Petrusák János
Egy lektűrkötet, amelyben filozófia van
Kezdhetnénk „szabad a gazdával”, megkérdezve, melyik kortársunkra, méghozzá sokat emlegetett kortársunkra és szintúgy sokat citált kötetére gondoltam. Biztos sokan mondják, velem együtt: a lektűr, amelyben filozófia lüktet, nem más, mint A lét elviselhetetlen könnyűsége. Írója pedig egy 88 éves kortársunk: Milan Kundera.
Kunderáról már sokan és sokféleképpen szóltak, A lét elviselhetetlen könnyűsége pedig talán leginkább elemzett műve. Mégis, mert a kritikák vagy elmarasztalóak vagy pedig csodálóak (tehát van, aki Kunderát nagyon nem szereti, és van, aki nagyon kedveli), érdemes az alapokig leásni. Nem csak Kunderáig, hanem szavaiig, például A lét elviselhetetlen könnyűsége okán.
Milan Kundera egyáltalán nem pátyolgatja olvasóit, hiszen keményen odamondogat nekünk, nem is kevéssé tanárosan – rossz tanárok szokása szerint – ex cathedra. Csakhogy… Csakhogy! Amiért foglalkoznunk kell vele, az az, hogy biztosan úgy értette ő, ahogyan mi értjük az ő szavait? És itt most nem a félremagyarázásokról beszélek, melynek a 20. században sok író lett elszenvedője. Kundera minden művében kérdez: önmagától, a világtól, és persze mitőlünk, olvasóitól. Ez az állandó kérdezés, és az, amiről kérdez, teszi Kunderát igazán értelmiségi, sőt filozofikus íróvá.
Kundera tehát kérdez, de nem válaszol! Regényeiben nem, mert a választ önmagunkban kell megtalálnunk! Ő maga a nyolcvanas évek közepéig adott interjúkat, reagált a recenziókra és kritikákra, azóta olyan, akár a nagy pók. Az okos pók. Megszőtte szavai hálóját, mi bele is gabalyodtunk, olvassuk, ő meg vár. Miránk. Hogy mi adjuk meg válaszunk az ő kérdéseire.
Ezért fontos, vagy legfontosabb műve A lét elviselhetetlen könnyűsége.
Már a cím is többszörös vitára, kritikára, újabb kérdésekre s válaszokra sarkall. Marketingfogás csupán a cím, amely figyelemfelkeltő, tehát jó! Nem életérzés (kritizáljuk máris kritikusait), hiszen a cím – olvassuk el újból! – kérdést takar, máris. A lét, az tény. De mindenkinek a saját egyéni léte, amit él? (Magában a műben sok általánosítás is van, amely még jobban megzavarja figyelmes olvasóját.) Ráadásnak ez a szópár: elviselhetetlen könnyűség! Máris a kérdés: Kundera címe ez? És egy kis utánajárással a válasz: nem. Vagyis nem egészen! Mert az 1982-ben nyomdafestéket először látó könyv címe cseh nyelven így hangzik: Nesnesitelná lehkost bytí. Fordításban: elviselhetetlen egyszerűség. Tehát Kundera eredeti címében sehol sincs megnevezve a lét – az ő léte, főhőse léte, más léte, mi létünk –, amiről fentebb filozofáltunk, és sehol sincs a magyar fordítás zseniálissá váló címe, a lét összekapcsolása az elviselhetetlen könnyűséggel. Csupán az egyszerűség szerepel az elviselhetetlenséggel együtt. Ez meg, bár szintúgy érdekes és filozofikus szókapcsolat (hiszen, ha valami könnyű/egyszerű, az valószínűleg nem elviselhetetlen), de ez a cím (azaz Kunderáé) korántsem az a cím, amelyet a magyar fordítás adott neki. Az Európa Könyvkiadó által 1992-ben kiadott magyar fordítás Körtvélyessy Klárát dicséri! Egyébként a könyvből amerikai filmdráma is készült, így könnyen meglehet, hogy az 1988-as amerikai filmet, amelynek eredeti címe „The Unbearable Lightness of Being” kell a magyar adaptáció címéért igazán dicsérnünk. Ez ugyanis már sokkalta közelebb áll a magyar könyvcímhez, hiszen „A lét elviselhetetlen könnyedsége” az értelme. Mi, magyarok azonban úgy a könyvet, mint a filmet is csak a rendszerváltozás után olvashattuk-láthattuk, hiszen korábban tiltólistán szerepelt.
Pedig a könyv nagyon lektűrös, első látásra nagyon közérthetőnek tűnő: Tomáš, a neves prágai agysebész agglegény, de azért szoknyabolond, akinek filozófiája szerint minden nőre rá kell hajtani, de elköteleződni nem szabad! Csakhogy eme Don Juan-i figurát félrenyomva váratlanul megjelenik Tomáš személyiségében egy másik legendás férfialak, Trisztán, ugyanis beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, hogy őt, szakítva „minden napra egy nő” filozófiájával, feleségül vegye. Itt kezdődnek a problémák! Egy ember, különösen, aki eddig nagyon aktív szerelmi életet élt, nem képes egyik napról a másikra megváltozni.
Ez egy banális történet lenne, de! Kundera Tomáš ellentmondásos alakja mögé felrajzolja a „prágai tavasz” főbb eseményeit, leginkább életérzését, az egyszerű emberek drámaélési képességet, magát az orosz inváziót, benne az első napok szovjetellenes gyűlöletét, hogy továbbvezetve a háttér eseményeit az úgynevezett „normalizáció” csehszlovákiai éveit is leírja, annak minden megaláztatásával vagy megaláztatásnak érzett eseményével együtt.
Sokan mondták: Milán Kundera Tomáš alakjába önmagát, saját érzéseit és vágyait is beleírta. Amely korántsem baj, sőt! Az írásműben mindig az írót is benne kell lelnünk! Az elemzett műben Kundera nagyon benne van. Hiszen Tomáš a mű lapjain a „prágai tavasz” bukása után elköltözik, vagy ha jobban tetszik, elmenekül Prágából, hogy Svájcban kezdjen új életet, Kundera pedig 1975-ben Franciaországba emigrált, ahol tárt karokkal fogadták. Pályája nem tört meg, karriert csinált fogadott hazájában, ahol nem csupán taníthatott, hanem regényei is (más írásokkal egyetemben) egyre-másra jelentek meg. A rendszerváltozás után is csupán látogatni járt át a valaha vasfüggönyön túli országokba. Sőt, miután francia állampolgár lett, már csak francia nyelven írt. Hazájában ezért többen kritizálják, pedig az, hogy a „prágai tavasz” sokkalta ismertebb és pozitívabban értékelt, mint mondjuk a budapesti ’56, azt többek között Kunderának is köszönhetik volt honfitársai.
Amúgy a regénybeli Tomáš visszatér szülőföldjére, bár tudja, ezt nem kellene, igen rossz döntés. „Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk.” És itt mutatkozik meg a regényben az író: „Aki arra vágyik, hogy elhagyja élete színterét, az nem boldog.”
Közép-európai sors? Boldogság-kereső sors? Emberi való.
A filozófus Kundera Nietzsche-tagadó, nagyon is nihilista-ellenes, aki szerint az ismétlődés (körforgás) elmélete nem igaz, mert az értékek fogynak és születnek is. „Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy.”
Mivel a puding próbája az evés, a kritika alapja az olvasás, ezért olvassunk Kunderát! De ne azért, hogy mindenben feltétlen higgyünk neki, se nem azért, hogy ellenkezzünk, hanem azért, hogy a nem is kissé bonyolult, sokágú történetek mögött, a Kundera-féle novella és esszéfüzérek mögött, amelyek a regényei, meglássuk az olvasót. Azaz önmagunk!
