Olvasónapló

 

 a_romanovok.jpg

 

Somi Éva

 

A Romanov-ügy

 

Csaknem 100 évvel az esemény után mára köztudomású, hogy 1918. július 16-áról 17-ére virradó éjszaka nemcsak II. Miklóst, minden oroszok cárját, hanem a családját is megölték. Pontosabban kivégezték. Miklóson (50) és feleségén, Alexandrán (46) kívül gyermekeiket: Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariját (18), Anasztasziját (16) és Alekszejt (13); velük együtt Trup inast, Gyemidova komornát, Botkin doktort és Haritonov szakácsot, összesen tizenegy embert (meg egy kis spánielt). A kivégzés brutális kegyetlenséggel történt a cári család száműzetésének utolsó helyszínén, a szibériai Jekatyerinburgban, a lakhelyükül kijelölt Ipatyev-ház pincéjében. Hóhérjaik felsorakoztatták, majd közvetlen közelről lelőtték őket, aki nem halt meg azonnal, agyonszurkálták, a holttesteket savval leöntötték, elégették, a maradványokat elföldelték. Hogy hol, azt csak a kivégzőosztag tudta, de ők nem beszélhettek.

1917-ben a cár lemondott a trónról, és családjával együtt akár meg is menekülhetett volna, ha V. György a rokoni kapcsolatokra tekintettel befogadja őket Angliába. Nem így történt. Az ideiglenes kormány, mely a monarchia megszűnése után egy ideig a hatalmat gyakorolta, úgy vélte, ha száműzi őket Szibériába, talán megmenekülnek a bolsevikok elől. Ez sem így történt: mint jóval később kiderült, a bolsevikok ölték meg őket, végső soron Lenin parancsára. A hóhér szerepét az őrség töltötte be. (Egy-két év alatt egyébként további tizenhét Romanov halt erőszakos halállal a kiterjedt rokonságból.)

A cár halálhírét a központi lapok már másnap közhírré tették, ám a családról mélyen hallgattak, tápot adva ezzel mindenféle mendemondának. Így azt gondolhatták az emberek, és ezt a bolsevik hatalom nem is cáfolta, hogy a családtagok még élnek, biztonságos helyen vannak. A szovjet kormány nyolc teljes éven át ezzel etette a külföldet, a hazai közvéleményt még tovább. Akik tudták az igazságot, nem mondhatták el, a szovjet érában pedig a téma végképp tabunak számított. Először a brit titkosszolgálat derítette ki, hogy az egész családot megölték, ám ezt csak szűk kör tudhatta.

Ám az igazság előbb-utóbb mindig kiderül. Robert K. Massie Pulitzer-díjas amerikai író könyve éppen attól izgalmas, hogy az igazság kiderülésének különböző ellentétek, érdekek által vezérelt és keresztezett, kacskaringós útját mutatja be egy oknyomozó riporter szenvedélyével: figyelme szinte minden lehetséges részletre kiterjed, és egy percre sem válik unalmassá. Két nagy orosz uralkodóról, Nagy Péterről, Nagy Katalinról írt életrajzi regénye alapján a történelmi-életrajzi narratíva mestere címkét ragasztották rá, nem alaptalanul. Ám A Romanovok nem regény, jóllehet a regényszerűség néhány kritériumának megfelel. Számomra legizgalmasabb vonása az igazság kiderülésének folyamata volt, ezért eléggé el nem ítélhető módon képes voltam regényként olvasni a szöveget.

A teljesség igénye nélkül, íme, néhány mozzanata az oknyomozásnak.

Jakov Jurovszkij, a kivégzőosztag vezetőjének 1920-ban tett részletes vallomása a történtekről csak 1978-ban vált ismertté. Így járt Szokolov nyomozó emigrációban írt könyve is: 1924-ben Párizsban megjelent, ám hazájában mit sem tudtak róla. Szokolov hiteles iratok és dokumentumok birtokában menekült Párizsba, ahol könyve megjelenése után nem sokkal meghalt. Munkájáért hazájában 1989-ben posztumusz elismerést kapott.

A helyszín (akkori nevén Szverdlovszk) a szovjet korszakban az atomkutatások miatt tiltott régió volt, az Ipatyev-házat, amelynek pincéjében még voltak, akik látták a vérbe fagyott holttesteket, 1977 nyarán a régió kormányzója, Borisz Jelcin, felsőbb parancsra persze, leromboltatta. De az emberek beszéltek, találgattak. Egy helybeli amatőr történész, Alekszandr Avdonyin, akit nagyon érdekelt a Romanovok titokzatos halála, összegyűjtötte ezeket a suttogva elmondott történeteket, mendemondákat, majd amikor szövetségesre lelt egy híres író és filmrendező, G. Rjabov személyében, 1979-ben eljutottak a feltételezett temetkezési helyszínig. Biztosak voltak benne, hogy megtalálták, amit kerestek. Titokban kezdtek el ásni, találtak négy koponyát, majd kis idő múlva rájöttek, hogy nem tudnak mit kezdeni velük, hiszen tilosban jártak, nem fordulhattak semmilyen hatósághoz. Az életüket pedig nem akarták kockáztatni, ezért a koponyákat visszatemették.

A Szovjetunió széthullása után már adódott lehetőség. Rjabov, aki kisajátította magának a történetet, vagyis kihagyta Avdonyint, levelet írt Gorbacsovnak, de az nem válaszolt. Ám nem sokkal később utódja, Jelcin, már rábólintott a régió kormányzójának, E. Rosszejnek az exhumálási kérelmére, ami meg is történt. 1991 nyarán kb. ezer csontot emeltek ki az addigra beazonosított helyen, és dr. Szergej Abramov vezető törvényszéki antropológus ezekből a csontokból, fotók, komputerek segítségével és a kombinatorika módszerével kilenc emberi csontvázat állított össze, négy nőét és öt férfiét, a cári családból. De tizenegy ember maradványainak kellett volna ott lennie! Vajon hová tűnhettek két gyermek, Alekszej nagyherceg és az egyik nagyhercegnő (ekkor még nem tudták biztosan, hogy Marija vagy Anasztaszija) csontjai?

Az oroszok (Moszkva) külföldi segítséget kértek a DNS-vizsgálathoz. Az FBI és az AFIP (Központi Patológiai Intézet) a legjobb szakembereit adta, a költségeket is Amerika állta, de két nappal az utazás előtt lefújták az akciót. A felkészült csapat értetlenül állt a döntés előtt, de még csak bocsánatot sem kértek tőlük. A régió (Jekatyerinburg) ugyanis a Floridai Egyetemet kérte fel a vizsgálat elvégzésére. Ők szintén egy ütős csapatot állítottak össze, amely dr. William Maples vezetésével meg is érkezett a sokat megélt szibériai városba, a régi nevét visszanyert Jekatyerinburgba. Elvégezve a munkát bizton állíthatták, hogy a kilenc holttest a cári család tagjaié és személyzetéé, a cárevicsé és az egyik nagyhercegnőé viszont hiányzik. Maples és csapata még pár napig a városban maradtak, mert egy konferencián is részt vettek. Azt tapasztalták, hogy az oroszok bizalmatlanok velük, egymással is marakodnak; érzékelték, hogy Moszkva és Jekatyerinburg között presztízsharc folyik, ellentétek feszülnek. Így került a képbe egy Maples által felkért német professzor, a bonni orvosszakértői intézet vezetője, aki szintén megerősítette dr. Abramov megállapításait, ahogyan az amerikaiak is.

Nehezítette a kérdés lezárását az is, hogy számos név- és címigénylő lépett fel az évek folyamán. A legsikeresebb közülük Anna Anderson volt, aki a húszas évektől 1984-ben bekövetkezett haláláig azt játszotta, hogy ő Anasztaszija nagyhercegnő, aki csodálatos módon életben maradt. Az orosz emigránsok különböző országokban élő csoportjai pedig eleve kétkedve fogadták az óhaza híreit, viszont minél közelebbi rokonok voltak, annál inkább lehettek hatalmi igényeik: akár trónkövetelőkként is felléphettek.

De Pavel Ivanov, az első számú orosz törvényszéki DNS-szakértő nem bízott az amerikaiakban, csak a britekben, ezért nagyjából a jekatyerinburgi konferenciával egy időben, az ő segítségüket kérte. Ehhez csontdarabkákat kellett Angliába vinnie, ahol Peter Gill vezetésével elvégezték a megfelelő vizsgálatokat. A kutatás végeredményét 1994-ben a Nature Genetics c. folyóiratban közzétették, és ezt soha senki nem cáfolta meg. Annál több támadás érte Gill személyét és módszerét Maples részéről, aki újabb laboratóriumi vizsgálatokat kezdeményezett, azokról azonban nem készült jelentés.

Moszkva nem hagyhatta, hogy egy régió fölé kerekedjen: 1993 augusztusában az orosz főügyészség átvette a Romanov-ügyet, és Szolovjov nyomozót bízta meg annak teljes felderítésével és lezárásával. Szolovjov a cári család halálát azonnal átminősítette bűnüggyé, így szélesebb hatáskörben vizsgálódhatott nemcsak az áldozatok halálával kapcsolatban, de a felelősöket is kereshette. Segítője, Eduard Radzinszkij talált olyan levéltári dokumentumot, amely alapján bizonyossá vált, hogy Lenin parancsára végezték ki II. Miklóst és családját.

Az igazság kiderülésével felvetődött a temetés, a végtisztesség megadásának kérdése is, ám a könyv megjelenéséig (New York, 1996) erre nem került sor. Az orosz ortodox egyház számos dilemmával szembesült ezzel kapcsolatban, de1996-ig nem sikerült állást foglalniuk.

Azóta azonban sok minden történt. Az internetről tudható: 1998. július 17-én, 80 évvel a haláluk után, a szentpétervári Péter-Pál erőd székesegyházában sor került a temetési szertartásra. 2000-ben az orosz ortodox egyház szentté avatta a család minden tagját. Sokáig hezitáltak, pedig külföldi águk már 1981-ben mártírrá avatta Miklóst és családját, ami előzményül szolgálhatott a szentté avatáshoz. 2007-ben, nem messze a család többi tagjának tömegsírjától, megtalálták a hiányzó két holttest, Marija és Alekszej maradványait is. 2008-ban rehabilitálták II. Miklóst és családját.

 

(Robert K. Massie: A Romanovok. Az utolsó felvonás. Fordította Szántai Péter, IPC Könyvek, 2016.)


Főoldal

2017. augusztus 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Onyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: Portréfilm
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA