Berényi Klára 

Életdarabkák

 „Minden vers utólag gyerekverssé nyilvánítható, ami nem elvont, nem komplikált, dallamos, ritmikus, a hangzásával, a dinamikájával hat. Ami csak egyszerű életdarabkát tartalmaz.”^[1]

Varró Dániel Akinek a jele gomba című 2024-es verseskönyvében a 10 éve kiadott, apró lázadókhoz címzett kötetét (Akinek a kedve dacos, mondókák apró lázadóknak, Manó könyvek, 2014) bővítette ki egy új, öntudatos óvodásoknak ajánlott versciklussal.

Kinek is szól valójában a kötet? A könyvkereskedői oldalon, az ismert korhatármegjelölő üzenet kifordításával („hat éven aluliak számára szigorúan ajánlott!”) reklámozzák és ajánlják a kiadványt az óvodás korosztálynak. A 2010-ben megjelent Akinek a lába hatos (Manó Könyvek) kötetet a kiadó nem a gyerekeknek, hanem a kisgyerekes szülőknek ajánlotta. A kiadvány címe is azt a nagyon zsenge korosztályt jelöli meg, ahol még nem aktuális a mesekönyvolvasás – bár a verseken keresztüli irodalmi nevelésre is igaz lehet Kodály Zoltán zenei nevelésről szóló bonmot-ja, miszerint azt már a születés előtt kilenc hónappal el kéne kezdeni. Az Akinek a lába hatos versei erősen életrajzi ihletésűek, a szerző elsőszülött, akkor még csecsemő fiának köszönhető saját tapasztalatait verseli meg, oly módon, hogy tematikájában, szókincsében, humorában (Alszik a ciciben a tej, /a farpofán a friss kaka) ténylegesen a felnőtt befogadókat célozza meg, ahogy erre néhány cím is utal (Altató apukáknak, Öltöztető apukáknak, Szakirodalom-tanulmányozgató)

Varró következő gyermekverskötetét (Akinek a foga kijött, Manó Könyvek, 2011) a benne szereplő, és felháborodott szülői visszhangokat kiváltó, Rosszalkodó, avagy öt jó játék kisbabáknak című vers igazolásaként ajánlották a felnőtt korosztálynak.

„A kötet, amiben a vers megjelent, a totyogó korosztályt nevelő szülőknek íródott. Egyáltalán nem tanácsadó vagy útmutató, hanem kizárólag szórakoztató céllal jelent meg.”^[2]

Ha a megjelenített életdarabkák felől nézzük a szövegeket, akkor ezekben, a felnőtteknek szánt kötetekben, a kisgyermekes lét néha küzdelmes, néha egyhangú mikroeseményeit szemlélhetjük, a humor reflektorán át. (Jaj, parttalan nyavaly!/Altathatatlan, nyafka sarj,/halkabban jajgass! 10.)

Ha a mostani dupla kiadvány tartalomjegyzékét végigböngésszük, akkor ott az alcímekben is megszólított tipegő, valamint óvodás korosztályt mindennapjaiból vett kifejezésekkel találkozhatunk: Csendespihenőzgető, Kismotorozgató, Ovisjel-sorolgató. Néhány izgalmasabb cím pedig a gyermeknyelv szókincsébe kevésbé illeszthető kifejezéseket infantilizálja, csavarja ki az igenév- vagy fosztóképzők segítségével: Zöldséggyűlölgető, Kivételezgető, Húsvéti hiszegető, Szerepjátszogató, Parancsolgató, Öltöztethetetlenkedő.

Ha összevetjük a 10 évvel ezelőtti verseket a legújabb alkotásokkal, akkor feltűnik, hogy már kevesebb a felnőtt nézőpontú, vagy felnőtt versbeszélőt alkalmazó vers. Az Akinek a kedve dacos kötet szövegeinek csaknem egyharmadában a szülő szólal meg, az ő szemüvegén keresztül látjuk a gyereket, illetve annak vicces, ellenkező, dacos viselkedését. Egy érdekes szülő-gyerek hangcserére is felfigyelhetünk a verseket olvasva. A szülői nézőpontból megszólaló versekben gyakoriak a gyermeknyelvi szavak, a hanyag élőszóbeliséget imitáló kifejezések (De ha jól kisuvickoltad, /pakol bele cukit holnap / Puc, puc, pucováld, / tedd ki, aztán joccakát! (60); Hülyülés, fütyizés, púzás ‒ / Misikém, ez azért túlzás! (10.)) A gyermeki nézőpontú versekben pedig a választékos ‒ vagy éppen a skót balladaformához passzoló régies, szinte modoros, de semmiképpen sem egy kisgyerektől megszokott ‒ szókincs járul hozzá a versek humoros esztétikumához. (Hat óra húsz, se tej, se dzsúsz? / Hitemre! Mi van itt? / Hol van, hahó a kakaó? / Mihály nem ihatik? (22) ; Leigáztak sajna minket / nyakig gombolt, zsarnok ingek, / gaz, cipzáros kardigánok ‒ / nem vagyunk már partizánok (35)).  

A szerkesztésnek köszönhetően pedig egyfajta párbeszéd is létrejön a szövegek között, hiszen a páros oldalakon néha egy felnőtt- és egy gyermekhorizontú, hasonló tematikájú mondóka követi egymást (Vadulgató, / Szeszélyeskedő (10-11); Türelem-visszaszámoló / Magyarázkodó (32-33))

Az újabb verseknél ritkább a felnőtt versbeszélő, ha feltűnik, akkor is nevelő célzatú a megjelenése (Fogmosós felelgető (58) Csizmapucolgató (60)), és ott, ahol gyerekbeszélő szólal meg, megjelenik a felnőttek ironikus ábrázolása is. A tematika változását is megfigyelhetjük, az apró lázadók sétaverseit, vagy az otthoni környezetben játszódó tesóverseit felváltják az óvodai versek. Az első részben a hasonló tartalmú versek, dacosversek, sétaversek, testvér-versek, szociális-versek (Barátkozó, Felelgető) kerültek egymás mellé úgy, hogy a kötetnyitó vers a dacolás megjelenésével (Dacoskodó), az utolsó előtti vers pedig a korszak elmúlásáról szólva (A dackorszak vége) készít keretet a kötetnek. A második részben a húsvéti ünnepektől az óvodai ballagásig tartó évkör köré szerveződnek a szövegek, az óvodás élet minden fontosabb eseményére ‒ anyák napja, apák napja, Mikulás, farsang, ballagás ‒ készült vers, és van, amelyik szöveget (pl. Elköszöngető (68)) igencsak jellegtelenné tesz ez az alkalmi vers íz (Búcsúzom az óvodától, / nem járok már oda mától. / Nagy vagyok már, nagy vagyok, / iskolába ballagok).

Érdemes pár szót szólni a versformákról is. A szerzőtől már megszokhattuk a klasszikus kötött formákban való könnyed verselést és a 3-4 szótagra is kiterjedő tisztán összecsengő, vagy kacifántosabb ‒ kancsal, kecske, mozaik ‒ rímeket, paronomáziákat (markolóparkoló).

Az Akinek a kedve dacos versekre jellemző a szimultán ritmus, többször is feltűnik a weöresi anapesztikus dallam, vagy éppen a Haragosi-strófa aprózása (Felegető), de skót balladaformát (Parancsolgató) és limerickeket is olvashatunk A limerick megjelenése egy gyerekkönyvben nem meglepő dolog, többek között Kovács András Ferenc, Havasi Attila és Kiss Ottó is írt gyerekek számára ebben, az egyébként gyakran felnőtteknek szóló és korhatáros tartalmakkal társított formában, de ovis tematikájú villanellával már ritkábban futhatunk össze. A már címével is alliterációs játékot űző Halloweeni villanella (57) a versforma megvalósításában már nem ismer játékot. A villanella csontvázai, zombijai és vámpírjai ötös-hatodfeles jambusban hörögnek, és a tercinák középső sorai is leleményesen rímelnek (5-ször is) a paróka szóra. A Repetázgató című vers Kosztolányi Ilona versének formáját használja fel, de az ottani lágy hangok zeneisége helyett a repeta szó puskaropogásszerű dinamikájára épít. (Főleg, mert/annyira/remekül/lehet a/nevedet/reppelve/skandálni/repeta (49)) A Húsvéti hiszegető című darabnak egy kissé módosított Balassi strófa az alapja. Néhol mintha tudatosan porszemet szórna a gépezetbe a szerző, és egy-egy strófáját megdöccenti plusz (és könnyen elhagyható) szótagok beépítésével (Felcseperedtem, felnőttem, / de a kedvem mégsem felhőtlen 68))

A kötetet Maros Krisztina rajzai díszítik, aki a többi „Akinek a...”’ kötet mellett a 2018-ban megjelent A szomjas troll című kis viking legendáriumot  is illusztrálta (Budapest, Jelenkor) Maros Krisztina az Akinek a lába hatos kötettel elnyerte a  2010-es Szép Magyar Könyv Díjat. A két kötet szépen összesimul az illusztrációk hasonló szín- és formavilága révén. Az első részben a bájosan lekerekített formákkal megrajzolt játéktárgyak, állatok között többnyire csecsemő és kisdedkorú gyerekábrázolásokat láthatunk, felnőtt karakter csak egyszer tűnik fel, bár igaz, hogy akkor – a Türelem-visszaszámoló (32.) című vers témájához illően – nagyon dominánsan, az egész oldalt elfoglalja egy láthatóan mérges, összehúzott szemöldökű felnőttprofil. A felnőttek ábrázolása nem nélkülözi a finom iróniát sem. Az óvónők például, akárcsak Dargay Attila csodálatos Vukjában a simabőrűek, fejük, arcul megjelenítése nélkül csak testükkel vannak jelen. A vadul száguldozó szelíd kismotorost figyelő szülők pedig hurkapálcikára tűzött bábfiguraként tűnnek fel a háttérben.

Összefoglalásként visszatérnék az írásomat bevezető Weöres Sándor-idézethez. Ebben a gyerekverskötetben „nem elvont, nem komplikált, dallamos, ritmikus, a hangzásával, a dinamikájával” ható, nyelvileg kreatív igényes darabokat találhatunk, bár néhol érezhetővé válik a rutinból való írás örömtelensége is. A legjobban sikerült szövegek éppen ezért pont azok, ahol a versforma bonyolultsága előhívja az igazi játékost, komolyabb tétet rakva a szerző elé.

(Varró Dániel: Akinek a jele gomba, Jelenkor, Budapest, 76 oldal, 4999 Ft)