Szepesi Dóra
Az ötvenhárom év után megjelent
„Kísérlet” története
(Benczúr Ház Rendezvényközpont, 2023. szeptember 20.)
Az Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely és a Magyar Írószövetség rendezésében mutatták be a Kísérlet 1970 – Egy nemzedék betiltott névjegye című könyvet. A programon Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, a kötet szerkesztője, Pataki Viktor egyetemi oktató, a kötet Oláh János-ösztöndíjas szerkesztője beszélgetett; a művekből Tallián Mariann színművész, író, Lux Ádám Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész olvasott fel.
A Kísérlet című periodika a vajai Vay Ádám Múzeum által létrehozott Alkotóotthon Baráti Körének értesítőjeként jelent volna meg, a tervek szerint évente háromszor. Molnár Mátyás múzeumigazgató és az alkotók – zömében az Elérhetetlen föld antológia szerzői – kezdeményezésére 1970 februárjában kezdték szerkeszteni. A lap Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő és Voigt Vilmos néprajztudós ajánlásával, valamint illusztris szerzők – Oláh János, Mezey Katalin, Péntek Imre, Kovács István, Molnár Imre, Rózsa Endre, Vathy Zsuzsa, Kiss Anna, Kiss Benedek, Bokor Levente, Molnár Mátyás írók, költők, valamint Fajó János képzőművész és mások közreműködésével indult útjára, azonban nem jelenhetett meg. Az előkészített három szám anyaga csak ötvenhárom év késéssel, idén látott napvilágot.
A kötet főszerkesztőjét, Mezey Katalint
Pataki Viktor kérdezte
„Minden könyvnek megvan a maga sorsa” – idézték Mezey Katalin előszavából a római mondást, amelynek mentén a lap alapításának és betiltásának körülményeiről beszélgettek. A gondolat, hogy egy fiatal irodalmár csoport saját irodalmi fórumot alapítson, az akkori kultúrpolitika számára abszurd elképzelés volt, Molnár Mátyás múzeumigazgató ötlete és Juhász Ferenc támogató ajánlása alapján azonban lehetőség nyílt rá, nekik volt köszönhető, hogy a megyei tanács engedélyezte a periodikát. Az 1956 utáni irodalmi orgánumok szigorúan ellenőrzött környezetébe, a Kortárs, az Új Írás és az Élet és Irodalom mellé meredek gondolatnak tűnt egy új lapot indítani – fejtegette Mezey Katalin. Tudták, hogy pengeélen billeg ez a vállalkozás, ezért azonnal három számot egyszerre akartak megjelentetni. Először az első kettő került engedélyeztetésre, Juhász Ferenc, és a harmadik, Voigt Vilmos előszavával. A szerkesztőbizottság 1970 februárjában alakult meg Oláh János, Rózsa Endre, Varga László irodalomtörténész, Fajó János festőművész, Molnár Mátyás és Mezey Katalin részvételével. A belíveket a Megyei Könyvtár sokszorosította 1200 példányban, a dekoratív borítókat Fajó János Budapesten nyomtatta. Végül is ezek okozták az ügy vesztét – tette hozzá Mezey Katalin, és elmesélte, hogy a borítókat Molnár Mátyás vitte volna Pestről Nyíregyházára, hogy bekössék a füzeteket, de eldicsekedett a minisztériumban, hogy ilyen szép kiadványa lesz a múzeumnak; akinek azonban megmutatta, feljelentette őket, úgymond, a Minisztérium, a Kiadói Főigazgatóság megkerülésével Szabolcs-Szatmár megyében irodalmi periodikát indít a Vay Ádám Múzeum. Azonnal visszavonatták az engedélyt, a rendőrség lefoglalta a kinyomtatott anyagot és lelakatolták egy szekrényben.
Lux Ádám előadásában szövegek hangzottak el
Egy nagy terv és egy fiatal generáció színrelépése lett így semmivé, de azért is kellemetlen volt, mert az előfizetőket is értesíteni kellett, hogy a megjelenésig türelmüket kérik. Négyszáz példányban jelent volna meg számonként a lap, amire részint a múzeum barátai, részint a lapban szereplők toboroztak 350 előfizetőt. Ügyükben Juhász Ferenc és Illyés Gyula mindent megtettek, írtak a megyei tanácsnak, de nem volt foganatja, kéziratot sem kaptak vissza. Szabolcsi Miklós irodalomtörténész, egyetemi tanár, az akkori kultúrpolitika egyik megmondó embere, az anyag egyharmadát kicenzúrázta, és a könyv függelékében megtalálható lektori jelentésének másolatában olvasható, hogy javaslatára átszerkesztés után egy kötetben megjelentethető az anyag. A Kiadói Főigazgatóság azonban ezt sem engedélyezte… Sok év múltán, 1989-ben, a rendszerváltozás előszelével megkeresték Glatz Ferenc minisztert, rehabilitálták őket, de a kéziratokról továbbra sem tudott senki semmit. Később előkerültek a nyomólemezek, majd csodával határos módon a múzeumigazgató – Molnár Mátyás legkisebb fia, Molnár Sándor – elküldte az eltűnt kéziratokat is. Onnantól kezdve az egész anyagot készítették elő kiadásra. „Vannak ilyen ajándékai az életnek! Ha nem Molnár Mátyás fia az igazgató, nem túrja föl kedvemért az irattárat, és sosem kerül elő a kézirat…” – summázta történetüket a Kísérlet 70 főszerkesztője.
Az esten arról is beszéltek, hogy mit jelent Mezey Katalin számára a nemzedékiség. Az Elérhetetlen föld társasága valóban együtt maradt, de a Kísérlet szerzőgárdája nem. Majdnem mindegyikük neheztelt a szerkesztőkre, mivel a kéziratok sem jelentek meg, és e történet következtében erősen kimaradtak a nyilvánosságból. Inkább hallgatás borította az ügyet, ’90 után is úgy nézett ki, mintha egy legendát élesztgetnének. Azt, hogy készek voltak 1990-től újra folyóiratot alapítani, alkati adottságával magyarázta Mezey Katalin. Ugyanakkor nagy fájdalma, hogy alapítói közül egyedül ő élhette meg a Kísérlet 1970 megjelenését.
Tallián Mariann verseket olvasott fel a könyvből
A címre és a sajátos stílusbeli összetartásra is rákérdezett Pataki Viktor, szerinte nagyon más a szerzők történelemfelfogása, a hazához való viszonya és beszédmódja. Ennyi év távlatából Mezey Katalin úgy látja, az avantgarde, abszurd esztétikai karakter jellemezte akkori korszakukat. A kassáki esztétikához kötődtek, de a francia mikrorealista prózaírók hatása is jellemezte őket. A kötetben találhatók Ezra Pound- és Robert Lowell-írások, szerzőiket először Kodolányi Gyula, Oláh János és Mezey Katalin fordították magyarra. Közöltek kifejezetten népi gyökerű költőktől, mint például Kiss Anna, Kiss Benedek, Konczek József, és olyanoktól, akik abszurd, neoavantgarde poézist követtek, mert koncepciójuk szerint minden értéket párhuzamosan meg kell becsülni. Az akkori kultúrpolitika számára ez sem volt szimpatikus, emellett a művek kritikai hangja elég erős, ez keltett leginkább ellenszenvet az akkori döntéshozókban.
A könyvbemutató méltó lezárásaként Oláh János Nemzedékem című emblematikus verse hangzott el Lux Ádám előadásában.
