Olvasónapló

P__nics_Ferenc_-___sz__lecke.jpg

Vass Edit

 Cicoma nélkül

 

                                                                    „A túlélés pillanata a hatalom pillanata.”

                                                                            (Canetti)

Ezzel az idézettel kezdődik Pánics Ferenc Úszólecke című kötetének egyik szenzibilis novellája, a Búcsú. Canetti a következőképp folytatja ezt a gondolatsort: „..aki a halált látja, az nem halott.” (Elias Canetti: A túlélő, Európa, Budapest, 1983. 5. o.) Az írói tevékenység végső soron nem más, mint egy a számos túlélési stratégia közül. A túlélés talán nem is a legpontosabb kifejezés, a halál fiziológiai értelemben nem győzhető le, inkább csak átmenekíthetünk magunkból egy részt az ismeretlen jövőbe, a fekete betűkkel kitörölhetetlen nyomot hagyunk a végtelen fehér lapjain. Kiss Ottónak és a battonyai könyvtárnak köszönhetően számos újságcikk mellett egy kötetnyi novella az, ami Pánics Ferenctől az utókor számára megmaradt, az Úszólecke.

A könyv megjelenésével kapcsolatos előszóban az íróbarát kifejezte abbéli reményét, hogy talán nem pusztán a személyes elfogultság miatt értékelődtek fel számára Pánics munkái. Kiss Ottó aggodalma alaptalan, hiszen a novellák szövege olyan, mint egy trambulin ugrálófelülete: a textúra sűrű szövésű, erős, miközben káprázatosan rugalmas. Befogadóként pedig a legkülönfélébb jelentésrétegekbe rugaszkodhatunk el általa. A kötetben szereplő írások többségének központi hőse Tomi, vagy egyszerűen csak T., akinek nézőpontján keresztül mutatja be a szerző az 1956 utáni Magyarország kisvárosi életét. A könyv vezérmotívuma az individuum és a közösség viszonya mikro- és makroszinten egyaránt: anya-fiú, apa-fiú, egyén és társak kapcsolata. Az Úszóleckében olvasható szövegek fele a gyerekek világát jeleníti meg, ami jelen esetben megfeleltethető a felnőtt világ metaforájának, és Pánics Ferenc a metaforikus beszéd lehetőségével élve érzékenyen mutat rá emberi gyarlóságokra és társadalmi visszásságokra, túlkapásokra. A gyermek mit sem értő, ám mindent sejtő érzelemvilágán keresztül láttatja, hogyha valaki ignorálta az adott kor játékszabályait, az egyet jelentett a kirekesztettséggel, a kiszolgáltatottsággal, a társtalansággal, vagy az elítéléssel.

A kötet címadó darabjában több olyan problémakör is feltűnik, ami Pánics Ferenc írásait átitatja. Az Úszólecke elsősorban egy apa-fiú novella, amely egy kudarcélményt dolgoz fel. A kudarc kettős: kölcsönösen csalódnak egymásban, amiért a tizenkét éves fiú megriad a sötét víztől, és nem tud megtanulni úszni. „A máskor kék színű víz most olajzöld volt, még felszínén a buborékok se látszottak át. A sötétlő, tompa fényű víz elnyelte a testüket, mintha csak fejük, nyakuk, válluk meg karjuk lett volna.” (49. o.) Ezzel szemben a kismedence vizének tisztasága, áttetszősége biztonságérzetet kelt a fiúban. Az apa szeretete fokozatosan egyre hidegebbé válik, míg végül egészen olyan hideg lesz, mint a víz a mélyvizes medencében, ahova Tomi reménytelenül vágyakozik. Ahogy a kötet más novellájában, itt is megjelenik az egyén és a közösség közti áthidalhatatlannak tűnő távolság. Egy képesség híján a főhős nem kerül be abba a csoportba, ahol lenni szeretne, az Úszóleckében ez az „alkalmi vízilabda-mérkőzés”, ami mindemellett az apa elérhetetlen szeretetének és elismerésének jelképévé is válik. Szimbolikusan az apa nem egyszerűen csak úszni tanítaná a fiát, hanem egy életvezetési stratégiát szeretne neki átadni, ám a fiú félelme és az apa türelmetlensége miatt ez kudarcba fullad. A kettejük közti kapcsolat gyűrűzik tovább a Zsarolás című novellában, ahol már felnőttkorban csengenek vissza ugyanezek a viselkedésminták és konfliktusok, így ez a mű olvasható az Úszólecke folytatásaként is.

Pánics Ferenc írásaiban visszatérő motívum az egyén és a közösség viszonya, a csoporthoz tartozás elemi szükséglete. A gyermekek világa hasonlóan hierarchikus a novellákban, mint a felnőtteké, a közösségben elfoglalt pozíció/státusz pedig kihatással van a személyiségre és annak alakulására. A szubjektum kívülállása, kitaszítottsága, magára maradása, meg nem értettsége az egyik legfeltűnőbb jellegzetesség a kötetben. A közösség, amelybe az egyént belehelyezi a szerző, gyakran ellenséges, ahogy A jel című novellában az 5. a osztály, vagy a Mögöttes jelenlétben Pele és a tanár úr holdudvarához tartozó diáktársak. Hasonlóság még ezek között a novellák között, hogy a főszereplő azért kerül a csoporton kívülre, mert magatartása eltér a csoportnormától. Ugyanezt figyelhetjük meg a Kramcsek című írásban, ám ott a címszereplő és Szanyó Erzsi tanítónő kerül perifériára különbözőségükből fakadóan, amit Pánics Ferenc apró, de annál sokatmondóbb utalásokkal érzékeltet. A jel című alkotásban Tomi egy fantáziavilágba menekül, indián harcosok közé, ami nemcsak ellenpontja az 5. a osztálynak, hanem a főhős képzeletében minden szempontból fölötte is áll, akár még el is pusztíthatná azt. A verseny című novellában úgyszintén a közösséghez tartozás vágyának lehetünk tanúi. A kis Wagner szeretne bekerülni a bandába, áldozatvállalása és tragédiája miatt nagyon hasonlít az alakja Nemecsek Ernőéhez.

A kötet egyik kivételes darabja a Manuel színháza, ami ugyanolyan fojtogató bevezetéssel indul, akár a Mario és a varázsló. Az egyes szám első személyű narrátor egy fiatalember, és nem is feltétlenül T., hiszen Pánics nem nevesíti a szövegben, ám ezzel a névtelenséggel általános érvényűvé is teszi az elbeszélővel történteket. Az egész szöveget misztikus, sejtelmes légkörbe burkolja a szerző. Manuel színháza – „ahol a néző is lehet színész” – lényegében egy a hatalmával visszaélő őrült fejvadászata. Az kap nyereményt, akit Manuel nem talál el, vagy nem sebesít meg. A főhős egy lány miatt szeretne kimaradni a játékból, végül egyedül marad egy szobában, de a novella zárlatában pont szembekerül a fejvadásszal. A szöveg számos értelmezési lehetőséget és kérdésfeltevést megenged a befogadónak. Például mi az, amit bárhogy is szeretnénk, semmiképp nem kerülhetünk el? A halál? A végzet? A Manuel színháza című novella erősen szimbolikus: a szereplők, a cselekményvezetés, a nyelvi eszköztár, a motívumok többféle olvasatnak adhatnak létjogosultságot.

A már említett Búcsú és az Öltöztetés egymás tükörnovelláinak tekinthetőek abban az értelemben, hogy az egyikben az anya, a másikban az apa haláláról esik szó. A nézőpont a Búcsúban a gyermeké, aki első alkalommal szembesül a halál visszafordíthatatlan tényével. A cselekményidőt kitágítva a novellából szépen kibontakozik nemcsak az anya-fiú közti bensőséges kapcsolat, hanem a szülők házasságának története is. A gyermeki nézőpontban egyszerre érhető tetten a kíváncsiság, a sutaság, ahogy Tomi tapasztalat híján nem tudja kezelni a váratlan szituációt, és a végtelen szomorúság, a magára hagyott gyermek szomorúsága. Az anya holttestét az apa és a rokonok készítik elő a temetésre, az Öltöztetésben pedig a már felnőtt T.-re hárul ez a feladat. Miközben ünneplő öltönyébe öltözteti az apját a ravatalozóban, ugyanúgy újraéli közös élményeiket, de az anyával való viszonnyal ellentétben itt két ember fokozatos elhidegülését követhetjük nyomon. A  novellák tehát éppen eltérő irányba haladnak: közeledés-távolodás, az érzelmi szálak szorosabbá fonódása, míg a másikban észrevétlen eloldódása.

Pánics Ferenc prózája erősen individuális és minimalista, amelynek különleges jellegzetességet kölcsönöz, hogy a gyermekek szemszögéből ábrázolja a felnőttek világát. A főhős vagy a főhős családjának élethelyzetein keresztül nagyon emberi történeteket találunk a kötetben, és bár könnyen behatárolható a korszak, amelyben járunk, némelyik novella soha nem fog veszíteni aktualitásából, témájából fakadóan bármikor könnyedén megszólítja az olvasót, és képes emóciót kiváltani. Pánics Ferenc stílusa nagyon tiszta, egy olyan író szavai, aki a maga egyértelműségében használja a nyelvet, mint aki hisz a szó önmagából fakadó erejében, és ezért nincs is szüksége arra, hogy felesleges díszítőelemekkel vagy cicomával ékeskedjék.

Pánics Ferenc: Úszólecke, Battonya, 2017.



Főoldal

2017. december 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Parancsolatok BékéscsabánÚjabb hat monográfiát jelentetett meg az MMATompa Andrea és Bödőcs Tibor nyerte az idei Libri irodalmi díjakat 1% a Körös Irodalmi Társaságnak
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Szil Ágnes versei Kiss Georgina verseiOravecz Péter verseiNagy Dániel versei
Prózák
Soltész Béla novellái Haász János: ÜzenetLőrincz György: Bécs fölött a Hargitát…„Legszebb munkámat mérgezik meg”
Kritikák
Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatáránHizlaló pöttyösGrecsó Krisztián: Téli napló
Esszék, tanulmányok
Újraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásai
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA