Olvasónapló

 

 A_televizio.jpg

 

Nagy Dániel

 

Aki szenvedélyesen nagyít

 

„British breakfast kolbásszal, jézusom, de szeretem a kolbászt” (J.-P. Toussaint: A fényképezőgép)
„Kissé bizonytalanul kezdtem azt érezni,
hogy az elém táruló valóságon a fáradtság jelei mutatkoznak.” (J.-P. Toussaint: A fényképezőgép)

„Semmittevésen azt értem, hogy az ember csak lényeges dolgokat csinál,
gondolkodik, ír, zenét hallgat, szeretkezik, szerelmeskedik,
uszodába jár, gombát szed." (J.P. Toussaint: A televízió)

           

Jean-Philippe Toussaint. Író, forgatókönyvíró, rendező. 1957-ben született, Brüsszelben. Nős, két gyereke van. Anderlecht-szurkoló. Esterházy Péterrel közösen írt könyvet, melynek címe: Zidane melankóliája / Toussaint reménye. Ezenfelül még elég sok dolgot írt. Filmet is rendezett a saját regényéből. (Még szép, hogy a sajátjából!) Ennyit róla röviden.

Kapcsolatunk Pesten kezdődött. Bóklásztam a könyvtárban, ahogy szokás, és úgy alakult, hogy a „t” betűnél kicsit többet bóklásztam, és akkor láttam: J.-P. Toussaint: A televízió. (Mondtam is magamban: „Jézusom, ki ad ilyen címet egy regénynek?) Hát ő, J.-P. Toussaint. Ennek köszönhetően komoly kutatómunkát végeztem (Wikipedia), és kiderítettem, miket lehet tőle olvasni. Én a korai kisregényeiből olvastam négyet (A fürdőszoba, A fényképezőgép, Monsieur, A televízió), így ezek a szövegek segítettek hozzá a toussaint-i hős megismeréséhez, valamint ezeknek a szövegeknek köszönhetően derült ki, hogy Jean-Philippe Toussaint az én kedvenc íróm. Hogy miért, azt most itt megpróbálom elmondani, és meggyőzni lehetőleg mindenkit: olvassanak Toussaint-t, rohanják le a legközelebbi könyvtárat, és követeljenek maguknak egy Toussaint-regényt. (Csókolom, egy Toussaint-t kérek!)

Szóval a kisregények. Az ő kisregényei. Röviden a szerkesztésről: lazán szerveződő humoros kalandocskák, banális, felnagyított történetek adják a regények vázát. A szövegrészek közti egyetlen összetartó erő az a többé-kevésbé azonosítható toussaint-i „hős”, akinek se preferenciája, se komoly terve nincsen a jövőre nézve. Például: „Monsieur immár – még inkább, mint valaha – örökké csak egy széken üldögélt. Nem is akart többet az élettől, nem, csupán egy széket. A széken ülve azután két végtelenségig halogatott cselekvés között igyekezett az egyszerű mozdulatok megnyugtató gyakorlatában találni menedéket."

Elvan tehát. Létezik. Csinálgat ezt-azt. Elmegy Milánóba kezeltetni tyúkszemét, megpróbál leszokni a televízióról, bezárkózik a fürdőszobába rádiót hallgatni, beiratkozik egy autósiskolába, sőt, ha „kell”, szerelmes is lesz. Csak úgy. Miért ne. A lényeg: semmi komolyság! Nem akar komolyan „lenni”. Megvárja, míg a világ tesz vele valamit, de ő aztán nem tesz semmiféle erőfeszítést környezetének uralása érdekében. Nem akar találkozni a valósággal („Egy pillanatig ideálisan nem voltam sehol.”), nincs kedve, ezért „elsáncolja magát gondolatai közé”. Olyan helyet keres, ahol „megszabadul attól a kínos helyzettől, hogy nincs tisztában a dolgok és az emberek minőségével”. Fürdőszoba, hotelszoba, telefonfülke stb. Ahogy mondja: „Leteszünk arról, hogy magunkat a kimeríthetetlen valósághoz mérjük”, és megjegyzi: „A valóság elleni küzdelemben sohasem szabad pánikba esni”.

Hozzátenném, hogy a toussaint-i karakterhez hasonló „hőst” több helyen fölfedeztem. A filmművészetben a Truffaut által életre hívott Antoine Doinel alakja hozza ezt a bizonytalan, identitás nélküli figurát. Például a Lopott csókok című filmben. De Szijj Ferenc versében is: „Napról napra megfeszített munkát végzek, hogy megmaradjak a lét felszínén / Kezdődik azzal, hogy reggel óvatosan kell fölriadnom, mert az ágyam / kissé balra lejt, s végződik azzal, / hogy az este az álmoktól való félelmet / az idővel kell eltöltenem.”

Antihőseinél mindig ott van az identitás iránti kétségbeesett vágy, amit nem az önmegvalósítás vagy a „ki vagyok én?” kérdése felől akar megírni, inkább a „hogyan kellene lenni ebben az irdatlanná hatalmasodó civilizációban?” problémát emeli be a szövegekbe. Mindezt szerethetően, franciásan, ügyes iróniával. És hogy a szerelmi szálak kedvelőit is megnyugtassam: én még nem olvastam olyan szerzőt, aki ennyire szépen segítené bele hőseit a szerelembe. Beletanulnak egymásba, azt hiszem, így a legpontosabb, beletanulnak egymásba Toussaint szereplői, hogy aztán szerelmesek legyenek. Szóval ügyes író.

Ezeket tudva most már tényleg rohanják le a legközelebbi könyvtárat, és követeljenek maguknak egy Toussaint-regényt. (Csókolom, egy Toussaint-t kérek!)

 

Jean-Philippe Touissant: A televízió, Jelenkor Kiadó, 2000.


Főoldal

2017. március 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Bárka tanulmány- és esszépályázata FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad! Nagygalambfalván eltemették Kányádi SándortNemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Somorjai Réka verseiDebreczeny György verseiPéter Erika verseiCsontos Márta: Arcok a múzsák kertjéből
Prózák
Márton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjai
Kritikák
A mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”
Esszék, tanulmányok
Millenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódja
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA