán Nikolett

 Egy szegény kisherceg panaszai


A mesék mindig szerves részét képezték az életemnek. Gyerekkoromban imádtam olvasni, hallgatni, nézni vagy akár magam kitalálni őket – mert egy felelősségteljes nővérnek ez utóbbi is a mindenkori munkaköri leírásába tartozik. Ha Andersen, Benedek Elek, La Fontaine fabulái vagy a Grimm-testvérek már nem tudnak újat mutatni egy aludni vágyó, de előtte esti mesét követelő kistestvérnek, akkor le kell hozni a csillagokat. Belegondolva még az sem okozott igazán hatalmas bosszúságot, hogy az általános iskolás évek elején a kötelező versek mellett bizonyos, a tanár néni által kiválasztott szövegrészleteket is meg kellett tanulni, feltéve, ha az a pár sor megfogott legalább annyira, amennyire egy harmadikos kisdiákot meg kell fogjon a bevasalásához. A kis herceggel is valahogy így találkoztam először.

A mai napig tökéletesen tudom a feladott mondatokat: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. […] Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Akkor valahogy mégsem értettem meg a történetet, illetve Antoine de Saint-Exupéry valódi üzenetét – pedig elméletileg gyerekkönyvről van szó. Talán azért, mert – ahogy ő is megerősítette a műben – alig tízéves fejjel mindenre kicsit másképpen néz az ember, emellett nem vehettük végig az egész könyvet, így értelemszerűen nem hagyott bennem akkora nyomot a feldolgozott igen rövid részlet, mint valószínűleg az egész, amúgy is mindössze nyúlfarknyi hosszúságú regény tette volna, ha utána alaposan átbeszéljük. De nem tettük, engem meg épp teljesen lefoglalt, hogy a lehető legtökéletesebben tanuljam meg ezt a három, valamiért már akkor nagyon helyesnek tűnő mondatot, majd a felelés után szép lassan elfeledkeztem az egészről.

Aztán majdnem tíz év múlva az útjaink ismét keresztezték egymást A kis herceggel.

Legtöbben – legalábbis azok biztosan, akik hozzám hasonlóan folyamatos olvasottsági lemaradásban érzik magukat – valószínűleg fenntartunk egy olyan listát, amelyen az olyan kis és nagy hírű regények címei sorakoznak, amiket már évek óta terveztünk elolvasni, mert „ennyi idősen bőven illene már ismerni”, de valahogy sosem sikerült elkezdeni, legyen az az időhiány vagy egy most megjelent és azonnali elolvasást igénylő könyv számlájára írható. A kis herceg is réges-régen ebbe a kategóriába tartozott számomra, amíg aztán egy nap magával nem ragadott a gyerekkori nosztalgia kellemes sodrása, és idejét éreztem fellapozni a könyvet, melynek animációs verzióját nagykorúságom ellenére (anyukámmal együtt) becsületesen végigsírtam, a zenéjét pedig hetekig hallgattam minden este elalvás előtt. A róka, a bárány, a csillagok, a rózsa és a kis herceg története pedig végképp megerősítettek abban, hogy teljesen sosem akarok felnőni. Úgy legalábbis biztosan nem, ahogy a könyvbéli felnőttek tették.

A legnagyobb baj talán nem is magával a felnőtté válással van, elvégre az önállóság és a függetlenség egyaránt pozitív elemei lehetnek az ember életének, emellett nem is feltétlenül hozzák magukkal azt a befásultságot, amely furcsa módon mégis láthatóan jelen van a „nagyok” zömében. A gond ott kezdődik, amikor egy ház szépsége már nem a kinézetétől, hanem az árától függ, vagy egy gyermeket akkor ismerünk, ha tudjuk, hány kiló, mivel foglalkoznak a szülei, esetleg vannak-e testvérei; hogy egy idő után már nem a valóban lényeges dolgok lesznek mérvadóak a szemünkben. Az igazi baj, hogy a kis herceg korában mi is kivétel nélkül, mindannyian értetlenkedünk a felnőttek különös szokásain, a lehetetlen problémáikon, sokszor meg is ígérjük saját magunk megnyugtatására, hogy biztosan nem leszünk ehhez hasonlóak, és valóban, meglehetősen elnézően bánunk velük, mert a felnőttek rengeteg türelmet igényelnek, aztán telnek az évek, és kevés kivétellel mind olyan életet kezdünk élni, mint az üzletember, a lámpagyújtogató vagy a geográfus – olyat, amelyről azt tanultuk, hogy ilyet soha nem szabad. Valóban, talán nem is a felnőtté válás jelenti az igazi problémát, hanem hogy közben elfelejtjük, korábban mit ígértünk magunknak, és ugyanazokká válunk, mint akiket évekkel ezelőtt gondolkodás nélkül kinevettünk. A legnagyobb baj a felejtés. Önjelölt felnőtt gyerekként pedig – amilyen Saint-Exupéry is volt –, hiába igyekezne a régi értékeket őrizni az ember, akkor meg a társadalomban nem találja a helyét.

Nagy és fontos felnőttként valamiért már nem tudjuk úgy szeretni az egyszerű, mégis csodás dolgokat, mint régen – mert sok mindennek megint érdek nélkül, „csak úgy” kellene tetszenie, akkor meg egyszerűen nem éri meg az időráfordítást, hiszen így is széthúznak minket a kötelességek, a folytonos kapkodás, a megfelelési kényszer, és a saját magunk által támasztott korlátok közötti eleve bukásra ítélt lavírozás.

Pedig csak arra lenne szükség, hogy időnként ki tudjunk szállni néhány órára a soha véget nem érő rohanásból, kiüljünk éjszaka a csillagokat nézni, vagy fellapozzunk a szoba melegében egy mesekönyvet. Mert egyszer mindenkinek fel kell nőnie ahhoz, hogy néha újra meséket olvasson, és ismét gyermekszemmel lássa meg, mi az igazán fontos az életben – akkor is, ha az éppenséggel már egy felnőtt élet.

 Saint-Exupéry: A kis herceg, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1994.


 

Főoldal

2018. február 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái
Versek
Acsai Roland verseiSzilágyi András verseiJónás Tamás versei Grecsó Krisztián: Emlékdalok
Prózák
Kötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái
Kritikák
Uram, a kezedet kerestemA mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat
Esszék, tanulmányok
Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjbanMillenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkat
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA