Kiss László
„Csöndes, nyugodt lélek”
Emlékkonferencia Grendel Lajosról
(Pesti Vigadó, 2023. szeptember 20.)
Tizenegy előadásból álló konferenciát szervezett a Magyar Művészeti Akadémia szeptember 20-án, három blokkban megközelítve az öt évvel ezelőtt elhunyt Grendel Lajos életművét és alakját: Ki volt Grendel Lajos?, Grendel, az író, A gondolkodó Grendel. Aztán persze úgy alakult, hiszen hogyan is lehetne másként, hogy az előadások mindegyikében felbukkant mindhárom nézőpont. Mivel a tervek szerint néhány itt elhangzott szöveget a Bárka is közöl, eltekintek a masszív spoilerezéstől, és az olvasót sem akarom fárasztani egy túlzottan részletes beszámolóval. A benyomásaimat írom, tíz plusz egy széljegyzetet, röviden: mit hoztam magammal szeptember huszadikáról.
Hogy ki volt Grendel Lajos, arról a pesti Vigadóban megtartott konferencia résztvevői közül többen személyes ismeretség miatt alighanem hosszan tudtak volna beszélni. Tóth László a napló és az önéletrajz töredékben maradt szövegei felől elevenítette fel írótársa alakját. Számomra talán leginkább emlékezetes felvetése Grendel Lajos Facebook-oldalának posztjait érintette, amelyek kapcsán arról gondolkodott, hogy ezek a legtöbbször ilyen-olyan kommentekkel terhelt szövegek – amelyekben mégiscsak megmutatkozik Grendel „önazonosságának eltökélt keresése és védelme” – az írói életmű részének tekinthetők-e. Karol Wlachovsky többek között a Grendel-trilóga (Éleslövészet, Galeri, Áttételek) nyolcvanas évekbeli szlovák fordításának és kiadásának körülményeiről (mulattató kálváriájáról) szólt, s jó kedélyű előadásával meggyőzött arról, hogy egy kötet megjelentetése korántsem magától értődő, és néha bizony akarás, küzdés kérdése, hogy könyv legyen a mégoly színvonalas szövegből.
Tóth László előadása
Arra a kérdésre, hogy milyen író volt Grendel Lajos, a konferencia résztvevői és hallgatói mind tudnának válaszolni. Gróh Gáspár, aki tizenöt évesen találkozott először Grendel-szöveggel, amely nyomban levette a lábáról, az ironikus szemléletmódú, „alkatilag” középen álló író karakterét értelmezte, akinek ez a pozíció jelentette az egyetlen etikus magatartásformát. Kolozsi Orsolya gimnáziumi tanári szerepét mentette át e délelőttre, s Grendel Szemérmes beszámoló egy álom közepéről című novellájának tanórai megközelítési lehetőségeit vette számba, irodalmi párhuzamok (Kafka) és motívumok (álom, tükör) fölvetésével. Balla Kálmán az író életében utoljára megjelent regénye, a Bukott angyalok értelmező bemutatásával egyértelművé tette, hogy az ironikus-derűs hang – a rettenetes téma, a ligetfalui népirtás miatt – a pálya e szakaszában már nem működtethető. Ebből az előadásból például ezt viszem magammal. Pécsi Györgyiéből a figyelemreméltó párhuzamot, amely a majdnem egyidős Nagy Gáspár és Grendel Lajos sorsát rokonítja: 19 és 20 évesen valamiképpen mindketten tanúi voltak az 1968-as csehszlovákiai eseményeknek, de míg Nagy Gáspár Magyarországon tapasztalta a történelem súlyos moccanását, a felvidéki magyar író testközelből, gyakorlatilag a saját életével játszva érthette meg a groteszk történtek hasonlóságát 56-hoz – érthető, hogyan vagy miért vezet út innen a Bukott angyalokhoz.
Pécsi Györgyi és közönsége
A gondolkodó Grendelről szóló blokkot az író legutóbbi monográfusa, Elek Tibor nyitotta, aki az irodalomtörténetírót mutatta be, a nagy összefoglaló munkájában „az írói magánvéleményét” megfogalmazó, ítélkezéstől mentes esszéistát, a „lendületes, közérthető, mégis szakmai nyelven” író Grendel Lajost, míg Filep Tamás Gusztáv a hetvenes-nyolcvanas évek publicisztikáját olvasva Grendel közösségi elkötelezettségének rétegeit fejtegette – az előadást hallgatva két dolog ütötte meg a fülem igazán: a XIX. századi ún. realista próza Grendel életművében játszott megkerülhetetlen szerepet, valamint hogy Grendel Lajos 1983-ban interjút készített Hraballal. Ezt az információt bizonyosan elraktározom, s már keresem is a beszélgetés szövegét. Mórocz Gábor az Elszigeteltség vagy egyetemesség kötet kapcsán Grendel gondolkodásának „pragmatikus szemléletét” és „észelvű attitűdjét” hangsúlyozva vázolta liberalizmus és a kisebbségben különösen megkerülhetetlen nemzeti önazonosság bonyolult viszonyát az író életművében. A konferenciát záró Falusi Márton egy terjedelmes tanulmány kivetített sűrítményén vezetett végig bennünket, amely Grendel öt regényét vizsgálva eszmetörténeti kérdéseken gondolkodik el számos szempont alapján (térépítkezés, nézőpontok váltakozása, biopolitika).
A közönség sorai
Mégis, milyennek látszott az előadásokból kirajzolódó Grendel-karakter, milyen összegző kép alkotható róla, avagy mi állhatna egy, mondjuk, középiskolai tankönyvben a szerzőről? Például az, hogy Grendel Lajos ízig-vérig közép-európai író volt, nyitott, elfogadó és mindenekelőtt végtelenül szabad, amihez ironikus derűje volt az aranyfedezet. A váteszpozíciót elítélő, nagyszerű vitatkozóról beszéltek tudós ismerői, akinek írásművészetéről szólva igen sokszor elhangzott ezen a napon Jókai Mór, még többször Mikszáth Kálmán neve.
És elhangzott még, mindjárt az emlékkonferencia elején, egy szép anekdotikus próza is: Temesi Ferenc, a jó barát olvasott fel egy rendhagyó visszaemlékezést a „csöndes, nyugodt lélekről”, aki kezdettől fogva „a sztoriban” hitt.
