Megkérdeztük

 

Megkérdeztük Totth Benedeket

 

A napokban jelenik meg első könyved a Magvető kiadónál, Holtverseny címmel. A regény főszereplői  tizenéves úszók, egy gyorsváltó tagjai, akik a szex, a drogok és a fegyverek bűvöletében élik mindennapjaikat. Milyen kapcsolódási pontjaid vannak ehhez a világhoz?

Nem tudok pontos választ adni, de a kamaszkor a maga végletességével,Totth_Benedek_holtverseny.jpg kibékíthetetlen ellentmondásaival mindig is foglalkoztatott. Aztán úgy alakult, hogy sok tervbe vett, de meg nem írt történet közül ehhez találtam meg először a nyelvet. Mivel a fél gyerekkoromat az uszodában töltöttem, bíztam benne, hogy könnyebb lesz hitelesen írni egy olyan világról, amit belülről ismerek. Persze ahogy életre keltek a szereplők és kibomlott a történet, a saját élményeim felül- és átíródtak, de az végig biztonságérzetet adott, hogy az élsportról, a versenyszerű úszásról és az uszodákról nem másodkézből származnak az ismereteim. Ami a többit illeti, az fikció. Hogy mást ne mondjak, soha nem fogtam fegyvert a kezembe.

A Holtverseny nem a magyar irodalomból következik. Ha a témaválasztást és a pergő beszédmódot nézem, leginkább az amerikai irodalom és filmek (gondolok itt Bret Easton Ellisre, a drogfilmekre, vagy Tarantinóra) ugranak be.

Igen, főleg olyan amerikai szerzők hatottak rám – például az általad említett Bret Easton Ellis, vagy Chuck Palahniuk –, akik zsigerből (is) tudnak írni. Nagyon bejöttek ezek a szikár, de ütős szövegek. Szeretem az olyan mondatokat, amik fejbe vágnak.

Finoman megjeleníted azt is, mi a kiváltó oka szereplőid lelki torzulásainak, de erősebben koncentrálsz a jelenbeli ámokfutásukra.

Nem akartam megmagyarázni, hogy ezek a srácok mitől lettek ilyenek. Azt hiszem, pont a lényeg veszett volna el, ha minden sarokba bevilágítok. Sokszor az a legijesztőbb, amit nem mutat meg az ember.

Az érzelmi sivárság különböző szinten mindegyik szereplődre jellemző, de a Kacsa nevű srác különösen érzéketlen. Szociálisan is az, de a lányokkal, a halállal és a saját „barátaival” szemben is, tehát szinte minden szinten. Nehéz volt egy ilyen ellenszenves alakot megteremteni?

Ami Kacsát illeti, ő fokozatosan durvult el bennem. Voltak pillanatok, amikor a kelleténél erősebb volt a visszacsatolás a szereplők felől. Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy a tűzzel játszom, de végül megúsztam kisebb égési sérülésekkel.

Négy fiú is fontos szerepet kap a cselekményben, mindegyikük felől elbeszélhető lenne a történet nagy része. Te végül annak a név nélkül szereplő srácnak „adsz szót”, aki talán a legösszetettebb, legokosabb karakter négyük közül. Miért éppen ebből a perspektívából meséled el a cselekményt?

A négy főszereplő srác közül az elbeszélővel volt a legkönnyebb azonosulni. Ő sem „jó fej srác”, de neki vannak szerethető vonásai: többet agyal, mint a haverjai, cinikus, de azért van humora, és ő változik a legtöbbet a történet során. De a többi szereplő felől is megközelíthetjük a kérdést: nem hiszem, hogy huzamosabb ideig szeretnék Kacsa, Bója vagy akárcsak Zolika fejében létezni.Az, hogy az elbeszélőnek nem lett neve, „véletlenül” alakult így: egy darabig nem volt szükség rá, hogy elnevezzem, utána meg már nem is akartam nevet adni neki. Érdekes kihívásnak tűnt, hogy be tudom-e fejezni úgy a regényt, hogy az elbeszélő megőrzi az anonimitását.

Egy Joseph Conrad mottóval nyitsz. Azon túl, hogy ez az idézet meglehetősen találó felvezetésnek bizonyul, azért is választottál Joseph Conradot, mert a kedvenc íróid közé tartozik?

Igen, nagyon szeretem Conradot. Azt nem mondanám, hogy a kedvenc íróm, de A sötétség mélyén a kedvenc regényeim közé tartozik.

Kik azok, akiket még rendszeresen olvasol?

A már említett szerzőkön kívül szívesen olvasok Douglas Couplandet, Joseph Hellert, Cormac McCarthyt, Philip Rothot, Mario Vargas Llosát, Erlend Loe-t, Michel Houellebecqet vagy a krimiszerzők közül Dennis Lehane-t és Philip Kerrt. Magyar irodalmat rendszertelenül, de egyre nagyobb mennyiségben fogyasztok. Legnagyobb hatással Dragomán György regénye, A fehér király volt rám, de nagyon szeretem Garaczi Lászlótól az Arc és hátraarcot, az utóbbi időkből pedig Krusovszky Dénes novelláskötete, A fiúk országa és Szilasi László regénye, A harmadik híd jött be nagyon.

 A legellenszenvesebb szereplőd, Kacsa fullgazdag családban nő fel. Amikor az életkörülményeinek a bemutatására kellett koncentrálnod, mire hagyatkozhattál?

Elsősorban filmek segítettek, de természetesen az internet is kimeríthetetlen információforrásként szolgálhat, ha valaki ilyesmiről akar írni. Ezzel együtt Kacsa családjával kapcsolatban nem törekedtem szociológiai hitelességre, sokkal inkább egy viszonylag szűk társadalmi réteg remélhetőleg még szűkebb részének karikatúráját akartam megrajzolni, még ha vastag fekete vonalakkal is.

Totth_Benedek.jpgA cselekmény helyszínét laza kontúrokkal rajzoltad föl. Hogyan tervezted meg ezt a települést az írás folyamán? Akartad-e egyáltalán, hogy bármelyik magyar várost – például a szülővárosodat, Kaposvárt – bele lehessen látni?

A fejemben végig Kaposváron játszódott a történet – ott nőttem fel, tizennyolc éves koromig ott éltem –, de ennek nincsen különösebb jelentősége, inkább csak megkönnyítette az írást. Az viszont vicces volt, hogy a könyv több olvasója is ráismert más vidéki településekre. Szóval, ha Kaposvár, akkor is csak egy képzelt változat, amihez durván meg kellett hekkelni az eredetit.

Meglehetősen apokaliptikus képet festesz a tizenévesek világáról. A serdülőkor olyannak tűnik a regényedben, mint amiben a legjobb, ami történhet, hogy túléli az ember.

Ebben a korban vívjuk meg az első komolyabb tétre menő, kemény csatákat. Nincsen olyan kamasz, aki legalább néha-néha ne érezné úgy, hogy harcban áll a szüleivel, a tanáraival, az egész világgal, és persze saját magával. Hangzatos túlzás, de talán fogalmazhatunk úgy, hogy a kamaszkor háború. Az utóbbi időkben nálunk is eléggé eldurvultak a dolgok, bár egyelőre még nem zárkóztunk fel teljesen Amerikához.

Magával ragadó a Holtverseny beszédmódja, többek között a szleng, az argó használata miatt is, amely alapjaiban határozza meg prózádat. Mint elsőkötetes szerzőnek, aki elvileg még most keresi a nyelvét, mennyire kellett tudatosan kimunkálnod ezt a beszédmódot, vagy mennyire jött magától? 

Tíz évig dolgoztam szabadúszó műfordítóként. Cormac McCarthytól kezdve Hunter S. Thompsonon át Aldous Huxley-ig sok különböző hangot és stílust kellett megszólaltatnom. Azt hiszem, kevés ennél jobb – és keményebb – gyakorlóterep létezik, ha valaki írni szeretne, de még nincsen elég bátorsága. Nagy szerencsém volt, mert először pont egy fiatal amerikai minimalista szerző regényét fordíthattam le, és az a szlenggel telepakolt, szikár nyelv nagyon bejött. Utána is az ehhez hasonló szövegek feküdtek a legjobban.

Ezzel együtt iszonyat sokáig tartott, mire megtaláltam a Holtverseny elbeszélőjének hangját. Az első mondat első változatát körülbelül tíz éve írtam le, és két szóból állt. Talán érdemesebb lett volna ennyi melót elosztani két-három regényre, de mivel a Holtversenyt a magam szórakoztatására írtam, nem volt határidő, én pedig durván be tudok akadni, ha mondatokról van szó.

Darvasi Ferenc


Főoldal 

2014. október 20.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Tatár Sándor verseiHorváth Eve: Margarita! Darvasi László: Vidám mondatok III.Csillag Tamás versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA