Helyszíni tudósítások

 

Karkó Ádám

 

A művészet különböző parcellái

emlékezetre bírnak bennünket

Beszámoló a II. világháború kulturális emlékezete című konferenciáról

 

2022. május 16-án tartották meg a Pesti Vigadó épületében A II. világháború kulturális emlékezete című konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) szervezésében, amelyen számos előadó a 20. század egyik legvéresebb és legtragikusabb háborújának művészeti ábrázolását, kulturális hatásait mutatta be. A konferenciasorozat előadásaiban szó esett a hadieseményekről, a politikai döntésekről és a társadalmat érintő tragédiák kulturális megjelenéséről. A kutatók nagy hangsúlyt fektettek a katonai erőviszonyok közötti különbségekre, a háború erőszakosságára és az aktuális háborús katasztrófa analógiáit is felhasználták előadásaikban.

 

Az ülésszak első része

Az előadássorozatot Windhager Ákos, a konferencia szakmai vezetője, művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója nyitotta meg.

 

windhager_akos1.jpg
Windhager Ákos

 

„Az egykori eseményekről szerettünk volna elkezdeni beszélni, az eseményeket kibeszélni, megbeszélni, de legfőképp hallgatni, meghallgatni” – mondta az előadó. Hozzátette: jelenleg nagy kihívást jelent az is, hogy hallgassunk, hiszen hallgatni nehéz, és manapság önmagunkat is nehéz meghallgatni, nemhogy mást vagy másokat. A konferáló hangsúlyozta, hogy az előadássorozat nem egy történettudományi műhelytalálkozó, sokkal inkább egy művészetelméleti megközelítésbe helyezett emlékezetkutatásról van szó. Szeretnének elkezdeni egy beszélgetéssorozatot, ennek első lépcsőfoka volt a Vigadóban megrendezett konferencia, amelyből hiányzott például a képzőművészet és más művészeti ágak is, mert nagy volt a lehetőségek száma, de nem akartak túl nagyot meríteni. Így pedig a konferenciasorozat újabb résszel, újabb előadásokkal bővülhet a későbbiekben.

Windhager Ákos beköszöntőjét követően Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár Horthy-kori Kutatócsoport intézetvezetője kapott szót, az Érzékeny kérdések a háborús emlékezet megidézéséről című előadásában. A kutató elmondta, hogy az aktuális háborús helyzet, a szomszédunkban dúló háború elrendeli, hogy a művészet találja meg a választ arra,  miként lehet a háború után emlékezni egy adott korszakra, eseményre. Ujváry kitért arra is, hogy a 20. században miként jelentek meg az emlékezetpolitikában azok a kardinális kérdések, hogy hogyan emlékezzünk a múltunkra. Kiemelte, hogy Klebersberg Kuno, néhai belügyminiszter, később vallás- és közoktatásügyi miniszter regnálása idején a kulturális költségvetés főösszege növekedett. Márai Sándor szavait is felidézte az előadó: „[…] szükség van arra, hogy anyagi és szellemi erőinket feltétel nélkül a magyarság önvédelmének és megmaradásának szolgálatába állítsuk.”

 

ujvary_gabor.jpg
Ujváry Gábor

 

Előadásában még szót ejtett arról is, hogy a második világháború idején (1939–1945) számos kulturális rendezvényt szerveztek, és olyan kiemelkedő jellemei voltak a magyar irodalomnak ekkoriban, mint Babits Mihály, Keresztury Dezső vagy Zsirai Miklós. Több alkotó támogatta ezeket a kulturális eseményeket, mintha nem vennének tudomást a háború tényéről. Ennek eredményeképpen a könyvkiadás 1940 és 1943 között megháromszorozódott. Főként angolból, franciából és oroszból készült fordítások láttak napvilágot. Előadásában kitért arra is, hogy a kulturális külpolitika terén szintén változások következtek be, ugyanis az ellenséges országokban a magyar vonatkozású kulturális intézményeket szüneteltették, míg a semleges országokban inkább erősödött a magyar kulturális hatás.

Tóth Zsolt hadtörténész, a Nemzeti Örökség Intézetének osztályvezetője, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkára Hőskultuszépítés – Hadisírrombolás előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Az előadó kiemelte, hogy kultúrtörténeti szempontból vizsgálta meg a második világháborút követő időszakot, ilyenformán kiemelt szerepet kaptak számára a háborúk legfőbb és legnevezetesebb emlékei közül a hadisírok, hiszen a hadisírok emlékeztetnek bennünket a pusztulásra és a hősi halottakra. Tóth Zsolt számos hősi központi emlékművet emelt ki előadása során. Szóba került a ypres-i (Belgium) Menin Gate-emlékhely, a gdańsk-i (Lengyelország) Westerplatte emlékmű, az asunción-i (Paraguay) Nemzeti Hősök Panteonja, a Kranjiban található (Szingapúr) háborús emlékmű, de figyelmet kapott a minnesotai Fort Snelling Nemzeti Sírkert is. Viszont a magyar temetkezési helyekről sem feledkezett meg az előadó, így kiemelte a budapesti Fiumei Sírkertben található Hősök parcelláját is, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a magyarországi emlékhelyen nem magyar, hanem szovjet hősi halottak vannak eltemetve.

 

toth_zsolt.jpg
Tóth Zsolt

 

A kutató előadásában felvázolta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiától kezdődően foglalkoznak a magyar hősi halottak sírjaival. 1924-ben bevezették a Hősök emlékünnepét, ami a két nemzeti ünnep mellett (március 15. és augusztus 20.) szintén nemzeti ünneppé vált. A május utolsó vasárnapján tartott ünnepnap azonban a kommunista hatalomátvétellel megszűnt létezni, 1954-ben beszüntették az emléknapot, ám – mivel csak az ünnepet akarták beszüntetni, az ünnepnapot nem – a rezsim bevezette a gyereknapot, amit mindmáig a májusi hónap utolsó vasárnapján tartanak meg. Viszont 2001-ben visszaállították a hősök emlékünnepét, azonban mégsem lett újra nemzeti ünnep, a gyereknap viszont megmaradt. A rendszerváltást követően a megmaradt emlékműveket igyekeztek megóvni, így létrejött például a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsága is, amelynek első elnöke, Jókai Anna író a bizottság munkájáról a következőket mondta: „Alapvetően szükséges a felismerés, hogy tartozunk a múltunknak, tartozunk azzal a jóvátétellel, tartozunk a méltó és hiteles emlékezéssel, ahol a megtörtént történelem már megváltoztathatatlan. A jövőtől akkor követelhetünk, ha adósságunkat már leróttuk.”

Az előadássorozat következő felszólalója Benke Attila filmtörténész, filmkritikus, szerkesztő volt, aki a Magyar sasok szárnyalása és alábukása – A második világháború ábrázolása az 1939 és 1944 között készült magyar filmekben című előadásában definiálta a háborús filmek koncepcióját, miszerint azt a filmet tekinthetjük háborús filmnek, amelyben a cselekmény alapkonfliktusát bármilyen háború adja, valamilyen háborús övezetben játszódik, ahol a katonák – akik a film főhősei – vagy túlélik vagy nem az adott katonai hadműveletet. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy ezek a filmek, bár a második világháborút kívánják ábrázolni, többségükben mégis inkább valamilyen melodráma vagy szerelemdráma bontakozik ki a cselekményből, mintsem háborús moralitás. Tehát heterogén azon filmeknek az összetétele és listája, amelyek a háborút nem direkten ábrázolják. Ilyenformán tehát beszélhetünk olyan filmekről is, amelyek átesztétizálják az erőszakot, vagyis az interpretáció során nem elborzasztanak bennünket, hanem izgalmassá válnak jelenetek.

Benke három különböző csoportra osztotta fel a háborús filmeket: a háborúpárti filmek, amelyek a háború izgalmát mutatják be, mint például a Joseph Vilsmaier rendezésében 1993-ban bemutatott Sztálingrád című film. A második szekcióba sorolta a heroikus, emberközeli megközelítéssel operáló filmeket. Ide sorolta a Christopher Nolan rendezte, 2017-es megjelenésű Dunkirk című filmet. A harmadik oszlopban pedig a háborúellenes filmek kaptak helyet, amelyek a háború borzalmait, a véres értelmetlenség ábrázolásmódjának technikáját fejtik ki, példának okáért az Elem Germanovics Klimov 1985-ben napvilágot látott Jöjj és lásd című filmje. Ezeken kívül számos magyar filmet is kiemelt az előadó. Így az előadásának címet adó, a hősies háborút bemutató, László István rendezésében megjelent Magyar sasok (1944) című filmről is értekezett az előadó, de megannyi olyan klasszikus is szóba került az előadás során, amely a második világháború idején került a filmvászonra, ám lassan mégis a feledés homályába veszett, hiszen a cenzúra vagy más hatások miatt nem lehetett megtekinteni.

Windhager Ákos 1973–1988–1993: Gyászzene egy hadseregért című előadásában a zenei hatásokról, a zene mint művészeti ág emlékezéskultúrájának kihatásáról értekezett. A zenekutató gondolatmenetét Hidas Frigyes Gyászzene egy hadseregért című művére építette fel, amely alapvető élményt szolgáltat a második világháború magyar hőseinek megemlékezésére, ám a korszakban mégis meglepően kevés a második világháború magyar áldozataira emlékező zenemű. Windhager kiemelte, hogy a korszakban sokkal kardinálisabb erővel bírtak a kórusművek, míg az oratorikus alkotások, amelyek a háttérbe szorultak. Kidomborodik azonban Hollós Máté lírai oratóriuma, az Egyenes adás a háború dúlta Budapestről, bár a nyilvánosság számára mindmáig nem elérhető ez a mű. Szót kapott Hidas Frigyes életútja, aki a Nemzeti Színházban kezdte pályafutását, később pedig a magyar zenei élet kiemelkedő zeneszerzője lett. Az 1943-as doni katasztrófa emléke már főiskolás korában komponálásra késztette, de néhány részlet után mégis abbahagyta munkáját. Külső megerősítést kapott viszont Nemeskürty István 1972-es könyvétől, amelynek hatására végül befejezte az alkotását. 1973-ban, vagyis egy évvel később a Rádió felvételt készített róla és egyszeri sugárzását engedélyezték. Ezt követően másfél évtizedig nem lehetett hallgatni a zeneművet, majd 1993-ban végül sikerült bemutatni a Zeneakadémia nagytermében, ám a lemezkiadás mindmáig várat magára.

 

Az ülésszak második része

A rövid szünetet követően Fehér Anikó karnagy, népzenekutató, szerkesztő felolvasásában hallgathattuk meg Cziffra György Ágyúk és virágokVonatrablás, orgonakoncert című életrajzi írásának egy részletét.

Gombos Péter olvasáskutató, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézet egyetemi docense konferenciabeszédét A költő disztópiája – Babits és az Elza pilóta címmel kezdte meg. Rövid előzményként az érdeklődők ízelítőt kaphattak az utópiák, a disztópiák előzménytörténetéből, szót ejtett a legkiemelkedőbb alkotásokról (H. G. Wells: Az időgép, Zamjatyin: Mi, Aldous Huxley: Szép új világ). Előadása ekképp építette fel azt a nyomvonalat, amelyben a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar antiutópiáját elemezte az előadó. A költőként ismert Babits Mihály Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom (1933) című regénye a lírai hangtól – amelyen Babits elbeszélője megszólal – vált a magyar disztópiák esszenciális részévé, sőt azokon túlmutatóan még kiemelkedőbb ábrázolásmódja valódi különlegességet rejt magában. Gombos Péter sorra vette a regény fontosabb sajátosságait, erényeit, mint például a részletgazdag struktúrát, a remek karakterábrázolást, a sajátosan magyar hangnemet. Többször hangsúlyozta az előadó, hogy a gulliveri sorsmotívum ironikus karakterisztikája helyett ez a regény inkább az orwelli sötétséget, a disztópikus jelleg aggályait emeli ki. Elmondta, hogy Babits regénye az ok és vég nélküli háború korszakáról szól. Előadásának végén Margaret Atwood kanadai író regényét, A szolgálólány meséjét emelte ki, mintegy analógiaként. Ugyanis Atwood regénye még 1985-ben jelent meg, mégis a 21. században fedezték fel igazán. Így pedig lehetetlen elmenni amellett az értelmezés mellett, hogy a disztópiák aktualitása megkérdőjelezhetetlen manapság. Fontos, hogy megértsük, hogy a 21. század embere jobban megérett a disztópiák értelmezésére.

Domokos Áron, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézet Anyanyelvi és Gyermekkultúra Tanszékének egyetemi adjunktusa folytatta a műhelytalálkozót A tízfilléres sátán? című előadásával. Az elsőre nehezen érthető címet rögtön feloldotta: füzetes ponyvák, amelyek egykoron tíz fillérbe kerültek. A téma azért is lényeges – mondta a kutató –, mert a ponyvairodalom az ember lelkére és elméjére nagy hatással volt. A ’30-as évek második felében naponta négy-öt ponyvafüzet jelent meg. A kiadók konkuráltak egymással, és a könyvkiadásra mint üzletre tekintettek, ám a nemzeti kultúra számára probléma lett, hogy ezek a ponyvák eltűntek az irodalmi palettáról, nem sok maradt fent belőlük. Domokos hangsúlyozta, a ponyvairodalomban a nép szegényebb rétege volt érdekelt, hiszen akiknek sok munkája volt vagy nem volt pénze drágább irodalomra, az kikapcsolódhatott akár ezzel is. Ugyanakkor az irodalmi életbe való bejutás első vízválasztója volt a fiatalok számára a ponyvaírás. Ezek a könyvek többségében bűnügyi-, kaland-, vagy cowboy-regények voltak, gyakran egy-egy visszatérő konfliktust emeltek be történeteikbe. Viszont voltak olyan ponyvaregények, amelyek a ’30-as évek viszontagságait is bemutatták, mint például a zsidótörvényeket, ponyvarendeleteket vagy a háborús eseményeket. Számos műben a sors, a szerelem, a hazaszeretet elengedhetetlen téma volt. Domokos kitért arra is, hogy bár sok szempont szól a ponyvairodalom ellen, mégis fontos, hogy olvassuk ezeket – már kamaszkorban –, hiszen ez kialakíthatja az olvasás iránti érdeklődést.

A műhelytalálkozót záró előadó, Kovács István költő, történész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt, aki a Magyar téma egy második világháborús lengyel filmben elnevezésű eladásában vázolta Andrzej Munk lengyel filmrendező Eroica című filmjét, amelyet a konferencia résztvevői személyesen megtekinthettek az előadásokat követően.

 

kovacs_istvan.jpg
Kovács István

 

A film eredetileg két részből épül fel, amelynek egyik része a magyarokról szól. Lényegében a történet azt az eseményt dolgozza fel, amikor az 1944 augusztusában kirobbant felkelés idején Varsót a Kampinosi-erdők felől lezáró magyar hadosztály átállna a lengyelek oldalára, amennyiben kezességet kapnak arra, hogy katonái nem lesznek a Vörös Hadsereg hadifoglyai. Ugyanis fény derül arra, hogy a Lengyel Béla altábornagy parancsnoksága alatt álló hadtest nemcsak támogatta a varsói lázadókat, hanem tárgyalásokat is kezdett arról, hogy a föld alatt megbúvó Honi Hadsereg önálló egységeként esetleg átáll a felkelők oldalára.

Kovács István kitért előadásában arra is, hogy az 1957-ben készült lengyel film a lengyel filmiskola mérvadó filmje, amely tisztelettel és alázattal dolgozta fel az akkor még közelmúltbéli eseményeket, a lengyel katonák hősiességét, és nem utolsósorban tiszteletét kifejezve az 1956-os budapesti ellenállásnak. Hiszen a budapesti események, a magyar forradalom híre kardinálisan megváltoztatta a lengyelek gondolkodásmódját. Az aktuális háborús helyzetben a helytálló ukrán ellenállók hősiességét pártoló humanitárius lengyel segítségnyújtás ma is fontos, erre pedig Andrzej Munk filmje igazán jó példa lehet.

A konferencia teljes anyaga visszanézhető a MMA MMKI YouTube-csatornáján

 

Fotók: MMA


Főoldal

2022. május 23.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Margetin István: A suliban majd ne így meséldSüveg Szilvia: A fiú
Új év, új bor – avagy januári szőlőségeinkKarácsony (Német)gyulán
Csobánka Zsuzsa Emese: TériszonyBirtalan Andrea verseiKarkó Ádám verseiKarácsonyi Zsolt versei
Kontra Ferenc: Egy pohár vízLackfi János: Üres buborék marad a helyénSzilágyi-Nagy Ildikó: RehabSzakács István Péter: Darina
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png