Csík Mónika
Mentőexpedíció a fekete kontinensre
Afrikáról legtöbbünknek bizonyára a Szahara végtelen homokdűnéi, a rejtélyes piramisok vagy a tréfás elnevezésű és kézzel fogyasztandó kuszkusz jut elsőként eszünkbe, esetleg a vuvuzelának keresztelt darázskürt, amelynek fülsiketítő hangja őrületig fokozza a futballmérkőzések hangulatát. Ám a kontinens növény- és állatvilága is jellegzetes, elég egy séta a Serengeti Nemzeti Parkban, hogy szó bennszakadjon, hang fennakadjon, és a lélegzete is elálljon az embernek, hiszen olyan teremtményekkel találkozhat, akárha mesébe csöppent volna! Annak már sajnos kicsi a valószínűsége, hogy Afrikában járva lapátfülű rókával, pápaszemes pingvinnel vagy hegyi gorillával fussunk össze, ugyanis csupán néhány egyed maradt belőlük az orvvadászat következtében, és egyéb fajok is veszélyeztetettnek számítanak. „Regényes” formában viszont könnyűszerrel megismerkedhetünk e földrész állatvilágával, hiszen Szegedi Szabó Béla Vili és a kék orrszarvú című kötetében a fekete kontinensre utaztat bennünket, nem is akárhogyan!
A szerző jó érzékkel nyúlt vissza előző gyerekkönyvében, a Hangyabefőttben hangsúlyozott természetvédelmi témához, amelyet jelen kötetében is középpontba helyez, kiegészítve némi nyomozással és kalandtúrával. A cselekmény részben Angliában, részben pedig Afrikában játszódik, ott őshonos ugyanis a kék orrszarvú, amelynek utolsó példányaira orvvadászok lesnek, így a rinocéroszok védelmében olyan állatbarátokra lenne szükség, akik csapot-papot hátrahagyva afrikai mentőexpedícióra vállalkoznának.
A kalandok kiindulópontja Grejfild, a világ legunalmasabb angliai kisvárosa. Itt él történetünk egyik hőse, a tízévesforma Vili Pilkington, egy tudálékos és „minden lében kanál” srác, aki a szürke hétköznapinál mozgalmasabb életre vágyik: állat- és tengerkutató szeretne lenni, hogy hasonlíthasson a nagyapjára. Ez a híres nagyapa, Toni Pilkington, a történet másik hőse, aki tudósként fiatalabb korában a fél világot bejárta, Afrikát úgy ismeri, akár a tenyerét, és nem fogy ki a hajmeresztő történetekből. Csak akkor válik nyilvánvalóvá, hogy Toni múltjából titokzatos részletek és még titokzatosabb barátok bukkanhatnak fel, amikor a postás egy rejtélyes levelet kézbesít, amelynek hatására a nagyapában felbuzog a tettvágy, és unokájával jelképesen megalapítják a Grejfildi Állatmentők Társaságát. Innentől kezdve az események felpörögnek, és kezdetét veszi egy őrületes mentőexpedíció, felrázva a Pilkington család kandallós, hintaszékes, teázgatós, esőverte mindennapjait.
Szegedi-Szabó Béla párbeszédekre épülő, kurta fejezetekre tagolt kötete egyszerre detektívtörténet és útirajz, amelyben különös karakterek, váratlan fordulatok, megkapó tájleírások és fanyar angol humor váltakozik. A realista közegbe fantasztikus elemek vegyülnek: életre kel egy kép a falon, titkos ügynöknek áll egy sirály, a végtelen kékségből megszületik a nagy Óceánmadár, és a Málnadomb nevű cukrászda süteményei rendkívüli hatást keltenek… Ez a színes, „ízes” könyv ravaszul hat az érzékeinkre, serkentve olvasási étvágyunkat. Emellett lezseren szórakoztat, és okosan tanít a barátság, a családi összetartás, az elhivatottság, az önzetlenség és az állatvédelem fontosságáról, valamint arról is, hogy bolygónk megóvása érdekében mindenki, még egy gyerek is tehet valami fontosat, hiszen a legapróbb gesztus is számít.
A kötet esztétikus megjelenése Szalma Viktória műszaki szerkesztő és László Zsuzsi illusztrátor érdeme. Gyerekbarát köntösbe bújtatták ezt a fordulatos kalandregényt, amely megkapta a legszebben gondozott kötetért járó elismerést, a Vajdasági Szép Magyar Könyv díjat.
Szegedi-Szabó Béla: Vili és a kék orrszarvú, Forum Könyvkiadó, 2023, 140 oldal, 790 RSD