Olvasónapló

 

 tiszakata_akik_nem.jpg

 

Décsy Eszter

 

Sűrűn, mindenkiről

Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen

 

Emlékszem arra a napra, amikor először olvastam Tisza Katát. A Revánssal kezdtem, ajándékba kaptam, és ötletem se volt, mire számítsak. Talán kicsit még ódzkodtam is tőle. Ahogy olvasni kezdtem, azonnal megütött valami fel- és ráismerés, valami egészen zsigeri, őszinte és hozzám közel álló érzés volt. Ez a nap jutott eszembe, minden betűélményével együtt, mikor először jött szembe velem a hír, hogy Tisza Kata, közel egy évtizednyi csend és visszavonultság után, új kötettel jelentkezik.

Visszavonulásának oka az volt, hogy elege lett a médiasztárságból, ami szinte felőrölte, pedig mindig erősnek, bátornak láttam, olyannak, aki a jég hátán is. Írásaira is – a Reváns után, persze, végigolvastam minden könyvét – ez az erő, bátorság volt jellemző, talán némi dafke és arcpirítás is. Ezt szerettem benne. Tudtam azonosulni ezzel a végtelenül nőies, kissé amazon attitűddel, amivel megírta a férfiakat vagy a várost, vagy bármit, ami éppen témát adott neki.

Az Akik nem sírnak rendesen, kimaradt tíz év ide vagy oda, mindenképpen meghökkentő fordulat az írói karrierjében. A korábbi szikár, erőteljes, néha nyers prózát valami egészen más váltotta fel; sűrű, tömör nyelvezet, tele absztrakt és szimbolikus képekkel, lírikus sorokkal. Nyúlfarknyi prózaversek és pszichoprózák, cím nélkül. Elsőre furcsa is volt olvasni, nehezen éreztem rá az ízükre, akkor is, ha egyesével olvastam őket, akkor is, ha egyszerre kettőt-hármat egymás után. Ennek ellenére éreztem, hogy valami különösre bukkantam, még ha idegenkedem is tőle.

A szövegeknek nagyon erős alapot teremt a szerző kulturális és szociálpszichológiai tudása (az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának doktorandusza) és az életút-, öregedés- és identitáskutatás során szerzett tapasztalatai. Ezt jó írói vénába oltva a végeredmény olyan pszichopróza lett, amelyben mindenki magára ismerhet, de legalábbis néhány olyan szituációra vagy élethelyzetre, amelyhez már volt szerencséje. Kivétel nincs. Ahogy Babiczky Tibor is írja a fülszövegben: a szövegek „egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennük.”

Ezt az „önismereti játékot” élveztem, megdolgoztatott, elgondolkoztatott. Ellenben néhány szövegnél (ez főleg a kötet első felére igaz) a becsomagolt helyzetek, érzések szimbolikussága és absztrakciója önmagába fordul, túl elvont akar lenni, már-már csak magáért az elvontságért, de végeredményben olyan lesz, mint egy közepesen megírt magyar alter dalszöveg, és ez az értés és élvezet rovására megy. Ilyenből azonban nincs sok, többségben nagyon jól tálalt helyzetek vannak, egy részük pedig kifejezetten zsigerekig hatol, hogy utána percekre leblokkolja az ember agyát.

 

Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen, Scolar Kiadó, 2017.


Főoldal

2017. július 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Marno János verseiCsontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bál
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA